"Mindig is libamáj-nagyhatalom voltunk" - mondta Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke múlt heti sajtótájékoztatóján. A baromfiipar viszonylag gyorsan reagált a Hungerit bejelentésére, és agresszív ellenkampányba kezdett: a média tele volt a Hungeriten esett méltánytalansággal. Tény, hogy az uniós libamájpiac a Hungerit Zrt. kivonulásával egy jelentős termelőtől búcsúzott. Az évi húszezer tonna baromfimájból (15 000 tonna kacsa-, 5000 tonna libamáj) 16 000 tonna Franciaországból származik. A piac második számú szereplőjének számított a magyar, német és olasz tulajdonú Hungerit a maga 2000 tonnás éves baromfimáj-termelésével, amiből 1600 tonna volt a hízottliba-máj. A fennmaradó háromezer tonnát Bulgária és Spanyolország szállítja az unió piacára - amelyet egyébként megrázott a Hungerit bejelentése, mivel visszatérő rémkép az ólommal hizlalt kínai libamáj megjelenése.
A Hungerit Zrt. 25 milliárd forintos éves devizabevételét erőteljesen megtépázza a hízottlibamáj-termelés leállítása, a cég idén hárommilliárd forintnyi bevételkieséssel számol. Magyar József, a zrt. igazgatója azzal indokolta a leépítést, hogy így lekerülhetnek a Négy Mancs Alapítvány feketelistájáról, és ezzel - mivel a baromfiágazat több területén is érdekeltek - visszaszerezhetik eddigi piaci pozíciójukat: az említett áruházláncok ugyanis a cég összes termékét bojkottálják. Ám a Hungerit a libamájtermelés leállítása ellenére sem került le a listáról.
Nem csoda hát, hogy a Magyar Baromfi Terméktanács és a Hungerit Zrt. a múlt heti sajtótájékoztatón az eddigi kompromisszumkereső hangvétel helyett össztűz alá vette a Négy Mancs Alapítványt. Állításuk szerint a Négy Mancs nyomása miatt 5000 ember munkája vált kérdésessé (családjaikkal együtt ez 15 000 ember), a Négy Mancs elfogultan csak a Hungerit Zrt.-t támadta, holott a cég mindenben betartja az EU-nak a gazdasági állatok védelméről szóló 1998-as ajánlását; továbbá Bárány László azt is kijelentette, hogy a Négy Mancs
gazdasági érdekektől motivált
Ennek alátámasztására az alapítvány német kampányfőnökét, Markus Pfeifert idézte, aki egy német lap olvasóit arra biztatta, hogy "vegyenek német biolibát". Többször is megkérdeztem, hogy konkrétan mely külföldi piaci szereplők állnának a Négy Mancs mögött, de nem kaptam választ.
A zöld, illetve állatvédő szervezetek kényszertömés elleni háborúja azonban nem új keletű. Az Országházban már 1997-ben szó esett arról, hogy aggályos a baromfik kényszertömése, mindenekelőtt a fent említett, akkoriban készülő uniós ajánlásra hivatkozva (amely szerint a szárnyasok ipari kényszeres etetése "averziót vált ki az állatból", "fájdalmat okoz" neki, ezért az unióban ezt a fajta tenyésztést tizenöt éven belül meg kell szüntetni). Ám a direktíva csupán ajánlás, azaz nem kötelező érvényű. Ráadásul 1997-ben uniós tagságunk messzinek tűnt, így az idézett parlamenti felvetés elsikkadt. Hiába állítgattak össze listákat különböző zöld szervezetek; a hangjuk, stílszerűen, gágogásként hatott a magyar piacon.
Nem úgy az unióban. Míg Magyarországon egyeztetések sem kezdődtek az ipari tömés fölszámolásáról, addig Németország alkotmányába emelte az állatvédelemről szóló törvényt, és bár Ausztriában ez nincs így, a közvélemény nyomására ott is leépítették a libamájipart. Ez nem azt jelenti, hogy nem vásárolnak libamájat, hanem azt, hogy a törvényeik tiltják a hízott máj "előállítását". Németországban tizenöt éve nincs libatömés, ezért volt Magyarországnak lehetősége ekkora exportra.
Franciaországban a zöldek erősödő támadásaitól tartva a hízott máj védelmére lobbit hoztak létre (CIFOG), amely elérte, hogy a liba- és kacsamájat a francia kormányzat a "francia gasztronómia védelme alá helyezze", vagyis termelőinek állami védettséget adott. Magyarországon viszont az uniós ajánlás megszületése óta eltelt tíz évben gyakorlatilag semmi nem történt az ügyben, semmilyen egyeztetés nem zajlott, parlamenti kezdeményezés sem volt az iparág oltalom alá helyezéséért. Senki nem figyelt az uniós törvényi és termelési változásokra sem. Idő kérdése volt, hogy egy olyan országban, ahol az állatvédelemre hivatkozva törvény tiltja a libatömést, mikor kerül elő az exportált hízott máj kérdése.
