Legismertebb műve – amellyel a 2007-es Velencei Biennálén elnyerte az Arany Oroszlán díjat – a Kultur und Freizeit (Kultúra és szabadidő) című videóinstalláció, amelyben hat budapesti művelődési ház (köztük a budai MOM, a mátyásföldi Ikarus és a kőbányai Pataky) kiüresedett, funkcióvesztett tereit „járja körül”. Olyan helyszíneket, amelyek egykoron sokféle, a tömegek által is elérhető kulturális programokat kínáltak. Míg e helyek lassan feledésbe merülnek, a kulturális emlékezetből politikai okokból is ki lehet törlődni. A humanista (ily módon némiképp utópisztikus) modern építészetet a régóta regnáló Orbán-kormány finoman szólva is megveti. Míg néhány éve a Budavári Országos Villamos Teherelosztó brutalista épülete ledózerolásra ítéltetett (mintegy kiebrudalták a kulturális örökségből), pár száz méterre onnan „értékké” minősült egy (több) sosem létezett épület betonba öntése, egy olyan kulturális kánon felépítése, amely a hatalom versus alattvalók viszonyában nézi és alakítja a kollektív vizualitást és a történelmet is. A napokban – egy egész hét (!) erejéig – véleményezésre közzétett új magyar építészeti törvény célja többek közt „a polgári jó ízlés elősegítése”, amelynek egyik, több mint érdekes hozadéka az lehet, hogy az „építészek munkáját kiszabadítja a számok és szabályok kizárólagosságából”. Holott minden bizonnyal a Lázár János által most követendőnek tekintett példaképek, mint Lechner vagy Makovecz is hittek abban, hogy statikusra szükség van.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
