Heidi Heimatban - Honvágy (kiállítás)

Zene

A kiállító művészek nevét olvasva olyan felületes benyomásunk támadhat, mintha a művészeket összekötő kapocs az idegenben való létezés, az otthon ideiglenes/állandó elvesztésének megélése lenne. Siflis András Szabadkáról, Szombathy Bálint Újvidékről származik, Kicsiny Balázs négy évig élt Angliában, Robin Sperling az Alföldön lakik - Sugár János pedig a kakukktojás.

A kiállító művészek nevét olvasva olyan felületes benyomásunk támadhat, mintha a művészeket összekötő kapocs az idegenben való létezés, az otthon ideiglenes/állandó elvesztésének megélése lenne. Siflis András Szabadkáról, Szombathy Bálint Újvidékről származik, Kicsiny Balázs négy évig élt Angliában, Robin Sperling az Alföldön lakik - Sugár János pedig a kakukktojás.

Kezdeti rossz érzésünket - hogy olyan, múltba révedő tekintetek által vezérelt műveket láthatunk, melyekben a szerzők számunkra ismeretlen emlékek felett búsonganak, miközben szügyig merülnek a nosztalgia édes-bús langymelegébe, vagy gyötrődnek, és fájdalommal telve sóvárognak az elveszett otthonuk után - a kiállított művek többsége nem igazolta. A prekoncepciónak egyedül a külföldön született művész produkciója felelt meg: a képeken uralkodó szürkés-barnás szín, az elmosódott kontúrú, alig felismerhető, személyes jelentőséggel bíró tárgyak (telefon, pisztoly), a művek karcosnak tűnő felülete összességében éppen az emlékezet mélyére süllyedő, lassan elhalványuló egyéni múltelemek felidézésének és rekonstruálásának nehézségét mutatja. Robin Sperling két szellemidéző képének installálása a kiállításrendezési szokásoktól "forradalmi" módon eltér - a művek mellé ugyanis olyan szöveget helyeztek, amely a művész négy, a kiállításon nem látható képét interpretálja. A kiállítás katalógusából ugyan kiderül, hogy a kiállított művek valóban az egyik elemzett, de számunkra láthatatlan kép variációi, mégsem tűnik teljesen elvetendő gyakorlatnak, ha van kapcsolat az értelmező szöveg és a kép között. Talán maga a kiállítás kurátora is meg tudta volna oldani ezt a nem túl bonyolult problémát.

A Honvágy koncepcióját az egyik kiállító művész jegyzi, s valóban, Siflis András szövege jóval izgalmasabb kiállított képeinél. A művek mintha Siflis - az idealizált és bálványozott emlékkép töredékességét boncolgató - gondolatmenetének didaktikus illusztrációi lennének, ilyen a hajómotívum és a víz, az egymáshoz nem illeszkedő testrészekből "összeálló" festmény, és az ezt keretező, valódi függöny, amely mintegy jelzi, hogy lehullt a múltban rejtőző, a felejtés nyomán elhalványuló, eltakart emlékekről a lepel.

Míg Sperling és Siflis szubjektív, csak az egyén számára releváns otthonképet mutat fel, a többi művész a kollektív emlékezet ismert vagy ismeretlen képeit vizsgálja. Kicsiny Balázs videója a somorjai At Home galériában bemutatott installációján alapul. A Domesztikációs kísérlet során négy, fényvisszaverő mellényt, fejükön pedig méhkast viselő navigátort látunk, akik a kiállítóterem sarkainál állva egymással ellentétes jelentésű, a repülőgépek földi irányításánál használt jelzéseket mutatnak. A hangtalan munkálkodást egy lassan körbeforduló kamera követi, és innen, azaz a néző pozíciójából hallatszik az egyetlen zörej is - mintha egy kétségbeesett méh zümmögne. Míg a mindenkori néző helyzetéből világossá válik, hogy egyértelmű iránymutatást hiábavaló a külvilágtól remélni, hogy az otthon utáni vágyakozás egyenlő a végtelen, soha be nem teljesedő várakozással, a mű eredeti pozíciója egy sokkal konkrétabb olvasatot is megenged. A somorjai galéria ugyanis egy deszakralizált térben, a volt zsinagógában található, abban az épületben, melyet a helyi hitközség csak harminc évig használhatott. Az otthontalanság, a megállás nélküli keresés nemcsak a Bolygó Zsidó toposzát idézi meg, hanem a városból elhurcolt emberek hiányát is - akiket az aktuális politikai irányt követve távolítottak el, majd radíroztak ki a kollektív emlékezetből.

Szombathy Bálint két konceptualista művet mutat be. Míg a Városok megmutatása című műben "tematizálva" van a honvágy - olyan budapesti utcanévtáblákat láthatunk, amelyek egy-egy vajdasági település nevét viselik, s amelyek mellé Szombathy az eredeti helyszíneket ábrázoló képeslapokat helyezett - a Heimat-képek című sorozat a sztereotip hazaképeket vizsgálja. A döntően alpesi tájra emlékeztető Heimat idilljében egy piros fejkendős nőalak, Heidi álldogál. Szombathy kisajátítja a nemzeti mítoszok képi archetípusokon keresztül történő megjelenítéseit; egyrészt megkísérli, hogy Heimat-képpel nem rendelkező országoknak is "arcot" adjon, másrészt aláírásával szignál néhány ilyen tárgyú, giccses festményt is. Az átminősített leletekkel és a kreált (hamisított) országimázs-sablonokkal Szombathy ironikusan nemcsak az otthon és a haza problematikáját, hanem a képzőművészeti és a valódi "valóság" viszonyának kérdését feszegeti.

A kiállítás egyik legizgalmasabb műve Sugár János installációja, bár kissé nehezen szuszakolható be a kiállítás címébe. A falon kézírásos, személyes hangvételű lakáskereső cédulákat láthatunk - a saját otthon iránti vágyakozást jelző cetliket sokszorosítják, s valójában ingatlanügynökségek készítik. A bizalmas hangvételű szórólapok mögött egy olajozottan működő gépezet áll, akárcsak a cetlik közé vetített, a Legyen Ön is milliomos című vetélkedőből összevágott jelenetek esetében. A végtelenített videón azokat a pillanatokat láthatjuk, amikor a műsorvezető izgatott hangon bemutatja a játékra vállalkozó delikvenseket, akik a meg nem szűnő tapsvihar közben hülyén integetnek a nézők felé. A vetélkedő egyénekből uniformizált bábok lettek - akar Ön egy ilyen hon után vágyakozni?

Budapest Kiállítóterem, Szabad sajtó út 6. Nyitva: december 2-ig

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.