Kik azok a tálibok, és mit akartak?

szerző
Dobrovits Mihály
publikálva
2001/40. (10. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az 1996-ra Kabult is elfoglaló tálibok nemcsak a radikális szovjetellenes ideológia termékei voltak (jellemző módon nem keveset építettek be a szovjet beszédmódból a sajátjukéba), de két radikális iszlám mozgalom is a befolyása alá vonta őket. Az egyik az Arab-félszigetről érkezett ultraortodox wahhábita irányzat, amely a szigorú puritanizmusban látta az üres formális vallásosság ellentétét, a másik az indiai eredetű deobandi ideológia. A XIX. században Deobandban, Delhi egyik külvárosában szerveződött az a muszlim teológiai akadémia, amely először fogalmazott meg egy lehetséges pániszlamista választ a brit szupremácia kihívásaival szemben. Pakisztán létrejöttekor a deobandi idelógiát tovább radikalizálta Abdulalá Mawdúdí, aki úgy látta, hogy az iszlám önmagában tökéletes, nem szorul rá, hogy hívei véleményt mondjanak róla, és ez a magatartás az egyetlen út, amely megmentheti a hívőket a tisztátalan nyugati behatásoktól. Szociológiai értelemben a tálibok zöme lelkileg sérült hadiárva, a 80-as évek állandó háborúinak hajótöröttjei, akik pakisztáni árvaházakban nőttek fel, távol a nőktől és a családtól. Kezdetleges férfiszövetségük a törzsi szokások, a vallásosság és a szocializálatlan emberek naiv kegyetlenségének hatása alatt áll. Ötven-hatvanezres hadseregük külső segítség nélkül nyilvánvalóan nem tudott volna egy ország urává lenni - és ez a segítség Pakisztánból érkezett.

Az 1996-ra Kabult is elfoglaló tálibok nemcsak a radikális szovjetellenes ideológia termékei voltak (jellemző módon nem keveset építettek be a szovjet beszédmódból a sajátjukéba), de két radikális iszlám mozgalom is a befolyása alá vonta őket. Az egyik az Arab-félszigetről érkezett ultraortodox wahhábita irányzat, amely a szigorú puritanizmusban látta az üres formális vallásosság ellentétét, a másik az indiai eredetű deobandi ideológia. A XIX. században Deobandban, Delhi egyik külvárosában szerveződött az a muszlim teológiai akadémia, amely először fogalmazott meg egy lehetséges pániszlamista választ a brit szupremácia kihívásaival szemben. Pakisztán létrejöttekor a deobandi idelógiát tovább radikalizálta Abdulalá Mawdúdí, aki úgy látta, hogy az iszlám önmagában tökéletes, nem szorul rá, hogy hívei véleményt mondjanak róla, és ez a magatartás az egyetlen út, amely megmentheti a hívőket a tisztátalan nyugati behatásoktól. Szociológiai értelemben a tálibok zöme lelkileg sérült hadiárva, a 80-as évek állandó háborúinak hajótöröttjei, akik pakisztáni árvaházakban nőttek fel, távol a nőktől és a családtól. Kezdetleges férfiszövetségük a törzsi szokások, a vallásosság és a szocializálatlan emberek naiv kegyetlenségének hatása alatt áll. Ötven-hatvanezres hadseregük külső segítség nélkül nyilvánvalóan nem tudott volna egy ország urává lenni - és ez a segítség Pakisztánból érkezett.

A kaland végesokan a pakisztáni titkosszolgálatot sejtették az eredetileg csendes kvettai és pesávari vallástudor-jelöltek radikalizálódása mögött.

A tálib uralom azért

veszélyes és átláthatatlan,

mert nincsenek intézményei. Kérdéses, hol az igazi székhelyük, az ország hivatalos fővárosának számító, ám a tálibok által megbízhatatlannak vélt Kabulban vagy Kandahárban: az, ami az államigazgatásból megmaradt, elvben Kabulban található. A tálib kormánylista bármelyik túlbürokratizált, posztszovjet kisállaméval vetekszik ugyan, de a posztok jelentős része valószínűleg csak protokollárisan létezik. Mohammad Omár molla, a tálibok vezetője mellett formálisan Mohammad Rabbání molla tölti be az államtanács és a minisztertanács elnökének tisztét. A világsajtóban rendszeresen feltűnik még Abdulvakíl Mutavakkil külügyminiszter és a tálib külügyi szolgálat kulcsfigurája, Abdusszalám Zaíf pakisztáni nagykövet is. Az iszlámábádi nagykövetségen kívül még három főkonzulátus képviseli a tálib kormányzatot Pesávarban, Karacsiban és Kvettában. Jobb időkben még Abu Dabiban és Rijádban is tarthattak fenn követségeket, az Emirátusok és Szaúd-Arábia azonban most már nem kér a társaságukból. A központi államhatalmi szervek formálisan mindig léteznek, a gyakorlatban azonban már rég nincs apparátus a döntések megvalósítására. A tálib kormányzatnak voltaképpen nincs törvényhozó szerve sem. Ez következik az iszlám jog azon tételéből, miszerint a politikai uralom alapvető feladata az isteni törvény végrehajtása a földön, és nem a törvényhozás. A tálibok iszlámfelfogása annyiban sajátos, hogy a törvény értelmezését sem teszi lehetővé. Az iszlám tanács (súra) sem teszi ezt, mindössze eldönti, hogy egy adott kérdésben mi az alkalmazandó szabály.

