Isteni lényekről leváló szárnytollak, méhrajzás és csonkolt kecskeláb – közel harminc művet, festményeket és szobrokat láthatunk a művészeti galériának is otthont adó régi villa első emeletén. A közel egykorú két művész munkái más környezetből származnak és más-más művészi indíttatásból születtek, más művészi nyelvet beszélnek, mégis szépen reflektálnak egymásra – ez még akkor is így van, ha a szlovák alkotó érzékelhetően némileg „alámegy” Horváth Gideonnak.
A korábban természettudósnak készülő Andrej Dubravsky (Nové Zámky/Érsekújvár, 1987) a szlovákiai Rastislavicében és New Yorkban él és dolgozik (itt is, ott is fél évet).
A délnyugat-szlovákiai vidéken vásárolt házat, ott van a műterme és a biokertje állatokkal és növényekkel. Elsősorban festőművész, de készített már filmeket, fanzinokat, és 2020-ban minden hónapban létrehozott (megjelentetett) egy afféle rajzos naplót, vagyis szövegekkel megspékelt vázlatfüzetet. (A két kis hétpettyes, közösülő állatka például a 2020 novemberében kiadott példány előlapján is látható). Témái közt éppúgy felbukkannak tájképek, gyársziluettek, önarcképek és férfialakokról készített csoportképek, itt ezek közül csupán egy, futókról készült akrilfestménye látható.
A művész első pillantásra mintha önnön mikrokörnyezetéből válogatna, de ez nem teljesen igaz. A nagyvonalú gesztusokkal felvitt, egyébként lehengerlő tudással elkészített „kakasképek” origója például nem egy saját haszonállata, hanem egy emlék (kakasviadal) átirata; a harcias, hangsúlyozottan begörbült karmú – s amúgy nagyon sokféle értelmezést hordozó, mondhatni ikonográfiai szempontból terhelt – állat „portréi” valóban egyediek, de nem állatokról, hanem a művész közeli (ember) ismerőseiről készült kvázi arcképek.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
