Kiállítás

Faunok a méhesben

Horváth Gideon és Andrej Dubravsky: Pollinating Agents

Kritika

Harci kakasok, üzekedő katicák, tekergőző hernyók, túlérett gyümölcsök, kergetődző és táncoló faunok.

Isteni lényekről leváló szárnytollak, méhrajzás és csonkolt kecskeláb – közel harminc művet, festményeket és szobrokat láthatunk a művészeti galériának is otthont adó régi villa első emeletén. A közel egykorú két művész munkái más környezetből származnak és más-más művészi indíttatásból születtek, más művészi nyelvet beszélnek, mégis szépen reflektálnak egymásra – ez még akkor is így van, ha a szlovák alkotó érzékelhetően némileg „alámegy” Horváth Gideonnak.

A korábban természettudósnak készülő Andrej Dubravsky (Nové Zámky/Érsekújvár, 1987) a szlovákiai Rastislavicében és New Yorkban él és dolgozik (itt is, ott is fél évet).

A délnyugat-szlovákiai vidéken vásárolt házat, ott van a műterme és a biokertje állatokkal és növényekkel. Elsősorban festőművész, de készített már filmeket, fanzinokat, és 2020-ban minden hónapban létrehozott (megjelentetett) egy afféle rajzos naplót, vagyis szövegekkel megspékelt vázlatfüzetet. (A két kis hétpettyes, közösülő állatka például a 2020 novemberében kiadott példány előlapján is látható). Témái közt éppúgy felbukkannak tájképek, gyársziluettek, önarcképek és férfialakokról készített csoportképek, itt ezek közül csupán egy, futókról készült akrilfestménye látható.

A művész első pillantásra mintha önnön mikrokörnyezetéből válogatna, de ez nem teljesen igaz. A nagyvonalú gesztusokkal felvitt, egyébként lehengerlő tudással elkészített „kakasképek” origója például nem egy saját haszonállata, hanem egy emlék (kakasviadal) átirata; a harcias, hangsúlyozottan begörbült karmú – s amúgy nagyon sokféle értelmezést hordozó, mondhatni ikonográfiai szempontból terhelt – állat „portréi” valóban egyediek, de nem álla­tokról, hanem a művész közeli (ember) ismerőseiről készült kvázi arcképek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.