A tálibok az ország minden általuk irányított tartományába kormányzót neveztek ki. Modern érelemben vehető közigazgatás azonban mégsincs az országban. A kormányzó az őt kísérő tálib milícia és a helyi hadurak együttműködésével tartja fenn a rendet, már ha képes erre. A tálib hatalom meggyengülésével az ország egyes vidékeiről lassan elszivárog a tálib milícia. Az ország négy keleti tartománya, Paktia, Nangarhar, Lagman és Konar helyi - pastu - hadurai

elhagyták a tálibokat,

és önállósították magukat: a határzár nem tett jót az általuk űzött fakereskedelemnek. Ezzel elvághatják Kabult a pakisztáni határtól. A jelenlegi helyzetben Afganisztánban nem egyszerűen a tálibok és az Északi Szövetség között húzódik a határvonal: a beavatkozónak számos helyi érdekkel kell számolnia. A kialakuló tálibellenes koalíció lassanként elfogadni látszik, hogy a rendezés központi figurájává az 1973-ban elűzött király, Musztafa Záhir Sah, illetve fia váljék. A nyolcvanhat éves, vak és beszédnehézségekkel küzdő uralkodó helyett egyre inkább a fia viszi a prímet. Az uralkodó összehívni készül az egykori parlamentet, a Loja Dzsirgát, és úgy tűnik, hogy személyét elfogadja az Északi Szövetség is. Afganisztán egykori mudzsáhid ura, a tálibok által elűzött, iszlámista Burhánuddín Rabbání azonban máris közölte, hogy a maga részéről nem kér a királyi családból, igaz, hozzátette, hogy a végső választás az afgán népé. A pakisztáni afgán száműzöttek is a Loja Dzsirga összehívása mellett állnak, ami által három évtized múltán Afganisztán ismét parlamentális állammá válhat.

Ez a Kambodzsa történetére emlékeztető megoldás azonban még messze van. A tálibokon kívül számolni kell Uszáma bin Ládin harcosaival is. Egyes török sajtóhírek szerint bin Ládin az ország északkeleti részén kiépített táborában bujkál. Szervezete, az al-Káida öt, egymástól függetlenül cselekedni képes parancsnokság alatt áll. Uszáma bin Ládin felségterülete: Afganisztán, Pakisztán, Közép-Ázsia egyes vidékei. Dzsuma Mamagáni felel az Üzbegisztán, Kirgizsztán és Tádzsikisztán találkozási pontján fekvő Fergana-völgyért. Az Uszáma bin Ládin rossz szellemének tartott orvosa, Zavahiri fenyegeti a Balkán és Észak-Amerika nyugalmát. Imád Mugnija működési területe Európa, Fatih Kemálé Észak-Afrika és Észak-Amerika. A terroristavezért jelenleg kétszáz harcosa kíséri; rejtekhelyére télen lehetetlen behatolni. Ha az eljövendő napokban nem kapják el, az űzött vad tavaszig biztonságban érezheti magát. Már ha megéri a tavaszt egyáltalán. Megbízható hírek szerint ugyanis dialízisre szoruló vesebeteg, aki tábori körülmények között nem húzhatja sokáig.

Afganisztánban nincs közigazgatás és közhatalom. Vannak viszont fegyveres nomádok, és közel nyolcvanszázalékos munkanélküliség, ami már önmagában képes harciassá tenni az embert. Ez nemcsak a polgárháború fenyegetésével jár együtt, hanem azzal is, hogy nincs olyan erő, amelyre a nyugat rákényszeríthetné az akaratát. A helyzetet súlyosbítja, hogy az idei tél túlélési esélyei iszonyatosak a menekültek számára. A Pakisztánban állomásozó nemzetközi menekültügyi szakemberek nyolcmillió emberre számítanak. Ez pedig tízezrek éh- és fagyhalálát jelentheti idegen földön. Ami nem egyszerűen humanitárius katasztrófa, de a tálib jelenség újratermelődésének egyik potenciális fészke is.

Dobrovits Mihály

szerző
Dobrovits Mihály
publikálva
2001/40. (10. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra