"Sajnos napi rendszerességű az erőszak és a fajtalanság. Ezzel azonban nem hiszem, hogy új információt adnék magának a fiatalkorúakkal kapcsolatban" - mondja tágas irodájában Koszty László bv. ezredes, a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetének új igazgatója. Az intézmény nem mentes a botránytól: a pár évvel ezelőtti igazgató ellen jelenleg is eljárás folyik korrupció és hivatali visszaélés vádjával.
Az igazgatói irodából remek a rálátás a börtönre. Hideg van, üresen áll a sportpálya, csak néhány rabruhás fogvatartott van a terepen, azok is tisztogatási szolgálaton. 'k már nagykorúak, avat be a részletekbe az igazgató, fiatalkorút ne is keressek kint, iskolában vannak, hisz a törvények szerint tizenhat éves korig mindenki tanköteles. A börtön a délelőtti órákban kifejezetten csendes. Pontos adatot nem közölhetnek arról, hány fiatalkorú van jelenleg az intézetben, de közeli becslést kaphatunk: körülbelül 130 és 150 közé tehető azoknak a száma, akiket különböző bűncselekmények miatt -
lopástól az emberölésig
- letöltendő szabadságvesztésre ítélt a bíróság. A legfiatalabb fogvatartott jelenleg 14 éves. Tököl a bv. egyik legismertebb helyének számít abból a négy intézetből, ahová a fiatalkorúak is kerülnek; Péccsel, Kecskeméttel és Szirmabesenyővel ellentétben itt találhatunk HIV-körletet is.
"Mindennap megnézem a fiataljaimat" - mesél egy átlagos napjáról az igazgató, majd hozzáteszi, hogy az intézetben a fiatalkorúak jóval kevesebben vannak, mint a felnőttek - más is a ruhájuk. Egy konditerem, egy könyvtár és a törvényben garantált jogok (telefonálás, látogató fogadása) állnak az elítéltek rendelkezésére, hogy kitöltsék az itteni idejüket. Motivációjuk elenyésző; egy fiatalkorú fogvatartott 21 éves koráig maradhat az intézetben, csak ezután kerül át a nagykorúak közé. A börtönszlengben többen is úgy fogalmaznak, hogy a gimnázium elvégzése után a főiskolára mennek.
"Több elítéltet lehet motiválni" - mondja az igazgató. Például úgy, hogy nem teszik "olyanok" közé, akik bánthatják. "El sem tudják képzelni, hogy milyen hálásak azok a fogvatartottak, akik megússzák komoly inzultus nélkül az itt töltött időt." A fiatalkorúak közül sírva menekülnek a nagykorú elítéltek, olyan kemény odabent az élet. Egy fiatalkorú elítélt ritkán gondolja át, hogy tetteinek milyen hosszú távú következményei lehetnek, ráadásul ennél a korosztálynál vészesen túlteng a tesztoszteron. Az iskola mellett nincs nagyon mit csinálni, marad a gyúrás, mert valahogyan csak le kell vezetni a feszültséget. A börtönnek a legnagyobb kiadásai épp a feszültségek levezetéséből adódnak: minden héten előfordul, hogy új mosdót vagy WC-kagylót kell csináltatni. Az igazgató új rendszer bevezetését tervezi: érdem szerinti jutalmazással és büntetéssel. Azon is gondolkodik, hogy végre olyan eszközöket szereltet fel, amelyek fémből vannak, és nem törhetők ripityára.
Az igazgatóhelyettessel teszünk egy sétát a "birtokon", bejárjuk az intézményt. Elhaladunk az iskola épülete mellett, ahol jelenleg tanóra van. Első utunk a börtönpszichológushoz, Fibiné Babos Barbarához vezet. Fiatal nő fogad minket, rajta kívül még két kollégájához fordulhatnak a rabok lelki problémáikkal. Már ha egyáltalán van erre igény: az elítélteknek jó, ha 5-6 százaléka rendelkezik bármilyen előtanulmánnyal, szociálisan teljesen fejletlenek, minden problémájukat csak agresszióval képesek kezelni. A börtönben két csoportfoglalkozás is adott, bár kevesen veszik igénybe ezeket. Az egyik drogprevenciós, a másik "öngyógyító" foglalkozás azoknak, akik az agressziójukat saját magukon vezetik le öngyilkossági kísérletek formájában.
