Kiállítás

Magányos várakozás

Kutya egy világ

Kritika

A Ladó Galéria korábbi kiállításán a macs­káknak volt kitüntetett szerepük, most pedig – a véletlenek furcsa találkozása miatt – egy speciális, kissé agárszerű kutya a főszereplő. De egyik kiállítás sem a „kis kedvencekről” szól, hanem magáról a művészetről.

Bálind István olyan konceptuális művész, aki következetesen, apró lépésekben mélyíti képeinek világát. Új kiállításának kiindulópontja egy 1995-ben készült festmény, amelynek kisajátításával, több méretben megjelenő replikáival egy egész univerzumot teremtett. Ez lett a Nő kutyával című sorozat (1998–2008), egy vörössel és arannyal megfestett, szigorú kompozíció, s az ezt megismétlő, már-már piktogramszerű képek pontosan ugyanazt ábrázolják – az ikonfestőkre jellemző kontemplációval, aprólékos kézi munkával megfestve, ily módon fel is oldva az eredeti és a másolat között feszülő antagonisztikus ellentétet. A másolatkultúrára, illetve a piaci logikára (S, M, L és XL méretek!) reflektáló műcsoport egy 2008-as egyéni kiállítással ért véget, melyet a művész végkiárusításnak nevezett.

Ezután a dermedt állóképek felbomlottak, a kutya és a nő szimbiózisa megtört, és a kutya főszereplővé lépett elő, önállósult, a játékos, szomorúan magányos kalandjaival. A képek mozgalmasabbak lettek, új elemekkel, geometrikus vagy absztrahált testekkel és épületrészletekkel, és pöttöm fákkal bővültek. Ez a bővülés sok esetben redukcióval is járt; néha már csak a kutya hűlt helye maradt.

A tárlaton látható 14 akrilfestmény egyrészt válogatás a régi munkákból (például a Nő kutyával és futball-labda című, 2020-as kiállítás anyagából), de új munkákat is bemutat. Ezeket pontosan azon kettősség jellemzi, mint a kutya megítélését. „A kutyák csalók, erkölcstelenek, gyilkosok” – áll a Példabeszédek könyvében, mindemellett az ember legjobb barátai is. Ahogy a művész írja: „Ez a megbonthatatlanul összetartozó ellentét, ami mindent meghatároz és megkérdőjelez is egyben, teszi lehetővé, hogy részese és alakítója legyen a játéknak.” Hogyan lehetnek a téridomok (tűzfalak, belső udvarok, kémények, vakon ásító ablakok) egyszerre a nagyvárosi lét puszta jelei, az elidegenedés, a bezártság, a hideg magány redukált színterei, és vonzó, érdekes, pulzáló, színes világok? Hogyan gazdagodhat a kiállítás címe egy plusz, más jelentéssel?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.