Heidi Heimatban - Honvágy (kiállítás)

Zene

A kiállító művészek nevét olvasva olyan felületes benyomásunk támadhat, mintha a művészeket összekötő kapocs az idegenben való létezés, az otthon ideiglenes/állandó elvesztésének megélése lenne. Siflis András Szabadkáról, Szombathy Bálint Újvidékről származik, Kicsiny Balázs négy évig élt Angliában, Robin Sperling az Alföldön lakik - Sugár János pedig a kakukktojás.

A kiállító művészek nevét olvasva olyan felületes benyomásunk támadhat, mintha a művészeket összekötő kapocs az idegenben való létezés, az otthon ideiglenes/állandó elvesztésének megélése lenne. Siflis András Szabadkáról, Szombathy Bálint Újvidékről származik, Kicsiny Balázs négy évig élt Angliában, Robin Sperling az Alföldön lakik - Sugár János pedig a kakukktojás.

Kezdeti rossz érzésünket - hogy olyan, múltba révedő tekintetek által vezérelt műveket láthatunk, melyekben a szerzők számunkra ismeretlen emlékek felett búsonganak, miközben szügyig merülnek a nosztalgia édes-bús langymelegébe, vagy gyötrődnek, és fájdalommal telve sóvárognak az elveszett otthonuk után - a kiállított művek többsége nem igazolta. A prekoncepciónak egyedül a külföldön született művész produkciója felelt meg: a képeken uralkodó szürkés-barnás szín, az elmosódott kontúrú, alig felismerhető, személyes jelentőséggel bíró tárgyak (telefon, pisztoly), a művek karcosnak tűnő felülete összességében éppen az emlékezet mélyére süllyedő, lassan elhalványuló egyéni múltelemek felidézésének és rekonstruálásának nehézségét mutatja. Robin Sperling két szellemidéző képének installálása a kiállításrendezési szokásoktól "forradalmi" módon eltér - a művek mellé ugyanis olyan szöveget helyeztek, amely a művész négy, a kiállításon nem látható képét interpretálja. A kiállítás katalógusából ugyan kiderül, hogy a kiállított művek valóban az egyik elemzett, de számunkra láthatatlan kép variációi, mégsem tűnik teljesen elvetendő gyakorlatnak, ha van kapcsolat az értelmező szöveg és a kép között. Talán maga a kiállítás kurátora is meg tudta volna oldani ezt a nem túl bonyolult problémát.

A Honvágy koncepcióját az egyik kiállító művész jegyzi, s valóban, Siflis András szövege jóval izgalmasabb kiállított képeinél. A művek mintha Siflis - az idealizált és bálványozott emlékkép töredékességét boncolgató - gondolatmenetének didaktikus illusztrációi lennének, ilyen a hajómotívum és a víz, az egymáshoz nem illeszkedő testrészekből "összeálló" festmény, és az ezt keretező, valódi függöny, amely mintegy jelzi, hogy lehullt a múltban rejtőző, a felejtés nyomán elhalványuló, eltakart emlékekről a lepel.

Míg Sperling és Siflis szubjektív, csak az egyén számára releváns otthonképet mutat fel, a többi művész a kollektív emlékezet ismert vagy ismeretlen képeit vizsgálja. Kicsiny Balázs videója a somorjai At Home galériában bemutatott installációján alapul. A Domesztikációs kísérlet során négy, fényvisszaverő mellényt, fejükön pedig méhkast viselő navigátort látunk, akik a kiállítóterem sarkainál állva egymással ellentétes jelentésű, a repülőgépek földi irányításánál használt jelzéseket mutatnak. A hangtalan munkálkodást egy lassan körbeforduló kamera követi, és innen, azaz a néző pozíciójából hallatszik az egyetlen zörej is - mintha egy kétségbeesett méh zümmögne. Míg a mindenkori néző helyzetéből világossá válik, hogy egyértelmű iránymutatást hiábavaló a külvilágtól remélni, hogy az otthon utáni vágyakozás egyenlő a végtelen, soha be nem teljesedő várakozással, a mű eredeti pozíciója egy sokkal konkrétabb olvasatot is megenged. A somorjai galéria ugyanis egy deszakralizált térben, a volt zsinagógában található, abban az épületben, melyet a helyi hitközség csak harminc évig használhatott. Az otthontalanság, a megállás nélküli keresés nemcsak a Bolygó Zsidó toposzát idézi meg, hanem a városból elhurcolt emberek hiányát is - akiket az aktuális politikai irányt követve távolítottak el, majd radíroztak ki a kollektív emlékezetből.

Szombathy Bálint két konceptualista művet mutat be. Míg a Városok megmutatása című műben "tematizálva" van a honvágy - olyan budapesti utcanévtáblákat láthatunk, amelyek egy-egy vajdasági település nevét viselik, s amelyek mellé Szombathy az eredeti helyszíneket ábrázoló képeslapokat helyezett - a Heimat-képek című sorozat a sztereotip hazaképeket vizsgálja. A döntően alpesi tájra emlékeztető Heimat idilljében egy piros fejkendős nőalak, Heidi álldogál. Szombathy kisajátítja a nemzeti mítoszok képi archetípusokon keresztül történő megjelenítéseit; egyrészt megkísérli, hogy Heimat-képpel nem rendelkező országoknak is "arcot" adjon, másrészt aláírásával szignál néhány ilyen tárgyú, giccses festményt is. Az átminősített leletekkel és a kreált (hamisított) országimázs-sablonokkal Szombathy ironikusan nemcsak az otthon és a haza problematikáját, hanem a képzőművészeti és a valódi "valóság" viszonyának kérdését feszegeti.

A kiállítás egyik legizgalmasabb műve Sugár János installációja, bár kissé nehezen szuszakolható be a kiállítás címébe. A falon kézírásos, személyes hangvételű lakáskereső cédulákat láthatunk - a saját otthon iránti vágyakozást jelző cetliket sokszorosítják, s valójában ingatlanügynökségek készítik. A bizalmas hangvételű szórólapok mögött egy olajozottan működő gépezet áll, akárcsak a cetlik közé vetített, a Legyen Ön is milliomos című vetélkedőből összevágott jelenetek esetében. A végtelenített videón azokat a pillanatokat láthatjuk, amikor a műsorvezető izgatott hangon bemutatja a játékra vállalkozó delikvenseket, akik a meg nem szűnő tapsvihar közben hülyén integetnek a nézők felé. A vetélkedő egyénekből uniformizált bábok lettek - akar Ön egy ilyen hon után vágyakozni?

Budapest Kiállítóterem, Szabad sajtó út 6. Nyitva: december 2-ig

Neked ajánljuk