Kiállítás

Aki színesben álmodott

Ligeti-labirintus

Zene

Ligeti Györgynek nem csak az álmai voltak színesek. Színes volt az életútja, bár a nácizmus és terrorizmus kettős terrorját megtapasztalt, többször életveszélyből menekült sorsot csak erős eufemizmussal lehet csupán „színesnek” nevezni.

Színes volt az egyénisége, és ebből fakadóan az előadásmódja is, akár magyarul, franciául, németül vagy angolul beszélt, színesek voltak a rajzai, vázlatai, és lenyűgözően érdekes, százszínű a zenéje. Sejteni, sőt remélni lehetett, hogy a zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás nagyon érdekes lesz, és nem csupán a szakemberek érdeklődését csigázza fel. S valóban, a bázeli Paul Sacher Stiftung és a BTK Zenetudományi Intézet együttműködéséből született kiállítás a főhőséhez méltón érdekfeszítő és lebilincselő.

A kurátorok, Dalos Anna és Kerékfy Márton zenetörténész, valamint Heidy Zimmermann, a bázeli alapítvány munkatársa igen jó érzékkel kilenc nagy téma köré csoportosították az életmű bemutatását, szépen modellezve Ligeti György szédületes távlatokat bejáró, villámgyorsan asszociáló, szabadon csapongó elméjét. A három kurátor szerint e kilenc fejezet olyan, mint kilenc látcső. „Kilenc bejáratot mutatunk a Ligeti-labirintusba, amely váratlan elágazásokkal, átjárókkal, zsákutcákkal, tévutakkal, görbe tükrökkel és csapdákkal egyszerre teszi próbára a látogatót és részesíti őt szellemi kalandokban” – mondják a rendezés módszertanáról.

A labirintus már csak azért is találó metafora, mert Ligeti, aki gyakran nevezte magát minduntalan zsákutcába jutó alkotónak, maga is nagyon szerette a labirintusokat, s talán még ilyen című kompozíciót is tervezett. A „labirintus” szó számos vázlatában előfordul, s e vázlatok nagy része, a bázeli archívum nagyvonalúságának köszönhetően eredetiben is tanulmányozható a kiállításon. Ne gondoljunk csupán zenészeknek szóló, szakembernek is nehezen kibogozható kottafejekre! Ligeti legtöbbször szöveges vázlatokkal kezdte a munkát, fogalmakkal, rajzokkal próbálta feltérképezni azt az aurát, amelyből az új mű megszülethet. Vázlataihoz ráadásul színes ceruzákat használt: a Zongoraetűdök vagy a Zongoraverseny egy-egy vázlata olyan, mint egy képzőművészeti alkotás; a 60-as évek nagyzenekari kompozíciói pedig nemcsak a vázlatokban, hanem a végleges partitúrában is mesteri grafikákként, egyfajta fizikai vagy kémiai jelenség folyamatábrájaként hatnak. S ha már a látványról beszélünk: Ligeti képzőművésznek sem volt tehetségtelen. A kiállítás első termének falát díszíti az a pompás rajza, A felhők népe, amely 1967-ben készült, és Weöres Sándor Déli felhők című versének fantasztikus világával állítható párhuzamba.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.