Opera

Szerelmünk sötét erdejében

Debussy: Pelléas és Mélisande

Kritika

Burjánzó, ágas-bogas televény takarja a színpadot, a talajt mindenhol vastag mohaszőnyeg borítja. Hatalmas ágak kígyóznak szerteszéjjel e háborítatlan őserdőben, ahol az ember (a ráció) még nem vette át az uralmat a természet (az ösztönvilág) felett.

A zenekar tagjai csak a dús vegetáció halvány résein át tűnnek fel; inkább csak sejthetők, mint láthatók. Ráadásul a zenészek és a karmester is zöld leplet viselnek: ők is a természet részei; növénylények vagy manók, akiknek lételeme az észrevétlenség és a mindenhol jelenvalóság. A Fischer Iván rendezte előadás látványvilága telitalálat (díszlettervező: Andrea Tocchio), előre jelzi az elkövetkezendők misztikus, titokzatos voltát, és egy csapásra bevonja a nézőt és hallgatót Debussy operájának kellős közepébe. Ez a színpadkép teljesen együtt lélegzik a zenével, amely nem állít, hanem sejtet, nem elmond, hanem sugall, és ebben a titokzatos sokértelműségben sokkal kifejezőbb és izgalmasabb, mint korábbi műfajtársainak egyértelmű, határozott nyelve.

Debussy mélyebbre ás az emberi lélekben a szorongás, a félelem, a szerelmi vágyódás vagy a féltékenység puszta felmutatásánál; azt is feltárja, hogy mennyire kiszolgáltatottja az ember a tudatalattiban zajló folyamatoknak, s hogy Golaud világának racionalitása mily gyönge, és mily kevés az álmok, vágyak és ösztönök hullámveréséhez képest. Az énekesek megszólalása és e cselekménytelen opera cselekménye az erdő sűrűjében bontakozik ki. A szereplők a vastag ágak közt bukdácsolva, a bokrok rejtekében vagy a lombkorona fölé emelkedő tornyokban jelenítik meg e misztériumdráma egyes képeit. Egytől egyig elsőrangú hangok és színészek. Patricia Petibon jellemformálása szinte még jobban hat ránk, mint a hangja. Rettegő, sebzett kis prédaállatként talál rá Golaud; tébolyult tekintete soha fel nem tárt szörnyű titkokról árulkodik, de egy-egy szavában és mozdulatában képes megidézni az örök nőiség talán nem is szándékos csábítását is. Elhisszük, hogy a megbabonázott Golaud miért akarja azonnal hazavinni ezt a nemes vadat (az elszalasztott vadkan helyett). S elcsodálkozhatunk Petibon játékának lélektani hitelességén, amikor ez a labilis, révedező, zavart psziché épp a szerelem hatására talál magára, tisztul ki és válik érett, a legmélyebb érzéseit a biztos bukás tudatában is felvállaló nővé.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.