Színes volt az egyénisége, és ebből fakadóan az előadásmódja is, akár magyarul, franciául, németül vagy angolul beszélt, színesek voltak a rajzai, vázlatai, és lenyűgözően érdekes, százszínű a zenéje. Sejteni, sőt remélni lehetett, hogy a zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás nagyon érdekes lesz, és nem csupán a szakemberek érdeklődését csigázza fel. S valóban, a bázeli Paul Sacher Stiftung és a BTK Zenetudományi Intézet együttműködéséből született kiállítás a főhőséhez méltón érdekfeszítő és lebilincselő.
A kurátorok, Dalos Anna és Kerékfy Márton zenetörténész, valamint Heidy Zimmermann, a bázeli alapítvány munkatársa igen jó érzékkel kilenc nagy téma köré csoportosították az életmű bemutatását, szépen modellezve Ligeti György szédületes távlatokat bejáró, villámgyorsan asszociáló, szabadon csapongó elméjét. A három kurátor szerint e kilenc fejezet olyan, mint kilenc látcső. „Kilenc bejáratot mutatunk a Ligeti-labirintusba, amely váratlan elágazásokkal, átjárókkal, zsákutcákkal, tévutakkal, görbe tükrökkel és csapdákkal egyszerre teszi próbára a látogatót és részesíti őt szellemi kalandokban” – mondják a rendezés módszertanáról.
A labirintus már csak azért is találó metafora, mert Ligeti, aki gyakran nevezte magát minduntalan zsákutcába jutó alkotónak, maga is nagyon szerette a labirintusokat, s talán még ilyen című kompozíciót is tervezett. A „labirintus” szó számos vázlatában előfordul, s e vázlatok nagy része, a bázeli archívum nagyvonalúságának köszönhetően eredetiben is tanulmányozható a kiállításon. Ne gondoljunk csupán zenészeknek szóló, szakembernek is nehezen kibogozható kottafejekre! Ligeti legtöbbször szöveges vázlatokkal kezdte a munkát, fogalmakkal, rajzokkal próbálta feltérképezni azt az aurát, amelyből az új mű megszülethet. Vázlataihoz ráadásul színes ceruzákat használt: a Zongoraetűdök vagy a Zongoraverseny egy-egy vázlata olyan, mint egy képzőművészeti alkotás; a 60-as évek nagyzenekari kompozíciói pedig nemcsak a vázlatokban, hanem a végleges partitúrában is mesteri grafikákként, egyfajta fizikai vagy kémiai jelenség folyamatábrájaként hatnak. S ha már a látványról beszélünk: Ligeti képzőművésznek sem volt tehetségtelen. A kiállítás első termének falát díszíti az a pompás rajza, A felhők népe, amely 1967-ben készült, és Weöres Sándor Déli felhők című versének fantasztikus világával állítható párhuzamba.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
