Jászberényi Sándor

  • Jászberényi Sándor

Jászberényi Sándor cikkei

"A hétköznapi ember brühüje" - Berniczky Éva író

  • Jászberényi Sándor
Első regénye, a Méhe nélkül a bába 2007-ben jelent meg a Magvető Kiadónál. Az írásaira a kritikától olyan jelzőket kapott, mint "szexista", "mágikus realista", illetve hogy "női irodalom". Férjével Kárpátalján él. Jászberényi Sándor

A magyar libamájexport vége - Kapóra jött kampányok

  • Jászberényi Sándor
A legnagyobb hazai, hízottliba-májat termelő cég, a Hungerit Zrt. szeptembertől megszüntette a hízott baromfi vágását, és emiatt kétszáz munkástól is megválnak. A döntést a cég az osztrák bejegyzésű, de nálunk is irodával rendelkező Négy Mancs Alapítvány kampányával indokolta, amelynek eredményeként a Rewe csoport (Metro, Lidl) és a Kaufland nem forgalmaz többé magyar libamájat Ausztriában és Németországban. Azóta forrnak az indulatok. Jászberényi Sándor

"És akkor rád jön a para" - Reecoba aka Igor Do'urden disc jockey

  • Jászberényi Sándor
A 90-es évek közepétől Közép-Európa szinte összes fővárosában játszott. Meghatározó alakja a Hyperspace-partiknak Igor Do'urden néven. Többször választották az év dj-jének, de dobosként játszott a Moby Dickben is. Jelenleg Sopronban él, Reecoba néven "minimálzenéket" készít. Pánikbeteg. Jászberényi Sándor

Egy vidám intézmény - A tiszteletbeli magyar konzulátus

  • Jászberényi Sándor
Magyarországnak nem minden államban van nagykövetsége, így hát a nyaraló honpolgár problémáival nem mindig tud a nagykövetséghez vagy a konzulátushoz fordulni. De aggodalomra semmi ok, hiszen tiszteletbeli konzulunk még ott is lehet, ahol a madár se jár.

"Szegény barátom kitömték" - Péterfy Gergely író

  • Jászberényi Sándor
A filmszemlén két filmet is jegyzett, a Kalandoroknak ő írta a forgatókönyvét, a Bányató pedig a regényéből készült. Utóbbinak nemrég jelent meg a német kiadása, a Die Weltben lelkes kritikai fogadtatást kapott. Tavasszal jelenik meg Kazinczy és az Angyal című esszékötete.

Intézetek fiatalkorú bűnelkövetőknek - Gyerekszoba, kilátástalansággal

  • Jászberényi Sándor
A Blaha Lujza téri késelés után (amikor egy kiskorú romániai fiú megszúrt egy nála alig néhány évvel idősebb fiút) többen is felvetették, hogy a büntethetőségi korhatárt minősített esetben le kellene szállítani 14-ről 12 évre. Utánajártunk, hogy mi történik azokkal, akik a bűncselekmény elkövetésének idején betöltötték 14. életévüket.

Férfiprostitúció - "Mindenki igénybe veszi"

  • Jászberényi Sándor
Évtizedek óta téma a magyar közéletben a prostitúció intézménye. A médiában és a köznyelvben azonban a prostitúciót általában a nőkhöz kapcsolják. Pedig férfiak is árulják a testüket.

Meghúzzák a ravaszt

  • Jászberényi Sándor
"Egy sörétest legyen szíves!" - mondja osztrák ismerősöm. Ausztriában, egy kisváros fegyverboltjában vagyunk. Várom, hogy az eladó bekérje a srác negyven papírját arról, hogy lőfegyvert vehet, de csak annyit kérdez, mibe csomagolhatja a puskát. Felhívja a figyelmünket, hogy akcióban kapható a golyós puska, de erre valamivel többet kell várnunk.

Merülés a keszonkamrában - Nyomás alatt

  • Jászberényi Sándor
"Nyugodj meg, nem fogsz nyáladzani" - mondja Attila, a merülőtechnikus a bejárat előtt, és hátba vereget. Csípős hideg van a Lipótmezőn, mögöttünk a kiürített elmegyógyintézet. Hamarosan ötvenméteres mélységbe merülünk, ráadásul úgy, hogy a lábunk sem lesz vizes.

"Már a zsaruk is nézik a honlapot" - Kővári László partiszervező

  • Jászberényi Sándor
Magyarországon a hatóságok nemigen tudnak mit kezdeni az illegális partikkal. Míg Angliában külön törvény született a "hangos", "monoton ütemű" bulik visszaszorítására, és a rendőrség agresszívan lép fel az illegálisan helyet foglaló fiatalok ellen, addig Magyarországon senki sem tudja, hogy mi van. Az illegális, féllegális partik szervezőinek egyik legkomolyabb csoportosulása a Szonár Alapítvány. A kuratórium elnökével beszélgettünk.

Gyerekkatonák Csádban - Cukorka és kalasnyikov

  • Jászberényi Sándor
A háborús jogot szabályozó genfi konvenció tiltja a gyerekkatonák alkalmazását a fegyveres konfliktusokban. A korhatárt 15 évben állapították meg. Ehhez képest Afrikában és Ázsiában számos háborút ennél zsengébb korú gyerekek bevetésével vívnak meg. E háborúk felnőtt gazdái nemcsak a normális gyerekkor lehetőségét veszik el tőlük, de kihasználják azt is, hogy gyerekek a háborús jog megsértéséért nem vonhatók felelősségre.

Kövess minket: