Dobrovits Mihály

A vasárnapi törökországi választáson az iszlámista Igazság és Fellendülés Pártja (AKP) nyerte el a voksok relatív és a mandátumok abszolút többségét. Iszlámista párt most először győzött a Török Köztársaság története során, ám úgy tűnik, hogy ez nem jelenti a köztársaság összeomlását.

Vasárnap hajnalban véget ért a moszkvai túszdráma. Lapzártánkkor úgy tudni, az orosz kommandósok akciója nyomán 165 túsz és mintegy 40 terrorista vesztette életét, utóbbiakat a kommandósok vélhetően lepuffantották, mint a kutyát. A következmények e pillanatban felmérhetetlenek: az orosz belpolitikai válság és Putyin pozícióinak megrendülése épp úgy elképzelhető, mint Oroszország sodródásaaz autoriterebb kormányzás felé. És mi lehet Csecsenföld sorsa?

Lapzártáig még nem dőlt el, lesz-e háború Irak ellen. Igazságérzetünk úgy diktálná, hogy már most is későn kezdődne az akció Szaddám Huszein eltávolítására. A reálpolitika azonban afelé mutat, hogy Irak újjáválasztandó elnöke ezúttal is megússza.

A múlt héten a Bülent Ecevit miniszterelnök által vezetett furcsa, baloldali-konzervatív-szélsőjobb koalíció kisebbségbe került a török parlamentben. A hetvennyolc éves, nagybeteg kormányfőt 59 képviselője hagyta el: Ecevitnek ezek után aligha lesz maradása a török politikában. Az új választást november 3-ára jósolják: s evvel akár le is zárulhat a kemálista török állam történetének négy évtizedes, az 1960. május 27-i katonai hatalomátvétellel kezdődött korszaka.

Az iráni film mestere ezúttal biztos kasszára játszott. Gyerekszereplőkre épített filmjében egyetlen olyan poént vagy fordulatot sem hagyott ki, amelyekkel mintái, az európai, főleg olasz neorealisták érzékeltették az eltűnőben levő alsó középosztály frusztrált mindennapjait.

Aterror atyja november 3-án dzsihádot hirdetett az egész világ és az ENSZ ellen, majd a múlt hét végén - a brit The Sunday Telegraph újságírójának híradása szerint, aki látott egy jobbára az al-Káida harcosai körében forgalmazott home videót az idős mester üzenetével - beismerte, hogy az ő emberei követték el a szeptember 11-ei merényleteket. Bin Ládin eme üzenetei akár mind kétségbeesettebb próbálkozásoknak is tekinthetők az iszlám világ felbujtására valami jó kis világháborúra. Hatástalanságuk viszont bin Ládin politikai vereségéről árulkodik. Ráadásul a vele rokonszenvező rezsimek vagy a nyugati világot sinfölő véleményformálók e vallomás után már arra sem hivatkozhatnak, hogy lehet, nem is Uszáma bin Ládin az elkövető. Bin Ládinnak a tálibokon kívül nem maradt szövetségese.

Anyugati szövetségesek rossz módszerekkel győzködik a helyi muszlimokat békés szándékaikról. Pastu és perzsa nyelvű röpcédulákon hirdetik, hogy segíteni jöttek, ám ez éppúgy nem jut el az írástudatlan afganisztáni parasztokhoz, mint ahogyan - gyaníthatóan - az élelmiszer-szállítmányok jelentős része sem.

Az 1996-ra Kabult is elfoglaló tálibok nemcsak a radikális szovjetellenes ideológia termékei voltak (jellemző módon nem keveset építettek be a szovjet beszédmódból a sajátjukéba), de két radikális iszlám mozgalom is a befolyása alá vonta őket. Az egyik az Arab-félszigetről érkezett ultraortodox wahhábita irányzat, amely a szigorú puritanizmusban látta az üres formális vallásosság ellentétét, a másik az indiai eredetű deobandi ideológia. A XIX. században Deobandban, Delhi egyik külvárosában szerveződött az a muszlim teológiai akadémia, amely először fogalmazott meg egy lehetséges pániszlamista választ a brit szupremácia kihívásaival szemben. Pakisztán létrejöttekor a deobandi idelógiát tovább radikalizálta Abdulalá Mawdúdí, aki úgy látta, hogy az iszlám önmagában tökéletes, nem szorul rá, hogy hívei véleményt mondjanak róla, és ez a magatartás az egyetlen út, amely megmentheti a hívőket a tisztátalan nyugati behatásoktól. Szociológiai értelemben a tálibok zöme lelkileg sérült hadiárva, a 80-as évek állandó háborúinak hajótöröttjei, akik pakisztáni árvaházakban nőttek fel, távol a nőktől és a családtól. Kezdetleges férfiszövetségük a törzsi szokások, a vallásosság és a szocializálatlan emberek naiv kegyetlenségének hatása alatt áll. Ötven-hatvanezres hadseregük külső segítség nélkül nyilvánvalóan nem tudott volna egy ország urává lenni - és ez a segítség Pakisztánból érkezett.

- viszont az ország vallási vezetője bejelentette, hogy országa megtámadása esetén szent háborút hirdet. Közben folytatódik a nyugati világ hadigépezetének felvonulása a térségben. Az első körből, úgy tűnik, a tálibok kerültek ki győztesen: a Pentagon ugyan nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy egy kémrepülőgépét lelőtték Afganisztán fölött.

az afganisztáni iszlám ellenállásának nem kis része volt abban, hogy a szovjet rezsim összeomlott. Uszáma bin Ládin és az iszlám nevében fellépő harcosai ennek az ellenállásnak a hőseiként kezdték futásukat, nem mellékesen jelenlegi ősellenségük, az Egyesült Államok támogatását élvezve. Most a jelek szerint épp ellenük kellene Amerikának összehoznia valamiféle nemzetközi háborús szövetséget - a világ egyik legbizonytalanabb térségében.

a moszkvai járatot. Sok esélyük nem volt: az elmúlt évtizedben nem fordult elő sikeres gépeltérítés a világon.

Avilág legnagyobb buddhista emlékműveire, a III. és az V. századból származó, 52, valamint 36 méteres bámijáni Buddha-szobrokra a fanatikusok tankágyúkból, légvédelmi lövegekből és Pakisztánból beszerzett robbanóanyagok felhasználásával tüzelnek. A hét végén érkezett az Afganisztánnal szomszédos Pakisztánba Pierre Lafrance, az UNESCO különmegbízottja, hogy Vakil Ahmad Mutavakkillal, a tálibok külügyminiszterével tárgyaljon a szobrok sorsáról. A tálib kormányzat egyedüli nemzetközi kapcsolata, Abdusszalám Záif pakisztáni tálib ügyvivő azt állította, hogy még nem kezdődött meg a szobrok lerombolása, saját kormánya azonban meghazudtolta őt, és leszögezte, hogy amit egyszer elhatároztak, azt véghez is viszik.