"Ez itt bent egy agresszióalapú társadalom" - mondja a börtönpszichológus. Akik innen kikerülnek, azok már tökéletesen alkalmazkodtak hozzá. A társadalmi nyomás persze óriási a börtönben dolgozókon: azt várják el tőlük, hogy a büntetésük letöltése után szociálisan érzékeny emberek hagyják el az intézményt.
A büntethetőségi korhatár lehetséges csökkentését szkeptikusan értékelik a börtön dolgozói. Annyi pletykát hallunk, hogy egy ilyen kiskorúnak "maccsa sincs" bent az intézetben, hamar egy nagyfiú kis barátja lesz, ami még nem is a legrosszabb opció. Ha pedig a gyerek börtönben van, addig sem kell őt az utcán kerülgetni.
Nem a büntetés-végrehajtási intézet az első állomás egy fiatalkorú bűnelkövető számára. Tizennégy éves koruk előtt a gyámhatósághoz tartoznak. Ha ez idő tájt követnek el valamit, és családban élnek, a hatóság dönthet a "védelembe vételükről", illetve "nevelési tanácsadó" kirendeléséről. Ezek az intézkedések elsősorban arra szolgálnak, hogy a szülő észbe kapjon.
"A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a problémás gyerekek mögött mindig problémás szülők állnak" - mondja B. Aczél Anna, a Rákospalotai Javítóintézet igazgatónője. Azok a gyerekek, akik eljutnak a büntetés-végrehajtásig, ugyanazt az utat járják be: normális család nélkül nőnek fel, gyakori a generációs deviancia (például amikor a család összes női tagja éppen egy időben ül börtönben), a magatartási minták, amit otthon látnak, szintén agresszió-központúak. Ezeknek a gyerekeknek
esélyük sincs
arra, hogy állami beavatkozással kikerülhessenek a körből. "Minden gyerek, aki elkövet valamit, függetlenül a cselekmény súlyától, beszorul egy sávba, ami predesztinálja további sorsát" - állítja Aczél, és hozzáteszi: miután az oktatásügy kivonult a problémás gyerekek mögül, a gyermekvédelemre, a bíróságokra, valamint a büntetés-végrehajtásra bízta a sorsukat.
Az oktatási intézményekben jelenleg az az irányadó gondolkodásmód a problémás fiatalkorúak esetében (szemben a múlt rendszer kiterjedtebb felügyeletével), hogy "ha az iskolán kívül gyilkolt a gyerek, ahhoz semmi közünk". Általános gyakorlat a hárítás, a minisztériumok egymás között dobálgatják a gyerekeket, felelősséget senki sem vállal. Megoldás lehetne a kiemelés a családból, de senki sem meri piszkálni a szülő felügyeleti jogát, bár több esetben ez kedvezne leginkább a gyerekek további sorsának. De az intézmények elsődleges szempontja az, hogy ameddig lehetséges, a szülőknél kell tartani a gyereket (járjon ez bármilyen következményekkel is). Erre utalnak azok a statisztikák, melyek jelzik, hogy változott a családból kiemelés átlagos életkora, és drasztikusan nő azoknak a kamaszoknak a száma, akik valamelyik nevelő- vagy javítóintézetben, börtönben landolnak.
Hogy egy fiatalkorú bűnelkövető hol köt ki, az a bűncselekmény súlyától, a bírói döntéstől, az előéletétől és még sok más mérlegelési faktortól függ. Ha súlyos a bűncselekmény, a bírói ítéletet a javítóintézetben várják ki; igaz, a javítóintézetbe kerülés maga is lehet bírósági ítélet következménye. Egyedül a büntetés-végrehajtási intézetekbe kerülés jár priusszal; ha valaki "javítót" végzett, még kikérheti az erkölcsi bizonyítványát.
