Alku
De a lényeg persze nem ez, hanem a pénz. Miközben olyik tévéműsorban, hakniban, (külföldi) filmben és reklámban vállalt fellépés kapcsán csillagászati összegekről beszélnek, a műsorok és filmek legtöbbjében még mindig pária a színész. Mert vannak dolgok - lámpák, gépek, bérleti díjak, szakemberek munkabére, díszlet, jelmez, utazási költség vagy egy elengedhetetlenül szükséges kutya, póniló bérlése stb. -, amelyekkel kapcsolatban alkunak nincs helye, számtalanszor meg-történik, hogy a színész keveseb-bet kap, mint amennyibe a jelmez kerül, ami rajta van, vagy a kutya, amit pórázon vezet, vagy a lámpa, ami megvilágítja. A színész gázsija ugyanis alku kérdése, és az alku feltételeit rengeteg tényező befolyásolja: a színész neve (arca), a produkció költségvetése és várható meg-térülése, sőt haszna, a résztvevők száma és alkupozíciója, a gyártásvezető úri kedve és tárgyalókészsége, szimpátiák, kényszerek. Egy, csak egy dolog nem befolyásolja: a színész tehetsége és mindaz, amit ez jelent. A teljesítménye, személyisége, munkabírása, művészi állapota.
Alig néhány olyan művész van, aki "jól" alkuszik - a színházi belterj zsargonja szerint ők a "színészcápák"; annyit kérnek, amennyit nem szégyellnek - és nem szégyenlősek. Nem föltétlenül ők a legnagyobb színészek, de őket akarja látni a nagyérdemű, tehát nekik a legjobb az árfolyamuk. És igazán nem cinikusan mondom: ez is szakmai erény.
A többi színész mind rajtaveszt. Ha ő mondja ki a kért összeget, két eset lehetséges: ráhagyják, és akkor biztosan keveset mondott, vagy lealkudják, és akkor attól érzi becsapva magát. "A saját árfolyamomat nem tudom fölverni" - mondja Pelsőczy Réka. "Nem tudom dicsérni a képességeimet, a munkabírásomat, rettenetesen rosszul érzem magam, és méltatlan, kellemetlen helyzetekbe kerülök." Ha viszont véletlenül fültanúja annak, ahogy az ügynöke beszél róla - éppen a képességeiről, tehetségéről, munkabírásáról -, inkább kimenekül a szobából, ezért aztán sosem fogja megtudni, hogyan is verik föl az ő árát.
Ügynökök előnyben - legyen ez a munkahipotézis. "Ha lenne ügynököm, hát azért lenne, hogy képviselje az érdekeimet a gázsi terén" - mondja Csákányi Eszter. És persze az is kéne, hogy az ügynökségek egymás közt megállapodjanak egy limitben, ami alatt senki senkit nem enged munkát vállalni. Magyarul árkartell, ennek minden vadnyugati és vadkeleti következményével. Hiszen ha valaki - ügynök vagy színész - nemet mond, azonnal akad húsz másik jelentkező ugyanarra a feladatra, kevesebb pénzért. Aki Csákányit akarja, az aligha éri be egy gyönge helyettessel... Vagy igen - állítja a művésznő. Neki például arra már nincsen szüksége, hogy más szerezzen munkát - keresik ajánlatokkal éppen elegen -, de arra igen, hogy a megalázó gázsihercehurcát ne neki kelljen végigcsinálnia. Egy barátnője segít olykor ebben - nem az ügynöke, mert az egyelőre nincsen.
Jogi útvesztő
"A magyar jogrend és számvitel pontosan úgy kezel, mintha porszívóügynök lennék; illetve a helyzetem annyival rosszabb, hogy amit én árulok, az nem tárgy" - mondja Pécsi Júlia, aki öt évvel ezelőtt kezdte ezt a szakmát, és most a legtöbb - ötven - művészt képviselő Kék Művészügynökség tulajdonosa és vezetője. A menedzselés, a pr alapvonalait az eredetileg közgazdász végzettségű Pécsi fényévekkel ezelőtt a Fesztiválzenekarnál kezdte, de megfordult a Merlin Színházban, ahol művészeti titkár volt, és dolgozott a tévében is, például Sándor Pál szerkesztőjeként. A színészügynökséget pedig a lakásán kezdte, mégpedig azzal, hogy egy jogásszal átíratta az összes szerződést.
