Csecsen terrorakció: Orosz rulett

szerző
Dobrovits Mihály
publikálva
2002/44. (11. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Vasárnap hajnalban véget ért a moszkvai túszdráma. Lapzártánkkor úgy tudni, az orosz kommandósok akciója nyomán 165 túsz és mintegy 40 terrorista vesztette életét, utóbbiakat a kommandósok vélhetően lepuffantották, mint a kutyát. A következmények e pillanatban felmérhetetlenek: az orosz belpolitikai válság és Putyin pozícióinak megrendülése épp úgy elképzelhető, mint Oroszország sodródásaaz autoriterebb kormányzás felé. És mi lehet Csecsenföld sorsa?

Vasárnap hajnalban véget ért a moszkvai túszdráma. Lapzártánkkor úgy tudni, az orosz kommandósok akciója nyomán 165 túsz és mintegy 40 terrorista vesztette életét, utóbbiakat a kommandósok vélhetően lepuffantották, mint a kutyát. A következmények e pillanatban felmérhetetlenek: az orosz belpolitikai válság és Putyin pozícióinak megrendülése épp úgy elképzelhető, mint Oroszország sodródásaaz autoriterebb kormányzás felé. És mi lehet Csecsenföld sorsa?Acsecsen függetlenség ügyében a közvélemény háborúját a föderációs hatóságok nyerték meg: egyre komolyabb diplomáciai sikerrel képviselték azt a korábban még védhetetlennek tűnő álláspontot, miszerint a konfliktusban nem a szabadságszerető kis nép és a megszálló hatalom, hanem az orosz állam és annak belső rendjét fenyegető terroristák közötti összeütközésről van szó. Tavaly szeptember 11. óta a világ hisztérikusan retteg az iszlám terrortól, és a csecsenek minden alkalmat megragadtak annak érdekében, hogy kimutassák kapcsolataikat ezzel a fenyegető hálózattal. Most, a Melnyikov utcai színházban elkövetett akcióval ez végleg sikerült is nekik: Bush elnök és Blair kormányfő teljes támogatásáról biztosította Putyint a terroristák elleni harcban.

Józan ésszel mérlegelve a csecsenek terrorakciói tökéletesen értelmetlenek, sőt éppen akadályozni látszanak a deklarált cél, a független államiság megteremtését. Taktikájuk legmegdöbbentőbb eleme éppen az, hogy az erőszak nem kerüli el a kívülállókat, sőt a kívülálló kívánatos célpontja az erőszaknak. Egyrészt mert az emberrablás, pontosabban az elraboltakért fizetendő váltságdíj fontos bevételi forrás, másrészt mert azok, akik ezeket az akciókat kitervelték és végrehajtották, nem tartották fontosnak, hogy saját erőiken kívül bárki más jóindulatát, netán együttműködését biztosítsák. A csecsen felkelők meg sem kísérelték, hogy tényleges nemzetközi kapcsolatokat építsenek ki. Bár cselekedeteikben az iszlámra hivatkoznak, ebben éppen nem az iszlám útmutatását követik. (Az iszlám ugyanis nem tekinti a gyengeség jelének a másokkal való együttműködést, sőt éppen előírja azt.) A csecsen társadalom szigorú normái szerint az egyén nem csak önmagáért köteles helytállni, de rokonságáért és nemzetségéért (tejp) is. Ezek a nemzetségek egymással is bonyolult, a szövetségtől a rivalizáláson át a vérbosszúig terjedő kapcsolatrendszerben állnak. Ez a társadalmi képlet nem csak a szovjet korszakhoz, de az iszlám normáihoz képest is archaikus. Ami nem is csoda, hiszen a szovjet államhatalom - különösen a sztálini korszak után - az egyes nemzetiségi elitek formális lojalitásának fejében nem avatkozott be a helyi hatalomgyakorlás mikéntjébe. Amíg besimult a nagy egészbe, a helyi társadalom is szabadon gyakorolhatta nemzeti sajátosságait. A Szovjetunió bukásával így mindenütt természes módon jöttek elő a régi reflexek. A székesfehérvári reptérparancsnok Dudajevből így lett nemzeti ellenálló, az egykori köztársasági Komszomol-titkár Szalman Radujevből pedig iszlamista gerillavezér. Ezek az emberek a mi szemünkben köpönyegforgatók, a saját normáik szerint viszont nem tettek mást, mint a társadalmi pozícióiknak éppen megfelelő legitimációs formát választották.

