Opera

Krétakór

Mozart: Idomeneo

Kritika

Budapesten 1979-ben adták utoljára az Idomeneót, Fischer Iván vezényletével, Ascher Tamás rendezésében. Forradalmi tett volt akkor feltámasztani ezt a méltatlanul ritkán játszott Mozart-művet, amely zeneileg jottányit sem marad el a mester leghíresebb öt operájától.

Balszerencséje csupán annyi, hogy szövegét nem Da Ponte vagy Schikaneder írta, hanem a derék Varesco abbé, aki terjengős librettóban bontotta ki a mitológiai történetet. Ám Mozart zenéje hús-vér drámát teremt és túlszárnyalja mindazt, amit az opera seria merev műfaji keretei korábban lehetővé tettek.

A történet jól ismert: Idomeneo, a Trójából győztesen hazatérő krétai király tengeri viharba kerül, s megfogadja Neptunnak, hogy ha megmenekül, az első élőlényt, akit hazaérkezésekor meglát, feláldozza neki. S ki más lenne a szerencsétlen áldozat, mint saját fia, Idamante? A cselekmény akörül forog, hogyan próbál kibújni Idomeneo szörnyű fogadalmának teljesítése alól, s hogyan hiúsítja meg szánalmas kísérleteit Neptun haragja. Almási-Tóth András rendezésében Kréta modern nagyváros, amelynek fényreklámjai számos egészségmeg­őrző programot ígérnek, a Neptun bosszúját képviselő tengeri szörnyeteg pedig halálos járvány, amelynek képsorai erőteljesen hatnak a pandémia után. A globális rendezői vízió szerint a civilizált emberiség azt hiszi, kontrollálhatja sorsát, de kiderül, hogy tehetetlen a természet erőivel szemben, amelyet saját felelőtlenségével szabadít magára. Nem kevésbé aktuális a történet alapját képező másik konfliktus: az apa bűne miatt bűnhődő fiú, az „örökölt sorsok” kérdése, „a mérgező szülő” romboló hatása utódja életére. (Kinek ne jutna eszébe, hogy Mozart viszonya sem volt felhőtlen a „Papával”?) Felmerül még egy aktualitás, bár erre a rendező nem hivatkozik: egy vezető hibás lépésének következményeit az egész nép keservesen megszenvedi.

Jelen esetben tehát a rendezés aktualizálása indokolt, átgondolt, majdhogynem szükségszerű. Egyetlen komoly vesztesége ennek a „mai” olvasatnak, hogy – nyilván a könnyebb fogyaszthatóság jegyében – kevesebb, mint kétharmad maradt meg Mozart partitúrájából. Az igazat megvallva Mozart maga sem volt rest könyörtelenül meghúzni saját zenéjét, e mostani produkció sebészkése azonban sok olyasmit is kivágott, amiket talán nem kellett volna.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.