A díszlet szép, de a légkondicionálás túl hangos, a nagy fekete zongora kissé hiányos megvilágítást kap, és a nézőtér foghíjai is jelzik, hogy ide azért elsősorban az operák, nem pedig a zenekari hangversenyek kedvéért jönnek az emberek. Az Operaház zenekarát Kocsár Balázs vezényelte. Jó okkal cserélték meg a szimfonikus koncertek hagyományos (nyitány)-versenymű-szimfónia sorrendjét. A nyitány ezúttal elmaradt, helyette a mester 3. F-dúr szimfóniája uralta az első félidőt. Kiegyensúlyozott előadás volt, az óvatos mértéktartás jegyében, így aztán végigunatkoztuk az egyébként kiváló remekművet. De Brahms ritkán hallható 2. B-dúr zongoraversenyéért érdemes volt eljönni. A mű ősbemutatója Budapesten volt 1881. november 9-én, épp a Filharmóniai Társaság Zenekarával, s a szerző maga játszotta a zongoraszólót. „Írtam egy apró kis zongoraversenyt egy parányi, csinos scherzóval” – írta Brahms Clara Schumannak, a maga ironikus stílusában a zeneirodalom egyik leghosszabb és az előadó számára leghálátlanabb zongoraversenyéről.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