Vallás és társadalom

A nemzet létéhez hozzátartozik az is, hogy létezzen egy olyan közhatalom, amely képes az egész közösség nevében fellépni, illetve akaratát a közösség egészére rákényszeríteni. De a csecsenek között Dudajev halála óta nincs ilyen vezető, és jelenleg remény sincs arra, hogy lesz. A mai Csecsenföldet csak annyiban hasonlíthatjuk a tálibok vezette Afganisztánhoz vagy a Közel-Kelethez, amennyiben itt is, ott is az iszlámra hivatkozó erők kísérlik meg érdekeik erőszakos érvényesítését. Ám a különbségek számottevőek. Afganisztánban az ultraortodox és radikális teológushallgatók, a tálibok az iszlám univerzalizmus nevében tagadták a nemzeti és törzsi sajátosságokat, és léptek fel a tartományi és törzsi hadurak ellen. A Közel-Kelet iszlám radikálisai a saját kormányaikkal harcolnak a tiszta iszlám társadalom helyreállításának programjával, egyszerre utasítva el a nyugatos modernizációt és a Közel-Keleten is számos helyen meglévő archaikus törzsi viszonyokat, amelyeket az olajvagyon csak konzervált. Csecsenföldön viszont az iszlám radikalizmus a hadurak és gerillavezérek legitimációjának szerves része, azaz éppen az ellenkező irányba hat, mint a tálibok Afganisztánjában.

E körülmények között lehetne persze választásokkal próbálkozni, az azonban nyilvánvaló, hogy a győztes nem lesz képes kiterjeszteni a hatalmát mindenkire. Miközben a föderáció csapatai immár tényleg úgy viselkednek Csecsenföldön, mint valami pacifikálandó gyarmaton, magatartásuk elítélésén kívül aligha adhat nekik bárki hasznos tanácsot. Hisz nem tudnak olyan helyi vezetővel tárgyalni - autonómiáról, függetlenségről -, aki bármilyen megállapodás betartását garantálni tudná. A Movszer Barajev vezette túszejtők sem tudtak semmi olyan konkrét követeléssel fellépni, amit a túszaik elengedéséért cserébe bárki megfontolás tárgyává tehetett volna. Ráadásul nem képviseltek önmagukon kívül senkit sem.

Kivonulni, ésÉ?

Az orosz kormány ettől még eljátszhat Csecsenföld feladásának gondolatával. Paradox módon ma lényegesen könnyebben, mint a kilencvenes évek közepén. A föderáció, amely a kilencvenes évek első felében még önmeghatározási válsággal küszködött, ma stabil. Nem csak szecessziós válsággal nem kell szembenéznie, de akadnak jelentkezők, akik szívesen helyeznék magukat az oltalma alá. Abházia és Dél-Oszétia minden feltétel nélkül készen áll erre, de ebbe az irányba halad Fehéroroszország is, amelyet jelenleg csak az tart vissza az Oroszországgal való teljes és maradéktalan újraegyesüléstől, hogy Lukasenko a neki járó nyugdíjas kolhozelnöki státus helyett az orosz cáréra pályázik. Az igazi kérdés az, mi történne azt követően, hogy Csecsenföld elismert tagjává válik a nemzetközi közösségnek. Kísérlet már történt erre. A haszavjurti megállapodást követően, 1996 és 1999 között az elvileg Aszlan Maszhadov vezette Csecsenföld de facto önállóságot élvezett. Maszhadov azonban éppen úgy nem volt képes stabilizálni a hatalmát, mint ahogy utána sem senki. A tényleges hatalmat a vahhábizmus zászlaja alatt vitézkedő hadurak gyakorolták, akik még az akkor a köztársaság muftijának szerepét betöltő, jelenlegi Moszkva-barát vezetőt, Kadirovot is kizavarták a köztársaságból. Éppen ezért sántít minden olyan párhuzam, amely Putyin számára De Gaulle algériai kivonulását javasolná alternatívaképp. Algériában ugyanis volt kinek átadni a hatalmat, Csecsenföldön viszont nincs kinek. Ahhoz, hogy ilyen vezető megszülethessen, előbb nyilvánvalóan meg kellene születnie a csecsen nemzetnek, azaz a csecsen társadalomnak pont azokkal a struktúrákkal kellene leszámolnia, amelyek mentén ma fegyverben áll.

