Kiállítás

A sötétség színei

A ’80-as évek nomádjainak manierizmusa

Kritika

Ma már hihetetlennek tűnhet, de a nyolcvanas években volt olyan kiállításmegnyitó, ahol olyan sok érdeklődő jelent meg, hogy szinte le kellett állítani a Bajcsy-Zsilinszky út forgalmát.

Az új festészet, a radikális eklektika érzéki és vad színhasználata, nagyvonalú expresszivitása összevegyítve a (posztmodern) historizmus formavilágával a korábbi nemzedékek számára kevésbé érdekes, csakhogy az akkor ismét előtérbe kerülő művészettörténeti allúziókban olyan elegy volt, amely teljesen felülírta nem csupán a hetvenes évek punnyadt szürkeségét, de egyenesen megkérdőjelezte a második nyilvánosságba menekült, a társadalom ingerküszöbén kívül álló alkotók stratégiáját. Persze ehhez kellett az egyre lazuló Kádár-korszak egyes, kulturális hatalommal rendelkező szereplőinek „liberális” hozzáállása is. (A politikai okból betiltott – eddigi – utolsó magyarországi kiállítás 1984-ben volt).

Maga a kiállítás címe Hegyi Lórándtól, a korszak teoretikusától és művészettörténészétől, az új festészeti „mozgalom”, az új szenzibilitás „pápájától” a származik, egész pontosan abból a tanulmányból, amely a Hans Knoll által 2002-ben összeállított kötetben (A második nyilvánosság – XX. századi magyar művészet) jelent meg. Hegyi a nyolcvanas évek művészete kapcsán három fő tendenciát említ meg; a kiállításon szereplő művészek ebből kettőt fednek le (új festészet, posztgeometria), de van két kakukktojás is, akit nem vagy alig jegyez a magyarországi művészettörténet. Ez kétségkívül jót tett a kiállításnak. Mint ahogy a rendezés is, ahogyan döntően az ötvenes években született hat művész, Magyarországon eddig nem bemutatott, 1986–1992 között készült hét műve egyfajta, a crescendót és rondót vegyítő zenei formát, azaz a felerősítést „imitálva”, s a visszatérés motívumait egyszerre alkalmazva „mozgatja meg” a kiállítást. Vagy másként: láthatunk egy nagy, látványos nyitányt, amelyet árnyal és egyben megerősít a „melléktémák” különféle, de egymásra jól rezonáló világa.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.