Soha még ekkora díszlet, soha még ennyi néző egyszerre: a Stúdió "K" egy koprodukció erejéig beköltözött a Nemzeti Színház tágas stúdiójába. Fölteszem, az ilyesmi valóban a Nemzeti eminens feladata: Pintér Béla Társulata után most Fodor Tamás csapatát stafírozta ki, pénz, paripa, fegyver...Amúgy az otthoni sorozat folytatódik: a Csipkerózsika és a Rózsa és Ibolya után most a Hamupipőke került Mosonyi Aliz tollára, és nyerte el szép, kissé rezignált karakterét. Ami leginkább abban áll, hogy nem olyan egyszerű ez a szerelem meg ez a hűség; in concreto a herceg itt Hamupipőke fényképébe szeret bele, aztán amikor meglátja az estélyen a lefátyolozott s ekként fölismerhetetlen Hamupipőkét, biztos, ami biztos, őbelé is belészeret - és hát az éleseszű Hamupipőkének ez egyáltalán nem esik jól... De nem egyszerű a képlet többi eleme sem: a gyermekeit - sőt, lányait - egyedül nevelő apuka a végletekig puhány és döntésképtelen, ezért aztán nyögve viseli két édeslánya terrorját. Közülük viszont az egyik sovány és csúnya, a másik kövér és csúnya - tehát ők sem szeretik egymást. Ebben persze már alaposan benne van Németh Ilona az ő bábkészítői anyanyelvével, melynek lényege, hogy szép az, ami találó, tehát ez mind nagyon szép, mert nagyon találó.
A Hamupipőke meg nagyon magányos; egyetlen társa az ő piros kislábosa; vele beszéli meg legsúlyosabb gondjait, de a kislábos szófukar. Nincs hát más választás: bátornak és állhatatosnak kell lenni - ahogy a színlap rövid összefoglalójában áll. Nem egyszerű, mondom.
Szegő György díszlete hatalmas és színes építőkockákból áll, mozgatásuk a színjáték része, zenére történik (az meg Darvas Ferencé), játékosan, mintegy vezényszóra. Az arányok azt sugallják,
pöttöm az ember,
a játszó személy, olykor egyenesen báb - de ebben már Fodor Tamás gondos-pontos rendezése van benne, hiszen az elemek hiánytalanul egymáshoz vannak pászítva; nem összegyúrva, hisz akkor ki-ki (vagy mi-mi) elveszítené saját poénját. De nem veszíti.
A Papa-báb aluszékony és szikár; az alvásba nyilván az örökös konfliktusok elől menekül, és majdnem-pizsamásan megy még az estélyre is. Nádasi László játssza is, nemcsak a bábot mozgatja - ez amúgy mindenkire igaz -, az ő arcán is ott ül a tanácstalan kiszolgáltatottság, mellyel azt várja, hogy lányai minden kérdésre megadják a választ, amit aztán ő is megad. Ella sovány, Bella kövér, és hevesen konfliktusos viszonyuk egyetlen nyugvópontja a Hamupipőkével szembeni higgadt féltékenység és utálat. Ellának nehéz lehetett taszító arcot faragni, kellett a karakterhez a tartás és mozgás szögletessége is, és Kakasy Dóra ezt remekül csinálja. Nyakó Júlia a kövér Bellához széles regiszterben beszél, s mintha még egyfolytában fújtatna is hozzá, a légszomj, ugye. Mindazonáltal valami szánalomféleség lengi körül a két gonosz lányt, ami elsősorban alighanem abból fakad, hogy Hamupipőke nem viszonozza a gyűlöletet, csak elfogadja, mint valami sorscsapást. Ettől viszont mi is leginkább szánjuk őket, és nem hiszem, hogy tévedek, amikor azt állítom, hogy a Stúdió "K" előadásainak ez, azaz az indulatok kontextusba helyezése az egyik alapmotívuma. Én speciel örülök, ha a gyerekem nem a végletes érzelmek, szélsőséges indulatok meseszerű tárházát kapja a képébe, nem beszélve arról, hogy ez a "felnőttintonáció" hitelesebb. És nyilván ez az az elem, amitől Fodorék csapata a mesék színrevitelekor is ledobja magáról a gyerekelőadás sémáját: felnőtteknek és gyerekeknek szól, színház.
Németh Ilona bábjai is ilyenek: Hamupipőke egyszerű szépsége még a "hamupipőkésen" barna és durva ruhában is mindenkinek föltűnik, arcának, tekintetének fájdalmas szomorúsága csak azoknak, akik mindenre figyelnek. Picit félrebillent fejtartás, picit széttárt karok - Homonnai Katalin és társa, Szabó Domokos a mozgásban is közvetíti az árnyaltabb jellemet. Az inas, Andris bábjának kópés vidámsága a karakter alapvonását hozza - nem utolsósorban Hannus Zoltán és bábos segítője, Tamási Zoltán kifejező játéka segítségével -, de ahhoz, hogy észrevegyük a hatalomba a szerepcsere révén egy kicsit belekóstolt és beleszeretett szolga fanyar kelletlenségét a "rend" visszaállításakor, érdemes kissé jobban figyelnünk.
Az előadás hangvétele olykor Büchner Leonce és Lénáját idézi, szerintem nem véletlenül. Mert miközben nagyjában-egészében a mese boldog végkifejlete felé tapogatózunk a végtelenül változékony kockalabirintusban, minket, életismerettől és -tapasztalattól duzzadó felnőtteket
enyhe melankóliával tölt el
ez a boldog vég. Hisz ez a herceg, ez a voltaképpen lusta és elkényeztetett szépfiú - Z. Papp Zoltán és Baksa Imre tolmácsolásában - olyan átlagos, olyan despota, olyan "semmi különös", hogy a fene tudja, hogy a viszonylagos anyagi jóléten túl jól jár-e vele ez a kedves, érzékeny és mély lelkű Hamupipőke. De a gyerekek erre a felnőttes kételyre oda se hederítenek: jól teszik.
Az élőzenét a Rossini Trió adja. Ernyei László a tangóharmonikán, Kovács Mariann a fuvolán, a színpad túloldalára ültetett Spilák Lajos pedig dobokon játszik együtt a színészekkel és a bábokkal. Nekik is fontos szerepük van abban, hogy totális és harmonikus színház jön létre a Nemzeti stúdiójában.
Csáki Judit
