Farkas Zoltán

Kurtág operája – a milánói Scalában 2018 novemberében lezajlott premier, valamint az amszterdami, párizsi és londoni előadások után – végre itthon is elhangzott.

Hatalmas hangterjedelme Jonas Kaufmannt köztudottan akár basszusszerepek eléneklésére is képessé teszi.

Burjánzó, ágas-bogas televény takarja a színpadot, a talajt mindenhol vastag mohaszőnyeg borítja. Hatalmas ágak kígyóznak szerteszéjjel e háborítatlan őserdőben, ahol az ember (a ráció) még nem vette át az uralmat a természet (az ösztönvilág) felett.

Mint egy hatásvadász romantikus szimfónia, a BMC Ligeti-fesztiválja is a végére tartogatta a nagy csúcspontokat. (Az első beszámolónkat lásd: Haj, ifjúság, Magyar Narancs, 2023. június 1.) A Ligeti találkozik Kurtággal című koncertet Pierre Charial produkciója nyitotta. A 80 éves, hórihorgas, mutatványosra emlékeztető kintornás még Ligetivel dolgozta ki a mester jó néhány darabjának átiratát.

A zeneszerzőt ünneplő nagyszabású koncertsorozatban az elhangzott kompozíciók mintegy fele származott Ligeti Györgytől, a többi mű a kontextust rajzolta meg az életmű köré. Mindenekelőtt a jó barát és pályatárs, Kurtág György művészetét, de megjelentek Ligeti mesterei, követői, fia, Lukas Ligeti, és mindazok, akik a legtágabban értelmezett jazz és az improvizáció felől érkezve mutatták meg, hogyan hatott rájuk a 100 éve született mester zenéje.

Budapesten 1979-ben adták utoljára az Idomeneót, Fischer Iván vezényletével, Ascher Tamás rendezésében. Forradalmi tett volt akkor feltámasztani ezt a méltatlanul ritkán játszott Mozart-művet, amely zeneileg jottányit sem marad el a mester leghíresebb öt operájától.

Verdi nálunk ritkán játszott, negyedik operája közvetlenül a Nabuccót követte, és 1843-ban, a zeneszerző harmincéves korában mutatták be a milánói Scalában. Csakhogy míg a Nabuccót négy évvel az ősbemutató után már Pesten is játszották, A lombardok csak 1974-ben bukkant fel magyar színpadon, az Erkel Színházban, Lamberto Gardelli vezényletével, Mikó András rendezésében.

Ligeti Györgynek nem csak az álmai voltak színesek. Színes volt az életútja, bár a nácizmus és terrorizmus kettős terrorját megtapasztalt, többször életveszélyből menekült sorsot csak erős eufemizmussal lehet csupán „színesnek” nevezni.

Április 13-án a Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeumában nyílik a Ligeti-labirintus című kiállítás, amelynek „előzenekaraként” a Müpa folyosóján is megtekinthetünk 12 tablót Ligeti György életéről és munkásságáról.

Várjon Dénes nagy vállalkozása Bartók valamennyi billentyűs versenyművének megtanulása.

Az Operaház hagyományosan koncerttel ünnepli Ybl Miklós születésnapját, az idén a 209.-et. Most Brahms-esttel tisztelegtek az évfordulón.

Az 1695-ben elhalálozott Henry Purcellnek természetesen nem volt zongorája, hiszen Bartolomeo Cristofori csak egy évtizeddel később találta fel a zongora ősének tekinthető fortepianót, majd újabb 60–70 évnek kellett eltelnie, amíg ez a hangszer lassan egyeduralkodóvá válva kiszorította billentyűs társait. „Purcell, a zongora poétája” – kommentálta a koncert előtt egy barátom kissé helytelenítő mosollyal Szokolov műsorát, aki a koncert teljes első félidejét az angol mesternek szentelte.