Fotó

Az összesűrűsödött idő

Szilágyi Lenke két kiállítása

Képzőművészet

Magyarországon a fotóművészet a felsőfokú oktatás, a művészettörténet és a műtárgypiac mostohagyermeke - igen későn, 1985-ben indult be az Iparművészeti Főiskolán a fotó szak, tavaly jelent meg Szilágyi Sándor átfogó fotóművészeti könyvének első része, és ma is csak elvétve találhatunk olyan műkereskedelmi galériát, amelynek kínálata csakis fotókból áll -, ellentétben a nyugati világgal, ahol a kortárs fotográfiának a hetvenes évek eleje óta komoly irodalma és kiépült galériarendszere van. A háttérbe szorított, lesajnált és el nem ismert művészeti ág mégis "kitermelte" a maga egyéni hangú, professzionális fotóművészeit - köztük Szilágyi Lenkét, akinek most egyszerre két kisebb kiállítása látható.

A szinte legelső kiállítása, 1981 óta a szakmában igen nagyra értékelt fotóművész egy időben a Single Lens (magányos lencse) művésznevet használta, amely sokat elárul alkotói módszeréről. Szilágyi egyéni szabadságát maximálisan óvó művész, még akkor is, ha színházi produkciók, játékfilmek és archívumok számára fotózik. Nem tolakodó riportfotós, hanem visszafogott és érdeklődő, aki előtt úgy nyílnak meg az egyénekbe/helyzetekbe sűrített titkok, a hétköznapok során észrevétlenül elsikkadó csodák, úgy tömöríti össze szem- és képlencséje segítségével a széthulló pillanatokat, hogy a képeken megáll az idő. Munkáihoz semmivel sem jutunk közelebb, ha megkíséreljük beszuszakolni a "lírai riport" vagy a "szubjektív dokumentarizmus" terminus technicusába - Szilágyi képein nem nagyon történik semmi, ártatlanul nézelődő tekintetét követve mégis feltárul egy, a valóság elemeiből építkező, de mégis önálló életet élő képi világ.

Kezdetben a nyolcvanas évek undergroundjának, a szubkulturális lét ismert és ismeretlen alakjainak, lepattant szórakozóhelyeinek, szétbulizott lakásainak lenyomatai jelentek meg a fotóin - elveszett, szerencsétlen, magányos, különc, de nagyon is emberi alakok kontrasztos, sziluettes vagy szórt fényben. A Nessim Galériában kiállított anyag több szálon is kapcsolódik a korábbi munkákhoz; láthatunk portrékat és párképeket, illetve a 2006-ban már bemutatott színes Parti-sorozat néhány darabját. Az ismert, kultikus figurákról készített fotók mellett - a két Petri, a sátáni hatású kontaktlencsét viselő Halász Péter - névtelen, a lét peremén egyensúlyozás súlyosan megélt történeteiről árulkodó portrék (Arc a Ferenciek teréről, Bundás nő) és az egymásra utaltságot versus szabadulni vágyást kifejező párosok, továbbá egy fáradtságot, elkínzottságot, de büszkeséget is sugárzó harmonikus csoport, a Baltazár Színház három fogyatékos művésznője tűnik fel. Lecsupaszított, redukált tónusú, fekete-fehér, statikus képek, melyek szinte önálló életre kelnek - nem csoda, ha Szilágyi méltatói közt igen gyakran találunk írót vagy költőt. Az ezredvégi bacchanáliákról, a frankhegyi technófesztiválokról, cinetrippartikról és fürdőbulikról készült digitális, színes felvételek szakmai értékelése kissé megosztott volt - nem függetlenül attól a pozitív vagy negatív előítélettől, mely az adott interpretátornak a tárggyal kapcsolatos viszonyát jellemezte. Pedig Szilágyi partiképei nem a fényorgiában tobzódó, az önmagából kivetkőző és új percidentitást választó fiatalok melletti vagy elleni állásfoglalások, hanem egyszerre távolságtartó és megértő, a szituációk furcsaságában az esendőséget felmutató, megkomponált fényképek. Az a fotó például, melyen a valószerűtlen sárga, szinte aranykeménységű vízben lebegő férfira és a medence vizére két férfifej kontúros árnyéka vetül, nemcsak szervesen kapcsolódik Szilágyi korábbi képnyelvéhez (pl. a Látókép megállóhely című, 1998-ban megjelent albumban látható fényképekhez), hanem mintegy meg is haladja azt; amit látunk, nem más, mint egy túlvilági pillanatot végtelenné tágító, színes fény-kép.

Míg a Nessim Galériában Szilágyi ismerős képi világát pillanthatjuk (illetve vásárolhatjuk) meg, a Memoartban bemutatott művek meglepetésként hatnak. A falakon nagyméretű, színes tájképek függenek - hideglelősen fenséges hegyek, kopáran meredező sziklaormok, furcsa jégbokoralakzatok, völgyben gomolygó ködpászmák, óriási kövek körvonalára rímelő felhőfoszlányok. Szilágyi szenvedélyes hegymászó, a képek nagy része magashegyi túrák során készült. Profi tájképek minden giccses elem nélkül - az embernek szinte kedve támad túrabakancsot húzni. Kérdés, hogy felfedezhető-e bennük valami "szilágyilenkés" is. Kétségtelen, hogy Szilágyi korábbi képein a táj sosem háttérként funkcionált, hanem teljes jogú képalkotó elem volt. Ha gondosan megfigyeljük a kiállított képeket, felfigyelhetünk egy-egy érzékeny, játékos műre. Például a Dolomitokban, felülnézetből készült fotóra, amely szinte elveszti fényképszerűségét: a fekete és a fehér közötti megannyi szürke tónusátmenet miatt akár grafikának nézhetnénk, a holdbéli tájban csak az apró, piros hegymászósisakok utalnak a fotografikus eredetre. Vagy arra a képre, ahol a háttérben egy irdatlan, szakadékos, sziklás hegyvonulat látszik, a kép előterében pedig egy városi ruhába öltözött, kiskosztümöt, harisnyát és szandált viselő, esernyőt szorongató idősebb hölgy üldögél. Totálisan idegen elemek a legnagyobb természetességgel simulnak egymásba. Az idő megpihent: évmilliárdok olvadnak fel egyetlen pillanatban.

Magasabb szférák, Memoart Galéria, Bp. V., Balassi Bálint u. 21-23., február 28-ig.

Viszonylag új képek, Nessim Galéria, Bp. VI., Paulay Ede u. 10., március 6-ig.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.

„A hosszútávfutó magányával”

Legújabb, szeptember végén esedékes bemutatója, az Etűdök elképzelt érzésekre című előadás kapcsán beszélgettünk a próbafolyamatok nehézségeiről, a kívülállásról, a megállni tudás fontosságáról és egy „hüllőről”, aki szeret mozdulatlanul feltöltődni a napon.

Szerbia kontra Szerbia

  • Végel László

Tavaly november elsején 11 óra 52 perckor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Senki nem látta előre, hogy a szerencsétlenség immár közel tíz hónapja tartó zűrzavart és válságot idéz elő.