"Képtelen szerződéseket írattak alá a művészekkel" - mondja Póka Júlia ügyvéd, a Kék Művészügynökség szerződéses munkaviszonyban dolgozó jogásza, akinek kötetlen munkaidejébe az éjszakai konzultáció is belefér. A szerződések gyakran érvénytelen rendelkezéseket, jogszabályt sértő kitételeket tartalmaznak, de legelsősorban is kizárólag a megbízó, felhasználó érdekeit védik, a megbízott művésznek - alkalmi munkavállalónak - sokszor a legcsekélyebb érdekvédelmet sem biztosítva. Ki nem ismeri ezt manapság, aki szerződést ír alá? A cégek elé teszik a papírt, érti vagy sem, apellátának helye nincsen. Alá szoktuk írni - illetve én már nem fogom, teszem gyorsan hozzá.
"Minden felhasználási típusra kidolgoztunk egy - mindkét oldal érdekeit védő - szerződést: tervezőnek, rendezőnek, színésznek, koreográfusnak, dramaturgnak, forgatókönyvírónak rádióra, színházra, tévére, filmre, reklámra. Ezt használjuk - mármint ha elfogadják" - mondja Póka Júlia. Stern Éva, aki az X Production vezetőjeként személyi menedzsmenttel foglalkozik - egészen konkrétan Kamarás Iván menedzselésével -, nem ragaszkodik a saját szerződéséhez, de ha szükséges, alaposan átírja, amit elé tesznek. Mattyasovszky Zsolnay Bálint, a szintén öt éve működő Art Representatives Hungary Kft. ügyvezetője is szerződésmintákkal dolgozik, amelyek a konkrétumok függvényében változnak - természetesen az ő háta mögött is áll egy ügyvédi iroda "készenlétben".
Az ügynöki tevékenységet a 2000. évi CXVII., "önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről" szóló - amúgy "uniókompatibilis" - törvény szabályozza. És noha valóban ez vonatkozik a porszívóügynökre is, Póka Júlia szerint mint afféle háttérjogszabály elégséges. A magyar számviteli rendszer azonban nincs teljesen összhangban az EU-normákkal és -gyakorlattal; ha ugyanis az ügynök a saját nevében szerződik a felhasználóval, akkor magától értetődő, hogy ő veszi föl a pénzt (amiből aztán levonja a saját jutalékát, és a többit továbbutalja a megbízottjának, azaz a színésznek, aki a munkát elvégzi), de egyben a felelősséget is ő vállalja a teljesítésért, ami, ugye, nonszensz. Ez az úgynevezett "bizományosi" konstrukció művészeti szolgáltatást közvetítő ügynökség esetén több felelősségi és egyéb problémát vet fel. Életszerűbb az ügynöki tevékenységről szóló törvényben szabályozott másik megoldás, ha az ügynök nem a saját nevében, hanem a színész képviselőjeként írja alá a szerződést; ilyenformán a színész felel a munka elvégzéséért, ugyanakkor az ügynöki képviselet segítségével minden adminisztratív tehertől mentesül, mivel az egyeztetés mellett a gázsit az ügynök számlázza és hajtja be helyette, majd teljes egészében továbbutalja a művésznek, aki visszautalja az ügynök jutalékát. Joghézag esete forog fenn, magyarázza Póka Júlia, hiszen ha az ügynök képviselőként jár el, és megbízási díjat is átvehet, akkor ezen összegről számlát is ki kell állítania, a számviteli törvény azonban a közvetített szolgáltatás ezen utóbbi esetéről hallgat. E téren a törvényalkotókra még jogharmonizációs feladat vár.
Mondhatnánk, hogy a pénzügyi-számviteli zűrzavarra annyi áthidaló megoldás létezik, ahány ügynök.
"Ügynökök kíméljenek!"
A művészeti ügynökségek iránti fogadókészség a masszív elutasítástól a készséges együttműködésig terjed, s a skálán a legszélesebb sávot leginkább gyanakvás borítja. Szokatlan ugyanis, hogy néhány művészt, például Alföldi Róbertet, csak és kizárólag az ügynökén keresztül lehet elérni, mobilja titkos, e-mailje, faxa úgyszintén; és egyelőre az sem mindennapos, ha bármilyen felkérésre a színész úgy válaszol: "kérdezzék meg az ügynökömet, ő tudja, ráérek-e, és hogy mennyiért vállalom". Az ügynökséghez tartozó művészek ugyanis a hónap végén megkapják a következő havi "menetrendjüket", amelyben a színházi fellépéstől kezdve a forgatásig vagy reklámfilmig az összes kötelezettség szerepel. ""riási könnyebbség ez, hiszen az ügynököm egyeztet, ő sakkozik az időmmel, ő tárgyal, és felhív, ha pénzem jött" - mondja Pelsőczy Réka. Amitől ő boldog, annak a felkérők nem mindig örülnek. A színész ugyanis gyengébb ellenállás, az ügynök erősebb. "Mi tulajdonképpen a művészek elemi jogait érvényesítjük, úgy működünk, mint egy szakszervezet" - állítja Mattyasovszky Zsolnay Bálint. "A pénzről is könnyebben beszélek; nemcsak azért, mert nyíltan hangoztatom az általam képviselt színész képességeit, hanem azért is, mert nem sértődöm meg, ha keveset kínálnak. Legrosszabbul én is a saját fizetésemről tárgyalok" - teszi hozzá.
