Nemes Csaba a rendszerváltás utáni művészet megkerülhetetlen, jellegzetes kézjegyű alakja, aki 2020 körül felhagyott a figurális festészettel és az absztrakció felé fordult, látszólag radikálisan újraindítva művészetét. E fordulatnak két felismerés ágyazhatott meg.
A több mint hetven művész 161 munkáját – művészinterjúkkal, dokumentumokkal és zenei anyagokkal megspékelve – bemutató gigakiállítás valójában Petrányi Zsolt többedik (és bizonyos értelemben igen személyes) válogatása, átnézeti látlelete a kilencvenes évek művészeti törekvéseiről.
Ma már hihetetlennek tűnhet, de a nyolcvanas években volt olyan kiállításmegnyitó, ahol olyan sok érdeklődő jelent meg, hogy szinte le kellett állítani a Bajcsy-Zsilinszky út forgalmát.
Nem sokon múlt, hogy Brückner Jánosból (1984) festőművész lett; az egyébként kémia–biológia tagozaton eltöltött középiskolai évek alatt fordult a rajzolás felé, majd a kétezres évek elején, amikor az ELTE BTK magyar irodalom és filozófia szakán tanult, kezdett el hobbi szinten festegetni.
A Q Contemporary kiállítótérben látható tárlaton hat kortárs művésznek a fraknói Esterházy-vár kincstárában található egy-egy műtárgyra adott reflexióját nézhetjük meg.
A Bécsben élő művész gyakran reflektál munkáiban a magyar kulturális emlékezet alig látható (elnyomott, eltüntetett, negligált) jelenségeire.
Az OSA Archívum nem először foglalkozik azzal, hogy a legnagyobb haláltábor hogyan él tovább a magyar történeti tudatban. (Auschwitzba 56 nap alatt 430 ezer vidéki magyar zsidót hurcoltak, és a tábor minden harmadik áldozata magyar volt.)
A kiállítás a NAUTES Építészműterem társalapítójának tíz éven át tartó, az utópia és az építészet kapcsolatait vizsgáló kutatómunkáját foglalja össze. Egy komplex mátrixban láthatunk vázlatos építészeti modelleket, kiváló épületfotókat, illetve rajzokat, térbeli diagramokat és 3D-s nyomtatóval készített alakzatokat.
A 84 éves fotóművész – saját megfogalmazása szerint fotográfus – 1983-ban azzal vált híressé, hogy Aczél György betiltotta a kiállítását – két teljes napra. A magyarországi zsidók életéről szóló, …és beszéld el fiadnak című anyag a következő évben azonban már fotóalbumban is megjelent, nagyobb dicsőségére nyilván a „húzd meg, ereszd meg” politikájának, de tekinthetjük mindezt a zsidósággal kapcsolatos egyéni és társadalmi elfojtások lassú felolvadásának is.
A szerzőpáros kiállításának középpontjában, egész pontosan filmes és installációs mátrixának fókuszában a nemzetközi avantgárd egyik különös, sokoldalú és beskatulyázhatatlan figurája, Szittya Emil áll.
A magyar roma festészet immáron nemzetközi szinten is jegyzett alkotója nem festőnek készült. Az etnográfusok szemében már-már „szokványos” úton indult el, noha a szülei is normát sértettek, hiszen egy zenész és beás cigány között nemigen jöhetett létre kapcsolat.
