Nem ismeretlen jelenség, sőt a mai, anything goes típusú művészeti életben általánosnak mondható, hogy az összetéveszthetetlen képtípus (azaz az egyéni trade mark) megtalálása után a művészek mintegy úgy maradnak, s ezt a kiválasztott keretet töltik fel különféle tartalmakkal. Ez nem feltétlenül baj, bár tény, hogy a kilencvenes évek elején elharapódzott figurális, fotóalapú festészetet nem követte az ezredforduló táján más divathullám, így nem is kellett kifelé igazodni. Für képi "védjegye" a kilencvenes évek végére alakult ki: az Izraelben eltöltött tanulmányai során érzékelte, hogy az erős napfény szinte kiszívja a festményből a színeket, így képei is világosabbá, szinte áttetszővé váltak. A sfumatós, derengő fényekkel telített képek törtfehér-világosnarancs színvilága azonban az évek során elvesztette légiességét, s mintegy materializálódott. Nemcsak a fehér lett egyre tündöklőbb, a narancssárga pedig élénkebb, hanem a vastagon felvitt festékréteg hatására a kép síkja is kitüremkedett a tér felé. Ami azonban változatlan maradt, az a képtípus: alig arasznyi nagyságú, körvonalaikkal megrajzolt, majd kifestett alakok álldogálnak a fehér háttér előtt és a képek alsó harmadát betöltő sárga és felfelé domboruló térszeletben, egy négyszirmú fehér virágimitációkkal jelzett vagy egy irányba futó narancssárga vonalkákkal tagolt "színpadon". A kép "szereplői" vagy magányosak (osonó kutya, sapkás macska, fürdőnadrágos patkány, mobiltelefonos nő, tórát cipelő férfi), vagy nem, de gyakran tűnnek fel felettük lebegve bumfordi, fehér ruhás, vörös hajú angyalkák.
A Magyar Telekom székházának hatalmas aulájában meghúzódó kiállítás - amely A patás démon. Kamerával és riasztóval megfigyelt bárpulttörténetek címet viseli - nem mozdul el radikálisan a korábbi képek tematikájától. Az apróbb változások mellett - a kendőt tartó, lebegő angyalkák ellenpontjaként a kép alsó harmadában két fekete varjút fedezhetünk fel - újabb antropomorfizált állatok, képzeletbeli lények lépnek színre. Rettentő hosszú fülű, női testbe bújt nyulak, és fejükön különféle formájú szarvakat viselő, vörösre festett patáikat közszemlére tevő vagy körömcipőbe rejtő férfias ördögök - nyulacskák és ördögöcskék. A tülkösszarvú párosujjú patásokra (antilopokra, kecskékre, rackajuhokra) jellemző, egyenes vagy egyszer-kétszer megtekeredő ördögszarvak alatt hideg kék szemek, lebiggyedő vörös ajkak, még lejjebb pöttyös fürdőnadrágok tűnnek fel, míg a nyuszik gyakran hatalmas tölcséreket szorongatnak.
A képeken nincs semmi ijesztő: naiv, gyerekesen megrajzolt, karikatúraszerű figurák, szeretettel megfestett, bájos, esetlen és nehezen dekódolható jelenetek. Míg az egyetemes művészet ábrázolási sémái, ikonográfiai típusai szinte mindenki által érthetőek - egészen a modernizmus megjelenéséig a vallásos festészet maga volt a képpé vált Írás, a bibliai (elsődlegesen újszövetségi) történetek képben elbeszélt lenyomata -, a zsidó motívumkincs és szimbolika szinte ismeretlen a zsidó vallás képábrázolási tilalma, a különböző zsidó vallási irányzatokra jellemző kényszerű zártság, illetve a többségi társadalmat átható előítéletek miatt. Talán ismerjük és felismerjük, hogy mi a kapedli vagy kipa ("magyarul" sábeszdekli), a mezüze, a hüpe (esküvői sátor), a tfilin (imaszíj), a thálisz (imakendő) vagy a cicesz (az imakendő rojtjai), de semmiképpen sem nevezhetjük közismertnek a csipkefüggöny szimbolikáját, a lubovicsi és a srájmlis haszid zsidó, a vétekáldozat és a mazkir (megemlékező szertartás) közötti különbségeket. Für Izraelben művészettörténetet tanult, s még ha nem is tekinti magát zsidó témájú festőnek, sok olyan utalást használ, melyeknek feltehetően van zsidó kulturális olvasatuk - a magas sarkú cipőkben tipegő, fekete ruhába bújt ördögök (Mandarinok) és a kezükben tartott vékony, gömbfejben végződő botok is mintha egy különös szertartásra utalnának. Lehet, hogy az a tölcsér, melyet az ördög nyakában ülő meztelen nyuszilány tart a kezében, maga lenne a sófár, bár a Vörös rókaprémet viselő ördögalak már inkább megenged egy általánosabb (mondjuk a pénz, kapzsiság, hatalom nyomvonalán elinduló) olvasatot is.
A nyúl-ördög jelenetek amúgy is inkább a sportos életmód köré csoportosulnak. Láthatunk vékony vádlijú ördögöt pöttyös fecskenadrágban, fürdőnadrágban görkorcsolyázó vagy tandemező patás démonokat vagy tollaslabdázó nyulakat - valóságosabbak, mint egy wellnessközpont bárpultja melletti iszogatás látomásos melléktermékei.
Bár Für Emil 2001-ben egyike volt a STRABAG festészeti díjazottjainak, a kritikusok nem bánnak kesztyűs kézzel vele, többek szerint "gettóromantikájú zsidó festészetében" hemzsegnek a "semmitmondó, tök ari alakok". Való igaz, van valami édeskés ezekben a művekben. Mesekönyv-illusztrációnak majdnem tökéletesek. De ha egy kiállítástól nem katarzist, nem a letaglózódást követő lelki megnemesülést várjuk, hanem néhány könnyed, kedves, tompa iróniával és gúnnyal fűszerezett percet, akkor ne habozzunk! És az élményt csak fokozza, hogy a Telekom-székházban nemcsak kamerával és riasztóval, hanem komoly beléptetőrendszerrel is találkozhatunk.
Magyar Telekom Galéria, Budapest I., Krisztina krt. 55., nyitva: október 31-ig, hétfő-péntek, 10.00-18.00
