HANGADÓ - Opera

A meghódított Jeruzsálem

A lombardok

Zene

Verdi nálunk ritkán játszott, negyedik operája közvetlenül a Nabuccót követte, és 1843-ban, a zeneszerző harmincéves korában mutatták be a milánói Scalában. Csakhogy míg a Nabuccót négy évvel az ősbemutató után már Pesten is játszották, A lombardok csak 1974-ben bukkant fel magyar színpadon, az Erkel Színházban, Lamberto Gardelli vezényletével, Mikó András rendezésében.

A mű hallatán persze érzékelhetjük, miért nem futott be olyan óriási karriert, mint egy évvel idősebb társa. Pedig a zeneszerző és a szövegkönyv írója, Temistocle Solera a Nabucco sikerét szerette volna megismételni, a jól bevált recept alapján: a szerelmi csalódás gyilkos indulattá válik, vagy épp diadalmaskodik az ellenségeskedésen, vallásos történelmi téma, áhítatos imák, nagy kórustablók, amelyek politikai üzenetet hordoznak az osztrák uralomtól szabadulni vágyó Itália közönsége számára. A gyors, negatív érzelmeket kifejező kórusok mindkét operában megjelennek, de a Nabucco partitúrája fanatikusabb, erőteljesebb. A Nabuccóban a babiloni fogságot elszenvedő zsidó nép szabadságvágyát megjelenítő kórus (Và pensiero) a Verdi-életmű egyik legnagyobb slágere lett, míg A lombardokban az elcsigázott keresztes had honvágykara csak szeretett volna szert tenni erre a népszerűségre.

Ám fanyalgásra azért nincs ok, mert A lombardok ízig-vérig Verdi-zene, és ha igazán jó előadásban szólal meg, nem téveszti el a hatását. Márpedig a Müncheni Rádió Zenekara és a Müpa együttműködéséből születő produkció várakozáson felül nagyszerűnek bizonyult. Ivan Repušić, a zenekar horvát karmestere rendezés és színpadkép segítsége nélkül is kitűnő érzékkel idézi meg Itália levegőjét és maestro Verdi temperamentumát. Repušić jó vezető, vigyáz az énekeseire, szinte velük együtt lélegzik, tudva, rajtuk áll vagy bukik, ha nem is a muszlimok kezére jutott Jeruzsálem felszabadítása, de a közönség meghódítása mindenképpen. Tempóvételei telitalálatok, s ha kell, magasra tudja szítani az érzelmek és indulatok lángját. A Müncheni Rádió Zenekara pedig megtanult olaszul, pontosabban Verdi nyelvén, hiszen Repušić karmesteri irányítása alatt sorra mutatják be a mester ritkán játszott operáit. Nem kevésbé nagyszerű a Bajor Rádió Kórusa sem.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)