Olykor akadtak pillanatok, amikor a „Ligeti-oldat” túl hígnak bizonyult, és a „nyomokban Ligetit is tartalmaz” érzése hiányt hagyott maga után, mégis méltó volt ez az össznépi seregszemle Ligeti korlátok közé nem szorítható, mindig újat kereső szelleméhez. A programszerkesztés nem a lehető legtöbb Ligeti-opus lehető legtökéletesebb interpretációinak felvonultatására törekedett, hanem arra, hogy bemutassa, mennyi mindenkire volt hatással Ligeti munkássága.
A május 23-i koncert az olasz Trio K Bizalmas levelek című programjával indult, amely Kurtág 90. születésnapjára készült, és Kurtág saját művein kívül egy sor zeneszerző erre az alkalomra írt hommage-át is magában foglalja. Az egyes ciklusokat Kurtág tanításának, próbáinak és beszélgetéseinek felvételei vezették be. A szöveges instrukciók és a zenék egybekomponálása a szerzői jelenlét szokatlanul erős atmoszféráját teremtette meg. Ezután hangzott el Ligeti utolsó befejezett darabja, a Weöres-szövegekre írt Síppal, dobbal, nádihegedűvel, amelyet a mester Károlyi Katalinnak és az Amadinda Ütőegyüttesnek komponált. A mű éppoly frissen hat, mint amikor megismertük. Az eredeti előadógárdából Károlyi Katalin és Rácz Zoltán lépett fel, a másik három fiatal ütős az Amadinda Percussion Project résztvevője. A művet inspiráló zenészek tehát elkezdték továbbadni a stafétabotot, amelyet ők még személyesen a komponistától vehettek át. Az egész fesztivál legnagyobb erénye a páratlan életmű két szemtanújának, Kurtág Györgynek és Ligeti Verának személyes jelenléte volt, velük beszélgetett Fazekas Gergely a hangverseny záróakkordjaként. A 97 éves Kurtág és a 93 éves Vera néni elképesztő elevenséggel és humorral idézték fel a megismerkedés éveit, Ligeti saját maga alkotta birodalmát, Kylwyriát, s azt a csodát, hogy az 1940-es, 50-es évek Budapestjének oly szűkös viszonyai között milyen pezsgő szellemi élet folyhatott. S szó esett a Ligeti házaspár disszidálásának részleteiről, Ligeti legendás tájékozódóképességének hasznáról, ahogyan az éjszaka sötétjében rátalált a Répcén át a szabadság földjére vezető hídra, hogy a híd másik oldalán egy zenész-barát „Szervusz, Gyuri”-ja fogadja az érkezőket. A halálos fenyegetettségben is van min kacagni: ez a kettősség kísérte végig Ligeti egész életét és művészetét. Zenetörténeti pillanatnak lehettünk tanúi, akik hallhattuk e két, tolókocsiban ülő, mégis végtelenül szabad ember emlékezését.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
