Opera

Krétakór

Mozart: Idomeneo

Kritika

Budapesten 1979-ben adták utoljára az Idomeneót, Fischer Iván vezényletével, Ascher Tamás rendezésében. Forradalmi tett volt akkor feltámasztani ezt a méltatlanul ritkán játszott Mozart-művet, amely zeneileg jottányit sem marad el a mester leghíresebb öt operájától.

Balszerencséje csupán annyi, hogy szövegét nem Da Ponte vagy Schikaneder írta, hanem a derék Varesco abbé, aki terjengős librettóban bontotta ki a mitológiai történetet. Ám Mozart zenéje hús-vér drámát teremt és túlszárnyalja mindazt, amit az opera seria merev műfaji keretei korábban lehetővé tettek.

A történet jól ismert: Idomeneo, a Trójából győztesen hazatérő krétai király tengeri viharba kerül, s megfogadja Neptunnak, hogy ha megmenekül, az első élőlényt, akit hazaérkezésekor meglát, feláldozza neki. S ki más lenne a szerencsétlen áldozat, mint saját fia, Idamante? A cselekmény akörül forog, hogyan próbál kibújni Idomeneo szörnyű fogadalmának teljesítése alól, s hogyan hiúsítja meg szánalmas kísérleteit Neptun haragja. Almási-Tóth András rendezésében Kréta modern nagyváros, amelynek fényreklámjai számos egészségmeg­őrző programot ígérnek, a Neptun bosszúját képviselő tengeri szörnyeteg pedig halálos járvány, amelynek képsorai erőteljesen hatnak a pandémia után. A globális rendezői vízió szerint a civilizált emberiség azt hiszi, kontrollálhatja sorsát, de kiderül, hogy tehetetlen a természet erőivel szemben, amelyet saját felelőtlenségével szabadít magára. Nem kevésbé aktuális a történet alapját képező másik konfliktus: az apa bűne miatt bűnhődő fiú, az „örökölt sorsok” kérdése, „a mérgező szülő” romboló hatása utódja életére. (Kinek ne jutna eszébe, hogy Mozart viszonya sem volt felhőtlen a „Papával”?) Felmerül még egy aktualitás, bár erre a rendező nem hivatkozik: egy vezető hibás lépésének következményeit az egész nép keservesen megszenvedi.

Jelen esetben tehát a rendezés aktualizálása indokolt, átgondolt, majdhogynem szükségszerű. Egyetlen komoly vesztesége ennek a „mai” olvasatnak, hogy – nyilván a könnyebb fogyaszthatóság jegyében – kevesebb, mint kétharmad maradt meg Mozart partitúrájából. Az igazat megvallva Mozart maga sem volt rest könyörtelenül meghúzni saját zenéjét, e mostani produkció sebészkése azonban sok olyasmit is kivágott, amiket talán nem kellett volna.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.