A színházak fogadókészsége az ügynök irányában változó. Sehol nem fogadják kitörő örömmel, hiszen az ügynök, látszólag legalábbis, kevésbé kiszolgáltatott, mint a színész, akit képvisel; kevésbé hatnak rá a mentegetőzések, magyarázkodások, homályos ígéretek. A régebbi Nemzeti igazgatója, Schwajda György például tárgyalni sem volt hajlandó ügynökkel, arra pedig végképp nem, hogy az általa ajánlott szerződésen egy betűt is változtassanak. Pedig kellett volna: jogilag is elfogadhatatlan diktátumok voltak. Persze ha Schwajdának nagyon kellett valaki, hát "lenyelte" az ügynökét is, de legtöbben visszakoztak, és inkább maguk szerződtek, ügynök nélkül.
"Előfordult, hogy azt mondtam a színésznek, ne huzakodj, szerződj magad, legföljebb a háttérből segítek, ha kell, hiszen nem akarom rossz helyzetbe hozni őket. Ma is akad olyan színház, amelyik csak a saját szerződését fogadja el, de ez a ritka kivétel; a legtöbb helyen tudomásul vették, hogy velem tárgyalnak. Van, ahol az én szerződésemet teszik elém. Ennél többet nem várhatok" - mondja Pécsi Júlia.
Többek szerint legtöbbször nem is a szerződéssel van baj, hanem a hozzáállással: a színészt sok helyütt szükséges rossznak tekintik, akivel sokkal több a gond, mint a sokkal drágább reflektorral. Mattyasovszky Zsolnay Bálint szerint különösen a reklámszakmában nem szeretik az ügynököt, a filmnél már jobban elfogadják. Az ő ügynöksége egyébként a színházi társulati tagságra vonatkozó szerződést a színészre bízza, ha az igazgató vagy a színész (különb-különb okokból) úgy akarja - aztán ügyeskedik, hogy az egyeztetéskor mégiscsak érvényesíteni tudja a saját szempontjait, amelyek egyébként a színész szempontjai is.
A filmesek jobb fogadókészségének egyik magyarázata nyilván az, hogy - különösen a nemzetközi produkcióknál - az ügynök jelenléte nemcsak természetes, hanem egyfajta garancia is. Arra például, hogy a művész egyeztetve van, hogy a kívánt időpontban és szellemi-fizikai állapotban rendelkezésre áll.
Mindösszesen az elfogadottsági mutató tízes skálán mérve nemigen lehet jobb hármasnál...
Házak és szokások
Szerintem idő kérdése: előbb-utóbb mindenkinek lesz ügynöke. Már a legfiatalabbak is elszegődnek: Bándi Zsolt Spotcasting nevű cége például egyenesen a főiskoláról "szerződtet", egyebek mellett azért, mert a befutott színészek a két másik nagy ügynökség közt választanak. A Spotcasting nemcsak képviseli a színészeket, hanem alkalomadtán munkát is szerez nekik: producereknek castingot szervez. Ilyenkor ő a megbízott, aki egyrészt a gyártót képviseli (hisz ő fizet), másrészt a színészt, nemcsak a sajátjait, hanem másokéit is. Vannak, akik összeférhetetlenséget állítanak a kétféle munkavégzés közt; azt Bándi is elismeri, hogy a saját cégének színészei olykor előnyben lehetnek egy-egy castingon.
Aki castingot szervez (szereplőket válogat a producer megbízásából), valójában egy adatbázist használ. Rendelésre szállít, mondjuk, 25 éves, vékony testalkatú, szőke hajú színészt - s ha a saját ügynökségéből szállítja, akkor kap is az elvégzett munka gázsijából jutalékot. Akkor is kap, ha a "szabadpiacról" hívja - hisz ő szerezte a munkát, még ha megbízásból, akkor is -; csak akkor nem kap, ha egy másik ügynökség színészét szerződteti. Ez esetben marad az a honorárium, amit a producer fizet a casting lebonyolításáért. Jó bonyolult, nem?
