Kiállítás

A láthatatlanok

Fabricius Anna: Itt a munka, hol az otthon?

Kritika

„Van nevem, de nehezen kimondható. Ezért a magyar nevem Ildi.” „Amikor eljöttem, a feleségem terhes volt. Hat éve vagyok itt. Még soha nem találkoztam a gyerekemmel, csak okostelefonon keresztül.” „Lehet, hogy soha nem megyek haza.

A pénz mindig kell. Valószínűleg itt fogok meghalni.” Kiragadott mondatok a kiállításon elhangzott beszélgetésekből. Fabricius Anna fotó- és médiaművész évek óta foglalkozik a munka jelenségével. Egyik legismertebb műve a Háztartási anyatigris (2006), ahol a büszke vagy éppen elgyötört anyák láthatók gyermekeik társaságában, kezükben elsőre talán ártatlannak tűnő, de ölésre is alkalmas tárgyakkal, kötőtűvel, nyárssal, baltával, késsel. Illetve ennek pandant-ja, a Magyar szabvány-sorozat (2006–2007), amelyben csak csoportidentitás létezik; postások, szobalányok, hentesek, pékek vagy pomponlányok állnak össze természetesen beállított csoportképpé.

Fabriciust a munka kapcsán nem afféle triviális kérdések érdeklik, hogy mit, hol, mennyit és mennyiért dolgozunk, hanem hogy ezek a döntések miként befolyásolják a személyiségünket. Egy végletekig megosztott, de egynyelvű országban kulturális identitásunk megőrzése egyelőre nem forog veszélyben, ilyesfajta változást csak az hozhat, ha kilépünk a megszokottból. Nyilván másféle sokk (kihívás) éri azokat, akik innen mennek Nyugatra a jobb élet reményében, mint azokat, akik egy távoli országból ide (vagy Nyugat-Európába) „csak” dolgozni és pénz keresni jönnek.

Az alkotó 2023-ban nyerte el a projekt alapú Kassák-díjat, amely lehetőséget ad arra, hogy egy-egy művész vagy alkotópáros mélyebben kibontson egy korábban elkezdett (és Kassák szellemiségével nem szembemenő) művészeti kérdést. Fabricius kiállítása is két korábbi művel indul, amelyeket 2018-ban Tajvanban, illetve 2022-ben Drezdában készített – vendégmunkásokkal. Az semmiképpen sem állítható, hogy a két, rövid videó csak karcolná a felszínt, mindkettőben nagyon erős állóképekkel, és nagyon szomorú, lírai mondatokkal találkozhatunk, ami egyben megalapozza a kiállítás központi anyagát is, a Magyarországon (illetve Erdélyben) készült műegyüttest. A németországi szennyvíztisztító üzemben, valamint a természetben dolgozó két afgán férfi hasonló problémákkal szembesül, mint minden vendégmunkás: nincs letelepedési engedélyük, nincs egészségügyi ellátásra feljogosító okiratuk, nincs szabadságuk. Nem részei, hanem láthatatlan kiszolgálói a rendszernek, egyetlen kapcsolatuk a világgal az, hogy naponta felhívják az „otthoniakat”. S bármennyire jól ismerik a környezetüket (az egyik a német és az afgán gyerekmesék közötti különbségekről mesél), úgy érzik, sosem fogják befogadni őket. A tajvani textilfestő üzemben készült felvételekből, s az ott dolgozó Fülöp-szigeteki munkásokból olyan szomorúság árad, amit nem könnyű elfeledni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. Ez történt két éve a Miért pont kivi? című előadással, és ezzel a szándékkal mutatták be most Kőszegen a Felső szomszédokat is, részben azonos alkotógárdával. Az előadást most is Őze Áron rendezte, az egyik főszereplő itt is, ott is Schneider Zoltán.

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. A nyitóciklus, a Cinegék első darabja az Oda című programvers, amely sűrített képekkel fekteti le egy vágyott, természetközeli, harmonikus világ alapjait.

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.