Kiállítás

A láthatatlanok

Fabricius Anna: Itt a munka, hol az otthon?

Kritika

„Van nevem, de nehezen kimondható. Ezért a magyar nevem Ildi.” „Amikor eljöttem, a feleségem terhes volt. Hat éve vagyok itt. Még soha nem találkoztam a gyerekemmel, csak okostelefonon keresztül.” „Lehet, hogy soha nem megyek haza.

A pénz mindig kell. Valószínűleg itt fogok meghalni.” Kiragadott mondatok a kiállításon elhangzott beszélgetésekből. Fabricius Anna fotó- és médiaművész évek óta foglalkozik a munka jelenségével. Egyik legismertebb műve a Háztartási anyatigris (2006), ahol a büszke vagy éppen elgyötört anyák láthatók gyermekeik társaságában, kezükben elsőre talán ártatlannak tűnő, de ölésre is alkalmas tárgyakkal, kötőtűvel, nyárssal, baltával, késsel. Illetve ennek pandant-ja, a Magyar szabvány-sorozat (2006–2007), amelyben csak csoportidentitás létezik; postások, szobalányok, hentesek, pékek vagy pomponlányok állnak össze természetesen beállított csoportképpé.

Fabriciust a munka kapcsán nem afféle triviális kérdések érdeklik, hogy mit, hol, mennyit és mennyiért dolgozunk, hanem hogy ezek a döntések miként befolyásolják a személyiségünket. Egy végletekig megosztott, de egynyelvű országban kulturális identitásunk megőrzése egyelőre nem forog veszélyben, ilyesfajta változást csak az hozhat, ha kilépünk a megszokottból. Nyilván másféle sokk (kihívás) éri azokat, akik innen mennek Nyugatra a jobb élet reményében, mint azokat, akik egy távoli országból ide (vagy Nyugat-Európába) „csak” dolgozni és pénz keresni jönnek.

Az alkotó 2023-ban nyerte el a projekt alapú Kassák-díjat, amely lehetőséget ad arra, hogy egy-egy művész vagy alkotópáros mélyebben kibontson egy korábban elkezdett (és Kassák szellemiségével nem szembemenő) művészeti kérdést. Fabricius kiállítása is két korábbi művel indul, amelyeket 2018-ban Tajvanban, illetve 2022-ben Drezdában készített – vendégmunkásokkal. Az semmiképpen sem állítható, hogy a két, rövid videó csak karcolná a felszínt, mindkettőben nagyon erős állóképekkel, és nagyon szomorú, lírai mondatokkal találkozhatunk, ami egyben megalapozza a kiállítás központi anyagát is, a Magyarországon (illetve Erdélyben) készült műegyüttest. A németországi szennyvíztisztító üzemben, valamint a természetben dolgozó két afgán férfi hasonló problémákkal szembesül, mint minden vendégmunkás: nincs letelepedési engedélyük, nincs egészségügyi ellátásra feljogosító okiratuk, nincs szabadságuk. Nem részei, hanem láthatatlan kiszolgálói a rendszernek, egyetlen kapcsolatuk a világgal az, hogy naponta felhívják az „otthoniakat”. S bármennyire jól ismerik a környezetüket (az egyik a német és az afgán gyerekmesék közötti különbségekről mesél), úgy érzik, sosem fogják befogadni őket. A tajvani textilfestő üzemben készült felvételekből, s az ott dolgozó Fülöp-szigeteki munkásokból olyan szomorúság árad, amit nem könnyű elfeledni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”