Castingügynökségből van vagy tizenöt - közülük három-négy nagyobb; adatbázisaik hetven százaléka nagyjából azonos. Jutalékuk nagymértékben függ a gyorsaságtól: aki előbb hívja mobilon a színészt, az nyert. Ha az egyik sms-t küld, a másik telefonál - jöhet a párbaj. Bándi Zsolt szerint a színészre kellene bízni a döntést: azé a jutalék, akit ő választ.
Stern Éva nem aprózza el menedzseri energiáit: kizárólag Kamarás Ivánt képviseli, de őt aztán teljeskörűen: a fellépéseken, munkákon kívül az imázsépítés, a sajtóval való kapcsolattartás is beletartozik a tevékenységébe - valójában ketten építik-alakítják egy ember életét és pályáját. Nem mintha ne lehetne több ilyen ügyfele is (hiszen egy-egy szerepre, eseti munkára szerződik másokkal is), de az ő esetében szakmai meggyőződésről van szó: távolról sincs egyedül azzal a véleményével, hogy ez az igazi menedzselés. Ez is jelzi: az itthon még csak alakulóban lévő tevékenységnek máris több formája van, s a különböző formák képviselőinek viszonya - már csak szakmai meggyőződésből is - eléggé hűvös.
Nos, nem tudom eldönteni, vajon Pécsi Júlia a Kék Művészügynökségben teljes körű menedzselést végez-e, vagy csak képvisel; neki, úgy tűnik, az ötven művész a felső határ. Nincs szabad este, hétvége, elutazás, de még egyetlen "mobilmentes" óra sincsen. Huszonnégy órás szolgálat, helyzetmegoldás, veszélyelhárítás. "A lányom is velem dolgozik, s ha egyszer majd ráhagyom az egészet, akkor fogja jól csinálni: normális határok között." Pécsi az összes színész összes gondját fejben tartja, problémáikat átéli, vigyázza, óvja nemcsak törvény adta jogaikat, hanem lelküket, művészi hóbortjaikat, magánéleti titkaikat is. Színészei - többek között Udvaros Dorottya, Cserhalmi György, Hernádi Judit, Pelsőczy Réka, Igó Éva, Alföldi Róbert, Tóth József, Martin Márta - otthonosan élnek klubéletet az iroda kékben tartott, lakásszerű miliőjében. Pécsi kizárólagos joggal képvisel, minden, de minden rajta fut keresztül, akár ő szerzi a munkát, akár a színész hozza. De még az újságíró is neki küldi el az elkészült interjút ellenőrzésre, ha jót akar. Megtörtént már, hogy valaki távozott, és az is, hogy az ügynökség vált meg megbízhatatlannak bizonyult ügyfelétől - "ha pedig valaki a hátam mögött szerződik, majdnem biztosan válunk" - mondja Pécsi Júlia.
A mobilját Mattyasovszky Zsolnay Bálint is igen ritkán kapcsolja ki, s az ő cégének, az Art Representativesnak is van irodája: itt huszonöt színész - köztük Molnár Piroska, Kulka János, Schell Judit, Gryllus Dorka, Gyuriska János, László Zsolt, Kiss Mari, Hámori Gabriella, Fenyő Iván és Gosztonyi János - érzi magát otthon. Ki jobban, ki kevésbé szorosan kötődik az ügynökséghez - "nodi Eszter képviseletét például kizárólag a Terézanyu című filmben látták el. Van, aki maga dönti el, melyik munkájában tart igényt az ügynöki képviseletre, és melyikben nem - vele ennek megfelelő szerződést kötnek. Az ügynök itt is éli a színészek életét valamelyest; megbeszélik a különböző ajánlatokat, "elmondom a véleményem, de nem döntök helyettük, legfőképpen pedig nem erőltetek rájuk semmit", mondja az ügyvezető. A cég egy évre köt szerződést a színésszel, s ha senki sem jelzi, hogy változtatni akar, a szerződés automatikusan "meghosszabbodik". "Válás előfordult már, közös megegyezéssel" - így Mattyasovszky Zsolnay Bálint.
A színészügynökségek vezetői egyetértenek abban, hogy munkájuk igen erősen bizalmi jellegű. Egyetértenek abban is, hogy nem tekintik riválisnak a többieket, sőt: mind úgy gondolják, elférne még a placcon néhány nagyobb ügynökség, mert jó lenne lefedni azt a 2-300 színészt, aki "számít". Még abban is egyetértenek, hogy jó lenne valami szakmai összefogásféle, olykori véleménycsere, egyeztetés. De ha azt kérdezem, miért nincs ilyesmi, igen tartózkodó válaszokat kapok: vannak szórványos megbeszélések, egy-egy kérdésben vélemények összehangolása, de ritkán, nagyon ritkán. A visszafogottságból meg tudnám rajzolni a színészügynökségek térképét: kevés lenne rajta az összekötő vonal, az biztos.