Dobrovits Mihály

Csecsen túszipar

Az első csecsenföldi háború során, 1995-ben következett be az első csecsen túszdráma, a bugyonnovszki. A több mint száz halottat követelő kaland elsősorban a szövetségi csapatok által elkövetett túszmentés amatörizmusa miatt sokkolta a kedélyeket. 1996 áprilisában egy orosz rakétatámadás végzett Dzsohar Dudajevvel, a szovjet hadsereg egykor legfiatalabb tábornokával, aki 1993-ban megkísérelte független állammá nyilvánítani Csecsenföldet. A Moszkva számára katasztrofális kimenetelű háborút a haszavjurti megállapodás zárta le 1996 augusztusában, 1997 januárjában Moszkva hivatalosan is elismerte Aszlan Maszhadov csecsen elnököt. 1997 májusában a két fél formálisan is békét kötött egymással, a köztársaság státusának kérdését nyitva hagyták.

1998 májusában elrabolták V. Vlaszov elnöki képviselőt, és fél éven át fogva tartották. Abban az évben négy brit és új-zélandi mérnök is az életével fizetett a csecsenföldi munkalehetőségért. 1998 júniusában Maszhadov rendkívüli állapot bevezetésével igyekezett megállítani az elszabadulóban lévő poklot, de hiába. Ellenfelei, Baszajev és Radujev ellenkormányt hoztak létre, amely a saría azonnali bevezetését deklarálta. 1999 márciusában Groznij repülőterén elrabolták Spigun tábornok orosz elnöki főtárgyalót, holtteste csak egy év múlva került elő. 1999 júliusa és augusztusa folyamán került sor Sámil Baszajev dagesztáni kalandjára, amely a csecsen szakadárok első komoly vereségét hozta. 1999-ben kezdődtek azok a házrobbantások, amelyeket az orosz hivatalosság a csecseneknek tulajdonított, és a harci cselekmények újrakezdésével honorált. Októberében Moszkvában összeültek a csecsen törvényhozás elmenekült képviselői, és megalakították a Csecsen Államtanácsot, amelyet Moszkva Csecsenföld kizárólagos képviselőjének fogadott el. Az oroszok a rommá lőtt Groznijt 2000 februárjában foglalták el. Az időközben Oroszország elnökévé választott Putyin májusban bejelentette, hogy Csecsenföldet közvetlen elnöki kormányzás alá rendelik, és az elnök nevében Ahmed Kadirov, a vahhabita hadurak által elüldözött mufti gyakorolja a hatalmat. 2001-től kezdve a Szövetségi Biztonsági Szolgálat vette át a csecsenföldi operációk irányítását. 2001 szeptemberében a felkelők megtámadták Gudermeszt, és lelőttek egy magas rangú orosz tiszteket szállító helikoptert. 2001 novemberében ismét tárgyalóasztalhoz ült a föderáció kormánya és a magát továbbra is csecsen elnöknek tekintő Maszhadov képviselői. 2001 decemberében életfogytiglani börtönre ítélték Szalman Radujevet. 2002 augusztusában Oroszország azzal vádolta Grúziát, hogy csecsen szakadárokat rejteget a Pankiszi-szorosban.

szerző
Dobrovits Mihály
publikálva
2002/44. (11. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...