A Q Contemporary első emeletén a hat nőművészt felvonultató Mediating Time and Charm című kiállítás a tavalyi Ereklye, Haydnkopf című tárlat „folytatása”: szintúgy az Esterhazy Privatstiftung – Esterházy Magyarország Alapítvány védnökölte, a kurátor most is Zsikla Mónika volt, és a tárlat fókuszában az Esterházy-család történetének egyik szála áll. De míg tavaly egy hányatott sorsú koponya köré rendeződtek a kortárs reflexiók, most
mindegyik művész külön témát és művet emelt ki a fraknói Esterházy-várban található kincstár (wunderkammer) gyűjteményéből.
A mai múzeumok őseinek, a csodakamráknak (Kunst- vagy Wunderkammer, Kuriositätenkabinet) története a reneszánsztól indult, amikor a tehetős gyűjtőket (a reprezentáción túl) az a vágy vezérelte, hogy a földi világról, a makrokozmoszról hozzáférhető tudás összességét kicsinyített formában birtokolják és tanulmányozzák – II. Rudolf ezt olyan tökélyre fejlesztette, hogy kora tudósait, művészeit (Kepler, Arcimboldo) is maga köré „gyűjtötte”.
Az inkább érdekességük, szépségük miatt kiállított tárgyak (például elefántcsont faragványok, kitömött állatok, strucctojások, koponyák, ötvösmunkák, térképek, automaták, festmények) tárolásához külön szobát építettek; az Esterházy Pál nevéhez köthető fraknói kollekció különlegessége, hogy máig az eredeti helyén található, és szinte teljesnek tekinthető – eltekintve azon daraboktól, amelyeket Budapestre deponáltak, és amelyek a második világháborúban elpusztultak.
Zsiklai kurátori koncepciója a híd metaforára épül, amely a kiállított műveket a kortárs megközelítésekkel köti össze. E híd „jelentését” a művek mellé rendelt szövegek járják körül, s bár a műtárgyleírások és tárgytörténetek, illetve a művészek kommentárjai részletesek és információgazgadok, az kissé zavaros, hogy miért kell redundáns elemekkel tovább habosítani egy-egy tényt: feltételezem, hogy egy kiállításlátogató elsőre is megérti, hogy honnan származnak a barokk-kori tárgyak.
A nyitó művet Keresztes Zsófia jegyzi (Az el- és felfedés dialektikája), amely egy Lucas Cranach műből (valójában annak másolatából) indul ki. Ha jó szögben állunk, A Judit Holofernész fejével című festmény egyfajta „kukkoldán” (paravánon) átnézve tárul fel – a mű áttételesen utal arra a brokát függönyre, amellyel az eredeti tulajdonos, Esterházy Pál apja, Esterházy Miklós nádor elfedte a képet, az eredeti képen látható még a huzalkarnis nyoma is. Míg az apát feltehetően az ószövetségi téma szentsége és titokzatossága – és emiatt csak a kiemelt pillanatokban történő „leleplezése” – mozgathatta, addig Pál a hősnő „alteregójának” tekintette magát. Olyannyira, hogy aktualizálta is a mű alapgondolatát és készíttetett egy olyan önarcképet, amin Judit szerepét magára húzva küzd a török veszedelem ellen.
A Magyar Képzőművészeti Egyetemen idén végző Nyíri Orsolya szintén egy festményre “válaszolt”. A celeb „istennő” és a voyeur tekintet főcímmel megjelölt szekciójában Albert Christoph Dies 1811-ben festett művét vette alapul, amely látószöge szokatlan módon egy barlang belső teréből indul ki. A leselkedés ezen másik variánsának bemutatásához a vadászat istennőjét, Artemiszt választotta (aki kutyává változtatta át az őt megleső ifjút), majd az Artemiszhez kötődő „történeteket” (meglesett, vadászó, óvó) három szálon, igen nagy és igen színes festményekben bontotta ki, továbbá mellékelt négy darab, a gyűjteményből kiemelt pisztolyt is a képek mellé.
A függöny – igaz, gyöngyökből fűzve – tárgyiasul Antalka Zsófia installációjában is, amelyhez egy Tiziano-másolatot, a Vénusz tükörrel című munkát választotta. Az izmok és hormonok című részlegben a három gyermeket világra hozó, de a festményeken mindig egyik mellét elfedő, és eredendően csábító istennő kapcsán „vizualizálódik” a mellforma (karnis), az anyatej termeléséhez szükséges hormonok, továbbá egy (szintén Fraknóról származó) kutyaamulettből kiinduló értelmezés, amely a fejbiccentő izmokhoz és csontokhoz vezet.
Ennél sokkal jobban élvezhető és követhető Káldi Kata része, aki a bezoárkecske gyomorműködésnek sajátos, sokáig „csodatévő” gyógyszernek tartott, szabályos, kör alakú „termékét” állította a középpontba. A múzeumi tárlóba, a kis párnácskára helyezett bezoár mellé egy saját tulajdonában lévő tekegolyó került, és nem mellesleg „befigyel” itt egy olyan barokk asztalka is, amely több, az Esterházy-család tagjait ábrázoló képen szerepel, rajta egy Káldira jellemző, sokszögű művel.
Kottmann Járay Katalin most az áprilisban, Bécsben bemutatott anyagát bővítette ki: Bosch képi világát idéző szobrocskák, szörnyálomlények, templom formájú, üvegből készült kalicka egy 1631-ben kiadott, az Újvilágot bemutató, nyomtatott könnyvel, benne a démoni bennszülöttek furcsa ábrázolásával és Esterházy Miklós gróf császári kamarás kulcsával – nem mellesleg létrehozva így egy kiállításon belüli wunderkammert.
A friss diplomás Kádár Emese a halállal és gyásszal kapcsolatos munkáinak értelmezési lehetőségeit tágítja, amelyekhez itt egy, a nyilat virtuálisan kilövő számszeríjat és egy Fraknóról származó gyásztollat használ fel. A kalpagra tűzött toll kiment a divatból, és igen, maga a kiállítás is túlgondolt kissé, de arra mindenképp rávilágít, hogy fontos gondolkodnunk ezeken az összecsengéseken.
A Mediating Time and Charm című kiállítás 2023. november 25-ig látható a Q Contemporary kiállítótérben.