A Baromfi Terméktanács és a magyar libamájtermelők most - francia példára - szövetséget hoznának létre a hízottliba-máj "hungarikummá" nyilvánításáért és állami védelméért. Ám a hazai szektor az elmúlt tíz évben nem vette komolyan az uniós országokban bekövetkezett változásokat. A liba ipari megtömése a legkevésbé sem állatbarát metódus; a levágásig mindennap többször is egy csövön keresztül 800 gramm kukoricadarát nyomnak az állat gyomrába. A liba mája emiatt hízik természetellenesen nagyra. Ha nem tömnék az állatokat, nem lenne eladható a májuk - a hízottliba-máj előállításának ez az egyetlen módja. A Hungerit (és a magyar libamájipar) nyilván nem fogja elismerni, hogy a jelenlegi bojkottért elsősorban ők lennének a felelősek, amiért nem figyeltek az intő jelekre, és tájékoztatni sem próbálták az unió egyre tudatosabb fogyasztóit arról, milyen libamájat is esznek. Az, hogy éppen a Négy Mancs listájával egy időben tiltották ki a magyar libamájat a legnagyobb külföldi piacról, puszta véletlennek tűnik; minden évben születnek ugyanis állatvédelmi feketelisták az Európai Unióban, de ritkán figyelnek rájuk. Igaz,
bűnbaknak kiváló
az alapítvány, hiszen idealista, fiatal állatvédőkből áll, akiket semmibe nem kerül megvádolni egy sajtótájékoztatón azzal, hogy "még egyetlen számlát sem fizettek be életükben".
"Semmilyen külföldi baromfiipari céggel nem állunk kapcsolatban - állítja Gergely Zsófia, az alapítvány szóvivője. - Ez olyan rágalmazás, melyet perre fogunk vinni" - teszi hozzá a Négy Mancs Dalszínház utcai irodájában. A húszéves alapítvány kampányol a többi libamájtermelő országban is, és Magyarországon sem csupán a Hungerit a célpontjuk - csak éppen ők indokolták leépítéseiket az alapítvány listájával. Gergely Zsófia elmondta: többször megkeresték nemcsak az agrártárcát, hanem a zrt.-is, hogy leüljenek az ügyben. Miután az alapítvány szerint a megszólítottak semmilyen tárgyalási szándékot nem mutattak, föltették a nevüket az ominózus feketelistára. A cég bejelentése és indoklása őket is meglepte: sosem követelték a hízottlibamáj-részleg azonnali felszámolását, azt szerették volna, hogy mind a parlament, mind a cégek vegyék végre komolyan az uniós ajánlást. "Minden közeli ország időben elkezdte leépíteni ezt az iparát" - magyarázza Gergely. Magyarországon azonban nem volt előremozdulás. Nagyon sajnálják a kétszáz elbocsátott munkást és családjukat, de nem érzik felelősnek magukat; csak azt tették, mint minden évben. Az áruházláncok, melyek bojkottálják a Hungerit termékeit, saját elhatározásukból döntöttek így. Megkérdeztük a Rewe csoport, illetve a Kaufland áruházak sajtóosztályait is a Hungerit-termékek tiltásának okáról, de lapzártánkig nem érkezett válasz.
Gergely Zsófia azokat a vádakat is alaptalannak tartja, melyek szerint a Hungerit Zrt.-vel nem voltak hajlandóak egyeztetni. Nehéz úgy személyesen kommunikálni, ha egy cég egy állatvédő alapítványt "a nemzeti ipart sorvasztónak, illetve labanc érdekeltségűnek nevez", és mindebben a magyar média jó része támogatja. A Hungeritet, bár az beszüntette a hízottliba-máj előállítását, azért nem vette le az alapítvány a feketelistájáról, mert a zrt.-nek érdekeltsége van a Komlósi Lúd Kft.-ben, amely semmit sem változtatott tömési tevékenységén, a Hungerit úgynevezett "szülőfarmjairól" pedig változatlanul adnak el baromfit tömésre - mondja Gergely. Az állatvédő szerint a Hungeritnek a Négy Mancs ellen indított kampánya elsősorban a veszteséges és egyre rizikósabb libamájpiacról való kivonulását készíti elő; példaként azt hozza fel, hogy az erős forint egyik nagy magyar vesztese éppen a Hungerit volt, s az idén megugrottak a takarmányárak is.
A Négy Mancs állításaira Magyar József, a Hungerit igazgatója úgy reagált lapunknak, hogy az alapítványnál "hazudnak, hazudnak", illetve hogy félnek tőle, és nem mernek "személyesen találkozni". Magyar szerint a német és az osztrák piacok elvesztése kizárólag a Négy Mancs hibája, de hamarosan jogi elégtételt vesznek rajta. A cég sem a szülőfarmok felszámolásáról, sem a Komlósi Lúd Kft.-ről nem kíván tárgyalni.
A magyar libamájexport milliárdos üzlet, ami ellen most egy tízmillió forintból gazdálkodó - igaz, osztrák bejegyzésű - alapítvány hathatósan lépett föl - legalábbis most így tálalja a történteket mindenki. Pedig a bajok a jelenlegi botránynál korábban kezdődtek.