Piszkos anyagiak
Először az érdekelt, mennyi az annyi. Mégis azt kérdeztem, mi kell ahhoz, hogy valaki ügynök, sőt jó ügynök legyen. Mondtak is mindenféle iskolákat - Stern Éva például elvégzett egy művészetimenedzser-képző főiskolát, Póka Júlia szerzői jogból írta szakdolgozatait, majd másoddiplomát szerzett Angliá-ban, és EU-szakjogászképzésen vett részt, Pécsi Júlia közgazdász, Mattyasovszky Zsolnay Bálint végzős szociológus, de volt már néző-téri felügyelő és például Gothár Péter filmjeiben másodasszisztens - és bár akadt, aki hangsúlyozta a tanulmányok fontosságát, a többség mégis a személyes rátermettséget tartotta legfontosabbnak. Miközben szép lassan baktatunk Európa felé, az ilyenféle ügynökség nálunk még sokáig "manufakturális" munka lesz (Mattyasovszky Zsolnay Bálint szép szava), fényévekre vagyunk az irodaházi külsőségektől, a portaszolgálattól, a professzionális, de személytelen ügyintézéstől, a fogadóóráktól.
A színészképviseletből így első látásra-kérdezésre alighanem meg lehet élni - már ha nem csupa mellőzött, parkolópályás színészt vállal be az ügynök. A jutalék összege változó - a színész gázsijának tíz százalékától huszonöt százalékáig terjed; előbbi a túlnyomó, utóbbi fehér holló. A jutalék sok mindentől függ, elsősorban attól, hogy ki hozza a munkát; ha az ügynök, akkor több marad nála. Persze az is nézőpont kérdése, ki hozza a munkát: ha a színész elérhetetlen, akkor ugye-bár mindig az ügynök. "Én mindig tíz százalékot kapok - akkor sem veszek le többet, ha én hozom a munkát, noha a szerződés szerint megtehetném" - mondja Pécsi Júlia. És nemegyszer "ingyen" dolgozik, hiszen a barterből, a színésznek juttatott mobiltelefonból, autóból, egyébből nincs jutalék. Arról nem is beszélve, hogy az ügynöki munka költségeit senki nem hárítja tovább a színészre - miközben ő maga a színész könyvelésében költségként szerepel. Arról meg végképp nem beszélve, hogy egy-egy nagyszabású ajánlatról esetleg maga az ügynök beszéli le az ügyfelét: "reklámra nem adom, csak nagyon sok pénzért, mert könnyen elhasználódik az arca" - árulja el az egyik műhelytitkot Pécsi Júlia.
Az ügynökök ráadásul jól ismerik a terepet, amin mozognak; ránézésre tudják, hol mennyi pénz van. És nem igaz, hogy kizárólag az összeg fölsrófolásán dolgoznak: értik és érzik az egyéb - például művészi, karrier- vagy érzelmi - szempontokat is. Egyikük így summázta: "a blama mértéke legtöbbször egyenesen arányos a gázsival - és az ember nem szívesen hajtja be a színészét a blamába." A nagy művészi kihívást jelentő "szegényszínházi" feladat is fontos szempont - elvégre tényleg nem porszívóról van szó.
A stabil és kizárólagos szerződéssel bíró színészek általában mindegyik ügynöknél tíz százalékot fizetnek. A szerződési tárgyalásokon ezt a tíz százalékot az ügynök általában megkeresi - ennyivel, legalább ennyivel biztosan följebb nyomja az árat.
"Nekem nagyon megéri" - mondja Pelsőczy Réka. "De ha nem érné meg, mármint pénzben, akkor is bőven megérné. Juli eljön velem a próbafelvételre, ott áll mellettem - magabiztosabbnak érzem magam. Tudom, hogy sokan félnek tőle, sokan nem szeretik, mert keményen tárgyal és nem tágít - én viszont nyugodtan lehetek kedves mindenkivel..."
"Ma egy kezdőnek muszáj, hogy legyen ügynöke" - mondja Csákányi Eszter. "Munkát kell neki szerezni, képviselni kell az érdekét. Tehát muszáj ezt az utat kitaposni, bár én, aki annyi utat tapostam már ki életemben, ennek az előnyeiből már aligha fogok profitálni."
Én viszont azt hiszem, élünk még addig. Ha tehát valaki szabadúszó újságírókra, csóró, alulfizetett értelmiségiekre adná a fejét: név és cím a szerkesztőségben...
Csáki Judit
