Kiállítás

Üdv a pokolban

Nyíri Orsolya: Az akarat erős, de a hús gyenge

Kritika

A fiatal művész tavaly végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, és már akkor láthattuk is egy nagyobb műcsoportját (A celeb „istennő” és a voyeur tekintet) a Q Contemporary Mediating Time and Charm című csoportos kiállításán.

Már ott is feltűnő volt erős és jellegzetes kézjegye. Nagy méretek, az egymást ütő színek kontrasztja, elfolyó alakok, különös képnézetek és nézőpontok jellemzik a munkáit, a felnagyított közelik és a síkba hajló térbeliség. A látvány a befogadót egyfajta érzéki „horrorélménnyel” hengerli le.

A mostani kiállítás kurátora, egész pontosan a „koncepciófelelőse” Kovács Kristóf (aka Sajnos Gergely, helyszínelő) szerint Nyíri festményeinek „dramaturgiáját a fikcióval átitatott valóság adja”, ez utóbbi akár egy 19. századi festmény is lehet, egyesül bennük a realitás és a szürrealitás, és „összemosódnak a személyes és kollektív élmények”. Ebben nem vagyok olyan biztos. De tény, hogy vannak megfogható, ismerős valóságok (babaház „valódi” berendezési tárgyakkal, babasampon, körömlakk, és így tovább), filmes reminiszcenciák (zöld ruhás szuperhős, gésapapucs), vagy művészettörténeti utalások (például a totálissá tett, megsokszorozott kép a képben megoldás), de összességében az egész inkább egy fluid, utólag „rendbe szedett”, megszerkesztett álomnak tűnik.

Lehet, hogy rossz szeren vagyok, de ritkán látogat meg onanizáló nyúl, dohányzó macska (mint a „bagzó macska” szókapcsolat kiterjesztése), rózsaszín, csinos tetkót viselő ördöglány (Nyíri tetoválóművészként is ismert). És még véletlenül sem szoktam szúró-vágó fegyverekkel (netán pisztollyal), csontvázakkal és koponyákkal, lebegő szellemekkel, esetleg graffitiző Michelin-babával álmodni. A képek szereplői mintha egy nagyon is nyomasztó világ rajzfilmszerűen megragadott pillanataiban rekedtek volna, egy vicces, de riasztó helyen, a pokol tornácán, ahol az időtlenség állapotát hétköznapi cselekedetek (fürdés, teregetés) és szórakozás megannyi formája tagolja, különös tekintettel a „hús gyenge” következményeire (itt a hét főbűn közül a leghangsúlyosabb a bujaság, de befigyel még a mohóság és a lustaság is). A kép hőseinek útját repkedő ördögmaszkok és könnycseppkristályok kísérik, még a képeket rögzítő szögek tetején is megjelennek, kiegészülve egy kicsit maciszerű, hegyes fülű lénnyel, valamiféle kisördöggel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.