A "varázslatos különc", eredeti nevén Friedrich Stowasser már kezdetben öntudatos és radikális módon viszonyult a művészeti intézményekhez. Szabadon választotta az autodidakta képzést, miután alig három hónapot bírt ki a bécsi Képzőművészeti Akadémián, és mindössze egy napot a párizsi École des Beaux Arts falai között. Akkor sem járt jobban, amikor 1959-ben egyetemi vendégelőadónak hívták Hamburgba - sajátos pedagógiai és művészeti elképzelései miatt rövid úton kipenderítették. (A mester először közölte a hallgatókkal, hogy akár tehetségesek, akár nem, "jobban teszik, ha hazamennek, és az életükkel törődnek", majd tanítványaival együtt öt napon keresztül egy 16 km hosszú csigavonalat húzott az előadóterem falára.) Az önképzésben a kiállításlátogatásokon kívül (Schiele és Klimt mellett Klee és Henri Rousseau volt rá hatással) az egész életén keresztül tartó utazások segítették - egy ízben még matróznak is felcsapott. 1950-ben, Párizsban öko- és ergonomikus túlélési stratégiát alakított ki - parasztgazdaságban terményért dolgozott, csalánlevest evett, kukázott, és időről időre forgó rendszerben meghívatta magát -, prófétaszakállat növesztett, és meghökkentő sapkákat viselt. Ugyanekkor vette fel a Friedensreich Hundertwasser nevet (a vezetéknév eleje a sto/száz tükörfordítása csehből, a keresztnév pedig békében gazdagot jelent), amit a későbbiekben követett a Regentag (esős nap), a Dunkelbunt (sötéttarka) és a Hyaku Mizu névváltozat is. S bár nem tartozott a bécsi akcionista művészek körébe, furcsa barátság fűzte Arnulf Rainerhez, akivel közös egyesületet is alapított, s aki 1968-ban felöltözve ugyan, de részt vett Hundertwasser meztelenül előadott beszédének előadásán. Az itt meghirdetett program már tartalmazta a mester művészettel kapcsolatos elképzeléseit, az egyenes vonal iránti leplezetlen ellenszenvét, s a "bűnözők" által épített "bűnronda épületekkel" tagolt város visszavezetését a természetbe, illetve azt az olthatatlan vágyat, hogy ez a szürke városkép végre széppé és színessé váljon. Ennek első lépéseként az embereknek maguknak kell kialakítaniuk otthonaikat, akár radikálisan ("ha hazaértek, és bementek a fürdőszobába, és meglátjátok azt a rengeteg egyforma csempét, elő a kalapácsot, hogy a steril rendezettséget megtörjétek, de örökre!"), akár csak jelezve, hogy az egyhangú ablakok mögött sok-sok, különféle egyéniség lakik. "Jog az ablakhoz" - hirdette, azaz hogy mindenki befesthesse háza homlokzatát bármilyen színnel, egészen addig, amíg az ablakból kinyúlva a keze elér. Ezzel összefüggésben fejtette ki a "kötelesség a fa iránt" elvet, hogy ti. az élő környezetnek joga van az épületeken belül is terjeszkedni. Az ablakokba ültetett falakók számos hasznos vonásuk (oxigéntermelés, pormegkötés) mellett később problémákat is okoztak - mint például az 1985-ben, Bécsben megépült szociális lakóházban, melynek építése során nem számoltak a természetes lakók épületet is megrongáló növekedésével. Hundertwasser arra törekedett, hogy épületei összhangban legyenek, mintegy belesimuljanak a környezetbe, amellett tudatos környezetvédő volt. Ebben a szellemben készült a házak hullámzó tetején spontán vegetációval benövesztett, füves promenád, a napkollektoros pályaudvar, a humuszvécé, a spirálház, vagy az Ezeregyéjszaka világát idéző, modern szűrőberendezéssel felszerelt hulladékégető.
A Szépművészeti Múzeum kiállításán csak néhány épületfotót láthatunk, azt is külön teremben - a tárlat fókuszában a mester festményei, illetve grafikái állnak. A képek szürke, rozsdásnak ható fémfalakon jelennek meg, s úgy tündökölnek, mint megannyi fénylő és színes ablak a monoton és koszlott homlokzatokon. A pszeudoházfalak keskeny járatonként rétegződnek egymásra, ezáltal több mint száz művet lehetett elhelyezni egy inkább kicsinek mondható teremben. Felölelik az életmű egészét - a kiindulópont egy 15 éves fiú rajza, zárásként pedig egy késői, Van Gogh tiszteletére készített munka szerepel. Tanulmányozhatjuk Hundertwasser vándormotívumait (a hullámzó víz, a spirálforma, a száj alakú csónakok, a könnyező és vérző házak, az ablakok, a természetes környezetbe beleolvadó arcvonások), technikai megoldásait (a szinte kifestőkönyvszerűen, vékony csíkokban, apró ecsetvonásokkal befestett ornamentális felületek) és egyedi színhasználatát (például a termeszvár agyagából kikevert termeszbarna). A kiállítás nagy része a művész grafikáit mutatja be. Miközben átfogó képet kaphatunk a rotaprint litográfia, a japán fametszet, a szerigráfia és a rézkarc technikáiról, azt is megfigyelhetjük, hogy egyes nyomatok milyen sok munkafolyamatból, azaz a különböző színeket egyenként lebontó fázisból jöttek létre. Hundertwasser a grafikáit azzal a céllal alkotta, hogy művészetét elérhetővé tegye a kevésbé fizetőképes emberek számára is, hogy unalmas hétköznapjaikba minél több színességet csempésszen. Emellett nem idegenkedett az iparművészeti tárgyaktól sem; tervezett textilképet, porcelántárgyat, papírsárkányokat, bélyeget, telefonkártyát, színes rendszámtáblát, esernyőt, dobozokat, könyvborítót, piktogramot nyilvános vécékhez, csészéket és karórát, hogy egy kissé vidámabbá varázsolja világunkat. Elsősorban ezért szeretjük e lánglelkű és megszállott iparosmestert.
Megtekinthető január 13-ig
