Opera

Krétakór

Mozart: Idomeneo

Kritika

Budapesten 1979-ben adták utoljára az Idomeneót, Fischer Iván vezényletével, Ascher Tamás rendezésében. Forradalmi tett volt akkor feltámasztani ezt a méltatlanul ritkán játszott Mozart-művet, amely zeneileg jottányit sem marad el a mester leghíresebb öt operájától.

Balszerencséje csupán annyi, hogy szövegét nem Da Ponte vagy Schikaneder írta, hanem a derék Varesco abbé, aki terjengős librettóban bontotta ki a mitológiai történetet. Ám Mozart zenéje hús-vér drámát teremt és túlszárnyalja mindazt, amit az opera seria merev műfaji keretei korábban lehetővé tettek.

A történet jól ismert: Idomeneo, a Trójából győztesen hazatérő krétai király tengeri viharba kerül, s megfogadja Neptunnak, hogy ha megmenekül, az első élőlényt, akit hazaérkezésekor meglát, feláldozza neki. S ki más lenne a szerencsétlen áldozat, mint saját fia, Idamante? A cselekmény akörül forog, hogyan próbál kibújni Idomeneo szörnyű fogadalmának teljesítése alól, s hogyan hiúsítja meg szánalmas kísérleteit Neptun haragja. Almási-Tóth András rendezésében Kréta modern nagyváros, amelynek fényreklámjai számos egészségmeg­őrző programot ígérnek, a Neptun bosszúját képviselő tengeri szörnyeteg pedig halálos járvány, amelynek képsorai erőteljesen hatnak a pandémia után. A globális rendezői vízió szerint a civilizált emberiség azt hiszi, kontrollálhatja sorsát, de kiderül, hogy tehetetlen a természet erőivel szemben, amelyet saját felelőtlenségével szabadít magára. Nem kevésbé aktuális a történet alapját képező másik konfliktus: az apa bűne miatt bűnhődő fiú, az „örökölt sorsok” kérdése, „a mérgező szülő” romboló hatása utódja életére. (Kinek ne jutna eszébe, hogy Mozart viszonya sem volt felhőtlen a „Papával”?) Felmerül még egy aktualitás, bár erre a rendező nem hivatkozik: egy vezető hibás lépésének következményeit az egész nép keservesen megszenvedi.

Jelen esetben tehát a rendezés aktualizálása indokolt, átgondolt, majdhogynem szükségszerű. Egyetlen komoly vesztesége ennek a „mai” olvasatnak, hogy – nyilván a könnyebb fogyaszthatóság jegyében – kevesebb, mint kétharmad maradt meg Mozart partitúrájából. Az igazat megvallva Mozart maga sem volt rest könyörtelenül meghúzni saját zenéjét, e mostani produkció sebészkése azonban sok olyasmit is kivágott, amiket talán nem kellett volna.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk