Színház: Feketén-fehéren (Pintér Béla és Társulata a Nemzeti Stúdiójában)

  • Csáki Judit
  • 2003. november 27.

Zene

A Nemzeti Stúdiója ezúttal éppen úgy néz ki, mint a Szkéné, a Pintér Béla-féle színház otthona, csak mi, a közönség járunk kicsit jobban, mert nem kell az ajtóban nyomakodni. A Gyévuska, a társulat legújabb produkciója megint opera, de nem paraszt: háborús. És ezen alaposan el kell gondolkodni.

Akad erre idő az előadás alatt is, noha többnyire látványos és szórakoztató jelenetekből áll. 1942-ben vagyunk, előbb még itthon, majd indul a frontra a 8. Kinizsi Pál Kerékpáros Lövészezred; a katonák meg a "házizsidó", az egy szem munkaszolgálatos Heincz (így!). A játéktér hátulját képező nagy fehér vászonra rávetül a karmester árnyéka (a produkcióra olykor sajnos kevésbé); fekete-fehérben van tartva minden, még a magyar zászló is, kivéve a Vörös Hadsereg vörös kabátját, mert, ugye, nincs az a fekete-fehér, amin az nem vöröslik. Értjük.

Pintér Bélát, a Pintér Béla-féle színházat nem nehéz érteni, csupa transzparens kép, világos utalások - önmagukban is komikusak vagy tragikusak, átmenet semmi, kész. Az előadás elején Felkay százados mindjárt megvallatja három katonáját, ki szereti őt a legjobban - és persze hogy a legkisebb válaszol rosszul. Róla ki is derül majd, hogy zsidó, ráadásul. `t Szalontay Tünde játssza, ezen az estén a csapat második legjobbja, de az első legjobb is

fordítva van osztva nemileg:

Tóth József alakítja Aggteleky művésznőt, a százados feleségét, humorban ő van a leginkább otthon itt.

A háborús snittek is filmre utalnak, nem csak a fekete-fehér. A dalok meg a háborúra: Gyűlölöm a vadvirágos rétet, Az ember egy léha, könnyelmű senki, Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország meg még sok más; sebaj, ha olyikat már nem ismeri a tisztelt nézősereg. Egyébként meg csupa recitativo az egész, a librettót Pintér Béla írta - és a színházilag, azazhogy látványban, hatásban, effektben gazdag és rendkívül tehetséges produkciónak ez az egyik súlyosan gyenge pontja. Pintér Béla föltehetően nemigen tud írni, és nem alkalmaz senkit arra a feladatra, hogy számos - originális és színpadra való - gondolatát a megfelelő formába öntse. Ellenben nyilván zsigeri irtózása van a "kész" drámától, valamint az is lehet, hogy félti saját és csapata integritását és szuverenitását egy írófélétől; ezt mind értem én, csak hát nincsen messze a jövő, amikor súlyos tehertétellé válik a gyönge dramaturgiai munka. Nincsen messze: már itt is van.

Ez az irtózás annál is föltűnőbb, mert a zenére beépülni látszik a csapatba Darvas Benedek; az öntörvényű színházcsináló Pintér tehát zeneszerzési terepen tudja képessége határait. Nyilván nem evidens a számára, hogy az írás pontosan ugyanilyen valami; hiába, a papír türelmes.

A Gyévuska számos ilyen jellegű hibáját persze jótékonyan és sikerrel fedi-takarja az előadás, benne a rengeteg idézet, utalás, ötlet. A jelenetek önmagukban is hatásosan vegyítik a megrendítő és komikus tartományt, a katonák sanyarú sorsa és a nemzet sanyarú sorsa eredményesen kopírozódik egymásra, a magánéleti betétek aláhúzzák, amit alá kell nekik húzni, a töredezettséget bízvást lehet mozaikos szerkesztésnek becézni, a ritmus egyenetlenségét pedig ellensúlyozza, hogy a lassúbb tartományban van mit nézni.

Mire elérkezünk a felszabaduláshoz, ki-ki meg van halva, vagy tönkre van menve. Szép, hogy a halott katona odafönt biciklizik tovább; szép, hogy az alkalmi tolmácsnak szegődött zsidó rezzenetlen arccal, tisztelettudóan fordítja felettesének, amint a német főfelettes őt pocskondiázza; szép, hogy az otthon maradt feleség növekvő hasát simogatva halott férjének ír levelet. Szép, pedig mind banális - vagy épp azért.

Lövésből egyetlenegy dörren csak - ez a kis pucér zsidót találja el -, a többiek stilizáltan halnak, ha mégoly valószerűen is, akár morfiumtól, akár a háborúban. A stilizáció jórészt be van építve a mozgásba: a katonák hatalmas koturnust viselnek, ettől aztán egy sima ballépés is szinte díszlépés.

Jók a színészek, leginkább ami a színjátszást illeti. A Pintér-féle csapatmunka e nemben a leghatásosabb; az egyéni jó teljesítmények is szépen összekapaszkodnak: a profiké (Derzsi Jánosé és Tóth Józsefé) nem válik le látványosan a gyakorlott amatőrökéről. Jó tehát Thuróczy Szabolcs és Bencze Sándor, és a két asszony, a két leendő katonaözvegy játéka is párba van szerkesztve: Csatári Éva és Enyedi Éva alakítása.

Ámde énekelni, azt a társulat többsége igen mérsékelten tud. Pedig a zene megint remek, nemcsak a daloké, hanem a hozzájuk simuló "eredetié" is, amely biztos ízléssel kebelez magába rengeteg zenei utalást. És jó a zenekar is - profik. Ezért aztán a Nemzeti Stúdiójában hallgatva az éneklő színészek többségét, az embernek eléggé nehezére esik

az alternatív színházi hendikeppel

mentegetni őket: nem is teszem. Elvégre nem kötelező operát játszani, de ha operát játszanak, kötelező énekelni tudni. Hallottam persze magyarázatot is: ez nem olyan "igazi" opera, hanem inkább dalban beszélés, aminek direkte jót tesz, ha ilyen karcos és/vagy erőtlen. Hát nem tesz neki jót: sokszor a szöveget sem érteni-hallani.

Nem először írom, de a helyzet változatlan: Pintér Béla és csapata vagy végképp kimászik a minőségi amatőrizmus immár kinőtt fiókjából, és tehetségét a sárm helyett vagy mellett szaktudással támogatja meg, vagy visszacsúszik bele, és akkor az ambíciót, a szándék tisztességét és a bumfordi bájt fogjuk szeretni benne. Most ott billegnek a peremen - igaz, közben tagadhatatlanul remekül szórakozunk.

Csáki Judit

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."