Opera

Szerelmünk sötét erdejében

Debussy: Pelléas és Mélisande

Kritika

Burjánzó, ágas-bogas televény takarja a színpadot, a talajt mindenhol vastag mohaszőnyeg borítja. Hatalmas ágak kígyóznak szerteszéjjel e háborítatlan őserdőben, ahol az ember (a ráció) még nem vette át az uralmat a természet (az ösztönvilág) felett.

A zenekar tagjai csak a dús vegetáció halvány résein át tűnnek fel; inkább csak sejthetők, mint láthatók. Ráadásul a zenészek és a karmester is zöld leplet viselnek: ők is a természet részei; növénylények vagy manók, akiknek lételeme az észrevétlenség és a mindenhol jelenvalóság. A Fischer Iván rendezte előadás látványvilága telitalálat (díszlettervező: Andrea Tocchio), előre jelzi az elkövetkezendők misztikus, titokzatos voltát, és egy csapásra bevonja a nézőt és hallgatót Debussy operájának kellős közepébe. Ez a színpadkép teljesen együtt lélegzik a zenével, amely nem állít, hanem sejtet, nem elmond, hanem sugall, és ebben a titokzatos sokértelműségben sokkal kifejezőbb és izgalmasabb, mint korábbi műfajtársainak egyértelmű, határozott nyelve.

Debussy mélyebbre ás az emberi lélekben a szorongás, a félelem, a szerelmi vágyódás vagy a féltékenység puszta felmutatásánál; azt is feltárja, hogy mennyire kiszolgáltatottja az ember a tudatalattiban zajló folyamatoknak, s hogy Golaud világának racionalitása mily gyönge, és mily kevés az álmok, vágyak és ösztönök hullámveréséhez képest. Az énekesek megszólalása és e cselekménytelen opera cselekménye az erdő sűrűjében bontakozik ki. A szereplők a vastag ágak közt bukdácsolva, a bokrok rejtekében vagy a lombkorona fölé emelkedő tornyokban jelenítik meg e misztériumdráma egyes képeit. Egytől egyig elsőrangú hangok és színészek. Patricia Petibon jellemformálása szinte még jobban hat ránk, mint a hangja. Rettegő, sebzett kis prédaállatként talál rá Golaud; tébolyult tekintete soha fel nem tárt szörnyű titkokról árulkodik, de egy-egy szavában és mozdulatában képes megidézni az örök nőiség talán nem is szándékos csábítását is. Elhisszük, hogy a megbabonázott Golaud miért akarja azonnal hazavinni ezt a nemes vadat (az elszalasztott vadkan helyett). S elcsodálkozhatunk Petibon játékának lélektani hitelességén, amikor ez a labilis, révedező, zavart psziché épp a szerelem hatására talál magára, tisztul ki és válik érett, a legmélyebb érzéseit a biztos bukás tudatában is felvállaló nővé.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.