A vándorrendezés dilemmája - Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyerekei (színház)

  • Csáki Judit
  • 2004. január 29.

Zene

A díszlet színház: a kecskeméti Fellner-Helmer-épület a rivalda vonalában furán tükröződik. Tükörképe a színpadon a palermói Teatro Garibaldi barokk romszínház, csupasz falaival. Ezek után nyilván nem csoda, hogy Kurázsi mama semmiféle kocsit nem vonszol sehová - néhányszor tűnik csak föl a kerekes bevásárló-utánfutó. Ilyenformán embléma sincs - háború van.

A díszlet színház: a kecskeméti Fellner-Helmer-épület a rivalda vonalában furán tükröződik. Tükörképe a színpadon a palermói Teatro Garibaldi barokk romszínház, csupasz falaival. Ezek után nyilván nem csoda, hogy Kurázsi mama semmiféle kocsit nem vonszol sehová - néhányszor tűnik csak föl a kerekes bevásárló-utánfutó. Ilyenformán embléma sincs - háború van.

És a nagyjából üres színpadon egy jókora asztal, elegáns szervizzel terítve, mintha csak ebédhez készülődne a család. De nem ebédhez készülődik, hanem hanyatlásnak indul: az asztal lesz a ravatal. Ambrus Mária díszlete eléggé közérthetően hozza tudomásunkra: itt más színházi nyelven lesz elbeszélve a közismert történet.

Ami a konkrét nyelvet illeti, az eléggé durva; Ungár Juli fordítása erőteljesen törli a képünkbe: ez itten tényleg háború, nem pedig a Sacré Coeur. Ráadásul a Kurázsit játszó Vörös Eszter oly halk természetességgel, szárazon és versszerűen ölti egymásba trágár szavait, hogy föl sem hívja rájuk a figyelmet. Nem így a katonák - de hát ez még rendben is van.

Rendben van az is, hogy a romszínház mellett az igazi is be van játszva: a két első páholyból, de még az erkélyről is éneklik a songokat; áll a család az elején vigyázzállásban, hangjuk csattan és koppan, tartásuk nem ismer pardont, árad lefelé a nyugodt erő, mi meg ragadtatjuk elfelé magunkat: mi lesz itt...

Benedek Mari jelmezei is rendben vannak, sőt; gőzöm nincs, miféle turkálóból lehetett szert tenni erre a rengeteg, hatvanas évek divatja pulóverre, kardigánra, garbóra, felvonul az egész egykori kötöttipar.

És mire ellazulva hátradőlnénk, hogy akkor itt most karcosan fog szólni minden, de úgy, hogy megbánjuk az összes valahai háborút fegyverszünetestül, békéstül, addigra kiderül, hogy mi nincsen rendben itt.

Az nincsen rendben, hogy ezt a Zsótér-féle, hagyományos színpadi mozgásokban szegény, ám a hagyománytalanokban annál gazdagabb, markáns hangsúlyokkal operáló színpadi nyelvet kevés színész beszéli jól manapság, pedig ránézésre nem látszik különösebben nehéznek. A kecskeméti előadás első része tokkal-vonóval rámegy arra, hogy ki-ki - egymástól többnyire függetlenül - definiálja a saját helyét a produkcióban, fölépítse a figuráját, és elkezdjen színházilag folyékonyan beszélni. Ezalatt a közönség majd' belehal az unalomba; ha tehetné, hangosan követelné az érzelmeket, a nyers és látható erőt, a Kurázsi kocsiját, bármi is légyen az, akármit.

Aztán a szünetben elmennek jó néhányan. Rosszul teszik, de ez nagyjából mindegy.

A második részre azután teltté válik a játék; a korábban engedelmesen abszolvált, beidomított gesztusok összerendeződnek, és nemcsak érzéki-érzelmi tartalmat nyernek, hanem még a figurák is összekapcsolódnak. Míg az első részben mögöttem többen találgatták, hogy ez a Kurázsi körül lebzselő pasas most akkor vajon a szakács-e vagy a lelkész; hogy Eilif halt-e meg előbb vagy az Ungár Juli által Fejő névre keresztelt, az élhetetlenségig becsületes és buta Stüszi; illetve hogy akkor most a Kattrin néma vagy nem néma (hisz ő mondja el narrátorként a jelenetek summáját), a második részre elültek a kételyek: mintha hirtelen láthatóbb lett volna minden.

Az első részben végtelenül pontos, csak éppen rettenetesen erőtlen Vörös Eszter is magára, pontosabban Kurázsijára talál, mire fölgyorsulnak az események. Amelyek - természetszerűen - még a drámai teóriákkal tetézett darabot is fölpörgetik, érzelmekkel, reakciókkal telítik. Zsótér rendezésében ugyanakkor meg is emelik; miközben a konkrét háború egyre több konkrét tragikus eseménnyel szolgál, minden háborúk minden őrületét foglalja magába, és nem csak azért, mert a szivárványos PACE-zászló leng a színpadon.

A második rész telve csodás-szépséges jelenetekkel; ahogy Kurázsi a Pipás Péter ottfelejtett (szándékosan otthagyott?) pipáját szívogatja, vagy ahogy fejét sem fordítva hátra dobna oda mindent - túl későn - fia életéért. A legszebb a néma Kattrin utolsó jelenete: Yvette, a katonakurva féltve őrzött - és mindent jelentő-szimbolizáló - piros cipellőjében dobolja föl a várost, dübög, toporzékol, hogy ébredjenek az alvók, reng az összes színház, a színpadi meg az igazi is, nagy és katartikus pillanat ez: Kattrin állva hal meg.

Zsótér előadásában valahogy a nők jobbak: Bognár Gyöngyvér narrátornak is, Kattrinnak is remek - ő mutatja tán a leginkább egyenletes teljesítményt. De jó Balogh Erika is Yvette Pottier szerepében, megfelelően vegyíti a csupaszívet az életrevalósággal, amikor pedig a Parasztnőt játssza, eljátszik egy kompakt kis belső drámát szinte röptében: az együttérzéstől az életmentő árulásig.

A férfiak - valahogy egyformák. Mind Szarvas Attila Eilif, mind pedig Makranczi Zalán Fejő szerepében követni igyekszik Zsótér kottáját, de jól játszani egyik sem tudja, pillanatokra válnak egyénivé és hitelessé. Pasztell a lelkészt játszó Mészáros Tamás is; markánsabb Pipás Péter szerepében Fazakas Géza - igaz, az egyik legjobb, szenvtelenül abszolvált jelenet neki jut: amikor közli - inkább megbeszéli - Kurázsival, hogy Kattrint bizony nem vinné a távoli és békés kocsmába...

Az előadás erényei és hibái egyaránt fölvetik a vándorrendező problémáját. Míg egyfelől igen jótékonyan mozdítja meg a társulatot az intenzív és újfajta munkamódszer, másfelől afféle gyorsított éréssel kénytelen Zsótér dolgozni, hogy a máshoz szokott színészekkel készen legyen a premierre. Lehet, hogy van megoldás a helyzetre - e sorok írójának sejtelme sincs róla.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Dal a farkasoknak

Június 12-én Orbán Viktor exkluzív élő „interjút” adott Menczer Tamásnak a Harcosok Klubja tagjai számára a Fidesz békeharcáról. A miniszterelnök feltehetően úgy vélte, hogy saját online zászlóalja is gondban van, amikor az állandóan háborúban álló békekormány ideájának belső ellentmondását kell valahogyan feloldania azok számára, akiknek ebben a vakhit nem siet a segítségükre.