A tendencia azonban azt mutatja, hogy mindegyik gyermek, aki a bv.-ben köt ki, végigjárja a javítóintézetet, illetve a különböző nevelőintézeteket is. A nevelőintézetek nem zártak, nincs rács és szögesdrót a kerítésen, kevés a nevelő - aki szökni akar, az meg is szökik. Az intézeteknek azonban elemi feladatuk lenne, hogy kontroll alatt tartsák ezeket a fiatalokat, elsősorban az intézmény falain kívüli foglalkozások során. A különböző átszervezések, a forrásmegvonás, illetve a szakképzést segítők hiánya miatt e funkciójukat egyre nehezebben sikerül ellátniuk az intézeteknek. Szintén óriási probléma, hogy az elmúlt öt évben drasztikusan emelkedett a kábítószeres fiatalok száma, napjainkban gyakorlatilag nincs egyetlen olyan javítóintézetben, illetve börtönben ülő fiatal sem, aki ne használt volna már valamilyen drogot. A rossz szociális minták, illetve a drogfüggés pedig egyenes út a szökéshez. Arra nincs elegendő ember, hogy minden megszökött gyereket megkeressenek és visszahozzanak; előfordul, hogy valaki csak hónapok vagy évek után kerül elő, ha egyáltalán előkerül. A javítóintézetbe irányítás elsődleges okai között is főleg az szerepel, hogy legalább a bírósági ítéletig lehessen tudni, hol van éppen a gyermek.
"Úgy állunk ezekhez a fiatalkorú bűnelkövetőkhöz, mintha őket nem nevelni kellene. Elzárjuk őket, mert a társadalomnak addig sem kell félnie tőlük" - mondja B. Aczél Anna. A büntethetőségi korhatár esetleges leszállításáról pedig megjegyzi: ezzel körülbelül annyi problémát sikerülne megoldani, hogy egy ideig nem lennének az utcán ezek a gyerekek. Más kérdés, hogy a börtönbe zárás ára az, hogy a szabadulás után egy gyermekkor nélküli, agresszív, társadalmi normák nélkül élő potenciális bűnözőt kap vissza a köz. Ettől a ténytől azonban nem rendül meg senki.
Alternatíva lehetne
az úgynevezett speciális gyermekotthon. Ebből az intézménytípusból négy található az országban: Rákospalotán, Zalaegerszegen, Kalocsán és Esztergomban. Zárt intézetről van szó, ahol majdnem minden gyerekre jut nevelő, és a gyerekek teljes kontroll alatt tarthatók. Végezhető egyfajta integrációs munka is, mivel a szükséges eszközök adottak. A teljes felügyelet miatt nehezebb megszökni, jobb eredményekkel is dolgoznak, mint a már említettek. Egyetlen hátrányuk, hogy irgalmatlan bürokratikus tortúrán kell keresztülmennie annak, aki - szülői beleegyezéssel - ide bekerül, a várakozási idő is minimum négy hónap. Ezt a intézménytípust csak magyar állampolgárok "vehetik igénybe".
A fiatalkorú bűnelkövetőkkel kapcsolatos gondok nem sajátosan magyar problémák; szerte Európában hasonló a helyzet. A szakma több képviselője egyetért abban, hogy radikális szemléletmódváltásra lenne szükség, de ehhez nincsenek források. Nyilvánvaló, hogy a gyerekek elzárása a külvilágtól csak ideiglenesen oldja meg a bajokat; nevelésükre csupán addig van lehetőség, míg el nem érik a 18. életévüket - utána már senki sem szólhat bele, mit tegyenek.
Nagyon ritka, hogy egy, a rendszerbe került gyerek végül ne valamelyik felnőtt büntetés-végrehajtási intézetben kössön ki. Ha ez mégis megtörténik, annak általában az az oka, hogy egy szociális munkás vagy nevelő végigkíséri az illető fiatal felnőttkorát is. "Ilyenkor van sikerélményünk" - mondja a javítóintézet igazgatója.
Ennyi
Magyarországon jelenleg 6413 fiatalkorú bűnelkövető ül börtönben, a bűncselekmények között toronymagasan vezet a lopás (2365) és a rablás (2736). Összesen 167-en követtek el emberölést. A legtöbb ítélet 6 hónap és 1 év közötti szabadságvesztésre szól.
(Forrás: BVOP)
