Dékei Kriszta

A Londonban élő művész munkáival Magyarországon eddig hétévente találkozhattunk, úgy tűnik azonban, hogy megtört az egyéni kiállítások (az 1985, 1992, 1999, 2006 évszámokkal tagolt) sorozata; a periodicitást 2007-ben felülíró székesfehérvári vetítések után a Millenárison most egy retrospektív jellegű filmbemutatót láthatunk. A húsz óriási képernyőn futó válogatott anyag megtekintése 6 órát vesz igénybe, s a filmek befogadását csak nehezíti, hogy mindezt állva kellene abszolválnunk.

Az Antwerpenben élő és alkotó művész nevéhez köthető, hogy a halottnak hitt festészetet visszaemelte a művészet "napirendjébe". Letagadhatatlanul hatott a magyarországi érzéki konceptualizmus művelőire, emellett olyan nemzetközi sztár, akinek munkáiért hat-hét számjegyű összegeket fizetnek - euróban. Eddigi életművét bemutató kiállítása a Műcsarnokban látható február 10-ig.

A tíz tévéképernyőn és fülhallgatóval látható-hallható Remake I-X. című munka eredetileg az idei Velencei Biennáléra készült, de a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt anyagot mégsem mutatták be a Magyar Pavilonban. A tavaly októberi budapesti zavargásokat animációs eszközökkel feldolgozó mű a Kiscelli Múzeumban látható, január 13-ig.

Vaszkó művészete kevéssé ismert mind a szakmában, mind a nagyközönség előtt. Ennek oka több oldalról is meghatározható: hosszú élete során gyakran elfeledték, majd több hullámban újra felfedezték, munkásságáról nem született tudományos monográfia, festészete pedig alig kapcsolódik a hazai képzőművészethez. Vaszkó sem sietett az értelmezők segítségére, mint mondta, "a mai művészek [...] kollektíve hatnak egymásra, a művészetnek a korral egy tempóban kell lélegeznie.

A kiállító művészek nevét olvasva olyan felületes benyomásunk támadhat, mintha a művészeket összekötő kapocs az idegenben való létezés, az otthon ideiglenes/állandó elvesztésének megélése lenne. Siflis András Szabadkáról, Szombathy Bálint Újvidékről származik, Kicsiny Balázs négy évig élt Angliában, Robin Sperling az Alföldön lakik - Sugár János pedig a kakukktojás.

A "varázslatos különc", eredeti nevén Friedrich Stowasser már kezdetben öntudatos és radikális módon viszonyult a művészeti intézményekhez. Szabadon választotta az autodidakta képzést, miután alig három hónapot bírt ki a bécsi Képzőművészeti Akadémián, és mindössze egy napot a párizsi École des Beaux Arts falai között.

A Dorottya Galéria Utazás önmagunkba című kiállításának kurátora kurrens témát feldolgozó, a külsődleges jegyek (a testábrázolás) és a belső személyiség (az identitás) viszonyait és kérdéseit feszegető műalkotások mellékvizén indította el hajóját. A kiválasztott művészek útja így a test belsejébe vezet - a kérdés csupán az, hogy e búvárkodás során milyen mélyre hatolnak le az alkotók.

A rendszerváltás a vizuális kultúra szürke és betokosodott világát lavinaként söpörte el, a letarolt mezőkön pedig új, színesebbnél színesebb virágok nyíltak; megjelentek a kereskedelmi tévék új vagy koppintott arculatukkal, elszaporodtak az óriásplakátok, az újságosstandokat elöntötte a pornó, a házakat a falfirka.

Nem ismeretlen jelenség, sőt a mai, anything goes típusú művészeti életben általánosnak mondható, hogy az összetéveszthetetlen képtípus (azaz az egyéni trade mark) megtalálása után a művészek mintegy úgy maradnak, s ezt a kiválasztott keretet töltik fel különféle tartalmakkal. Ez nem feltétlenül baj, bár tény, hogy a kilencvenes évek elején elharapódzott figurális, fotóalapú festészetet nem követte az ezredforduló táján más divathullám, így nem is kellett kifelé igazodni.

Kicsiny 1999 óta készített installációi sajátos, a nemzetközi művészeti életben is jegyzett művek - nem véletlen, hogy 2005-ben ő képviselte Magyarországot a Velencei Biennálén.

Látszólag három, egymástól eltérő, különböző stílusú művész munkái láthatóak a Volksbank budapesti központi épületének galériájában. Ami közös bennük, hogy nők, de mielőtt a nőművészet ingoványos terepére merészkednénk, le kell szögeznünk, hogy a három alkotó - Moizer Zsuzsa, Paál Zsuzsanna és Tamás Claudia - művészetére nem jellemző a nemzetközi művészet korábbi emancipációs, mozgalmi jellegű feminista állásfoglalása, illetve a mostani, a nemek közötti hatalmi, politikai erőviszonyokat és a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiákat megkérdőjelező/romboló posztfeminista alkotói módszer.

A szentendrei Kis Magyar Performance és Nehézzenei Fesztivál sorozatához kapcsolódik az a kicsi, szubjektív, mégis nagyon erős válogatás, amelyet Antal István Juszuf - maga is gyakori performanszrésztvevő - rendezett.