Mint a régi szép időkben: vonatra, buszra, biciklire, lóra, autóba mindenki! Kaposváron radikális színházat láthatni, méghozzá a régről ismerős politikai intonációban, a régről ismerős közösségi formációban, a régről ismerős hatékonysággal és hatásossággal. Lesz röhögés meg sírás, büszkeség és szégyenkezés, megrendülés és fölemelkedés doszt.ACsak egy szög című darabot hárman írták: Kovács Márton a zenét szerezte, Mohácsi István és Mohácsi János a szöveget - és ez utóbbi, Mohácsi János rendezte. Van alcíme is: "előítélet két zajos részben", és pontosan erről szól. Megvan minden: az előítélet, a zaj, a két rész; csak pardon nincsen, sem a formában, sem a tartalomban.
Kolompár Károly, egy hányatott sorsúnak ígérkező cigány közösség vezetője és legtekintélyesebb tagja üldögél a színpad elején és kávézik az Úristennel. Lenne mit megbeszélniük egymással, de az Úrnak sietős a dolga: az Androméda-galaxis magja melletti kettős féreglyukkal kell foglalatoskodnia. És ugyan arról lekésik - föl is robban a galaxis, mintegy kétmillió év múlva -, de a cigányokról is leveszi a kezét, átmenetileg. És származik ebből bonyodalom, sok.
Az egymáshoz kapcsolódó jelenetek közt van vicces-ironikus, félelmetes, megrendítő, lírai és mitologikus, sőt: voltaképpen mindez keveredik mindegyikben. Maga a darab is igen erőteljes, mindazonáltal nem hiszem, hogy a kaposvárin kívül akadna színház, amely bemutathatná. Az immáron szokásosnak nevezhető
Mohácsi-féle darabcsinálás
társulatspecifikus: a szakmailag magas színvonalú és sokoldalú színészközösségre épül. Itt énekelni, táncolni, mozogni kell, és színjátszani közben, pillanatnyi kihagyás nélkül.
Khell Zsolt díszlete elsősorban maga a tér: egy deszkákból ácsolt perspektivikus alagút, mely egyrészt a semmibe vezet - avagy onnan jön, ki tudja; másrészt anyagában, a maga nyers és ideiglenes mivoltában az előadás egyik lényeges elemét hangsúlyozza. Akárcsak Szűcs Edit jelmezei: csupa rongyból áll össze az ismerős és jellegzetes összbenyomás (a rómaiak sisakján és pajzsán például a mosogatóba való műanyag rács feszül). A szedett-vedett összkép indokolt, hiszen a cigány közösség élete csupa otthontalanság, számkivetettség, vándorlás. Az első jelenetfüzérben egy esküvő előkészületei közben véres merénylettel űzik ki őket Indiából az "India a svájciaké" terrorszervezet aktivistái. A másodikban - immár Magyarországon - egy emberevési pör zajlik, "Kolompár Károly és társai kontra Magyar Szent Korona", a hallgatóság vetné őket sós kútba, tenné kerék alá, mert látta, hogy nemcsak embert ettek, hanem ráadásul vattacukrot és kovászos uborkát is ("biztos lopták"), sőt ittak is, embert meg sört. Noha az állítólag megevett ember ép testi valójában jelenik meg tanúskodni, és a bíró egy időre el is ejti a vádat négy emelet magasból, végül visszaejti, és a hetes számú narancssárga kínvallatás után - ami Schönberg: Zongoraszvit op. 25 néhány taktusa - "elevenen való, teljes és részleges megnyúzatásra" ítéli a jelen és távol levő cigányokat.
Aztán - a www.nemvoltciganyirtas.hu jelenetfüzér keretében - Krisztus keresztre feszítése következik, ezt is a cigányok csinálták persze, verték a szöget a végtagokba, és mert a négy szögből egyet persze lenyúltak, muszáj volt a két lábat eggyel... Aztán Auschwitz, ahol a cigányokat még csak nem is listázták, csak megölték.
Ebben a jelenetben a kiszolgáltatott és halálra rémült csapat készségesen alázatoskodik a gyilkosokkal, végül szinte megbékül a halállal. Előbb a vagonban zsúfolódnak-préselődnek egymáshoz, majd - immár mindenki pucéron - a gázkamrában. Kezük, fejük, testük egyszerre mozdul: haláltánc.
A tartalmi összefoglalás mit sem közvetít a "mohácsis" finomságokból. Még a nyelvből sem, amely pedig bravúrosan elegyíti a köznyelvi közhelyeket a különböző rétegnyelvekkel - "azt álmodtam, hogy robotpilótakeksz vagyok", mondja az egyik cigány. De nem utal a színpadi formákra sem, amelyek pedig a legerőteljesebb csapatmunkából jönnek létre; az előadás minden pillanatában legalább húsz ember "főszerepel", és nemcsak azért, mert a mozgások összerendezettek és hatásra vannak kihegyezve, tehát egyszersmind intenzív mozgásszínházi előadás is ez (koreográfus Tóth Richárd), hanem azért is, mert a színészek rendre alakot váltanak, hol cigányt, hol magyart, hol németet, hol rómait játszanak. Harminchét színészt és a tizenegy tagú zenekart (a kettő közt van némi átfedés) kellene név szerint megemlíteni - nincs még egy magyar színház, amely ezt a csapatot ilyen színvonalon tudná kiállítani.
Tán a szép jelent, a befejező, "kapreál" életképet kéne még kiemelni. Amelyben az emelkedett faluközösség inkább szétveri a cigányoknak épített házat, mintsem beengedje őket a faluba. Amikor az EU árnyékában immár mindenki egyenlő: "a cigányok is egyenlők, az emberek is egyenlők." Amikor a vég megint az, hogy "el innen", és hármasával-négyesével szépen mindenki eltűnik a süllyesztőben. Nem kell megrémülni: van boldogabb vég is.
Csáki Judit
