Magyar Narancs: Mindenki felkapta a fejét a kilenc halálesetre. Volt, aki úgy értelmezte, mintha a magyar kábítószerhelyzet fordulóponthoz érkezett volna.
Gratzer Gábor: Nem mondanám, hogy létezik ilyen fordulópont. Még mindig jobban állunk, mint a nyugat-európai országok többsége, illetve a balkáni államok. Elég, ha megnézi a statisztikákat. Kilencen meghaltak az elmúlt napokban, ki lehet mondani, hogy haláluk oka a drogfogyasztás volt, egyesek életét a szokásosnál nagyobb tisztaságú heroin oltotta ki. Ezzel az eshetőséggel azonban bárkinek számolnia kell, aki intravénás drogokhoz nyúl. A kábítószerekre nem szabad úgy gondolni, mintha gyógyszergyárból kikerült tiszta anyagokat használna a fogyasztó. Hazánkban eddig három úgynevezett droglabort számoltak fel, ezek közül az egyik akcióban - a fóti laboréban - részt vettem. Koszos, lerobbant konyhákban és garázsokban főzik a drogot. Elképesztő, mi van, illetve mi minden kerülhet ezekbe a szerekbe a hatóanyagokon kívül. Érdemes megnézni egy laborjelentést: a tégla- és sütőportól kezdve a patkányméregig van minden. Aki ma intravénás anyagot használ, gyakorlatilag minden alkalommal az életével játszik. Majdnem olyan, mint az orosz rulett.
MN: A statisztikák szerint Magyarországon elsősorban a partidrogok, az ecstasy és a marihuána megy.
GG: Nyugat-Európából, főleg Hollandiából jönnek a partidrogok, az amfetamin, a marihuána. Nálunk ennek van nagyobb piaca, vegyük például a legutóbbi esetet, a keceli diszkót. Szemben a marihuánát úgynevezett könnyű drognak tartó, a veszélyességét lekicsinylő nézetekkel, évek óta megfigyeltük, hogy ennek a kábítószernek évről évre fokozódik a hatóanyagtartalma, és az egyik legveszélyesebb kábítószerré kezd válni. A THC hatóanyag erős agykárosító hatásán túl a marihuána orvosi vélemények szerint harmincszor erősebb tüdőrákkeltő hatású, mint a dohány. Viszont kijelenthetjük, hogy az ún. balkáni úton csempészett heroinnak csak töredéke kerül a hazai feketepiacra, szerencsére ennek a drognak lényegesen kisebb a kereslete nálunk.
MN: Az elmúlt pár évben hírek röppentek fel magyar laboratóriumokról. Nálunk is megjelennek az úgynevezett barkácsdrogok, melyeket otthon állítanak elő?
GG: Mint az előbb említettem, három labort számoltunk fel, nem mondhatom, hogy ez a módszer a kábítószer előállítására annyira elterjedt lenne nálunk, mint például az Egyesült Államokban. Tény, hogy a partidrogok nagy része házilag előállítható, és az interneten számtalan recept kering. A fóti labor bezárásával konkrétan életeket mentettünk, hisz a fogyasztók egészen bizonyosan megbetegedtek volna attól a nagy hatóanyagú drogtól, amit ott állítottak elő. Nyilván lesznek még próbálkozások illegális droglaborok létrehozására az országban, eddig azonban nem volt jellemző. Ez a fogyasztók nagy szerencséje, ugyanis az ilyen laboratóriumok csak a halottak számát növelik.
MN: Más hatóságokkal, például a Nemzetbiztonsági Hivatallal is együttműködnek?
GG: Igen, ha például a kábítószerügy összeköthető a terrorizmussal. Ez azonban nem jellemző, a drog gyakorlatilag a világon mindenhol bűnügyi kérdés, a nemzeti titkosszolgálatok kimaradnak belőle. Sokkal gyakrabban működünk együtt nemzetközi szervezetekkel, például az Europollal vagy az Interpollal, így gyakorlatilag egész Európát szemmel tudjuk tartani. Muszáj ezt tennünk, hisz a kábítószerek hosszú utat tesznek meg a fogyasztókig. A balkáni utat Afganisztán táplálja - a világ legnagyobb máktermelője -, és abból a szempontból igaz, hogy tranzitország vagyunk, hogy a pénzek főként külföldi bűnözők zsebébe kerülnek. Ne higgyük azonban, hogy Magyarországon nincsenek érdekeltek a drogüzletben!
MN: Hogyan épül fel egy nyomozás, és mennyi ideig tart?
GG: Konkrét példákat nem hozhatok fel, de elmondhatom, hogy akár éveken át zajlik az információgyűjtés. Ha egy hálózatra bukkanunk, megpróbáljuk teljes egészében felderíteni, kezdve a fogyasztóktól, a pushereken és futárokon át egészen a legmagasabb pozíciókig. Hónapokon keresztül próbáljuk feltérképezni az egész útvonalat. Ha sikerül elegendő bizonyítékot összeszedni, megy az akciócsoport. Erre azért van szükség, mert ezek az emberek nem nagyon tesznek beismerő vallomást, leginkább nem mondanak semmit. A kábítószer nem kezelhető külön a szervezett bűnözéstől. Mindent titkos eszközt és módszert használnunk kell, amit a törvény megenged.
MN: Tehát nem törnek be elvonókba, hogy megszerezzék az adatbázisukat, ahogyan a kilencvenes években?
GG: Nem, sőt már lefújtuk azokat a drograzziákat is, amikor egy csomó rendőrrel és néhány rendőrorvossal felszerelkezve, pupillareflexes alapon vittünk be embereket. Semmi értelme nem volt azon kívül, hogy egy-egy ilyen diszkónak hirtelen megtelt a padlója droggal. Egy dílert sem sikerült elfognunk, márpedig ha azt akarjuk, hogy legyenek eredményeink, őket kell lekapcsolni. Ehelyett ötven bevitt emberből jó, ha tíznél mutatott ki kábítószert a teszt - ők pedig mint fogyasztók éltek az elterelés lehetőségével. Ennyit sikerült elérnünk. Ha sikerül bizonyítani a "tömeges kábítószer-fogyasztás" tényállását, akkor be lehet csukatni az ilyen helyeket, de egy sima razziával nem. Ehhez azonban vagy a település jegyzőjének, vagy az önkormányzatnak, vagy valamilyen társadalmi szervezetnek feljelentést kell tennie, vagy legalább jelezni a problémát. Ha ez megvan, elég, ha összesöpörjük a drogot a földről, és máris adott a bizonyíték. De a drograzziákat az emberi jogok országgyűlési biztosa is alkotmányellenesnek nyilvánította.
MN: Úgy érti, hogy az elterelést választó fogyasztók kicsúsznak az igazságügy kezéből?
GG: Látott már heroinistát? Nyomorult ember az, nincs rajta mit büntetni. A társadalomnak az a feladata, hogy valahogyan újra integrálja őket, hiszen a kábítószerfüggés egyben betegség is. Én abszolút elégedett vagyok a jelenlegi kábítószertörvénnyel, mert leszámítva a közös fogyasztás esetét, gyakorlatilag minden tiszta, tehát lehet minősíteni. Szemben az abszolút tiltást preferáló Egyesült Államokkal és a liberalizációpárti Hollandiával, nálunk a rendszer viszonylag stabil. Ha megnézi ezeknek az államoknak a statisztikáit, mindkettőnél láthatja, hogy a törvények bevezetése után ugrásszerűen megnőtt a drogfogyasztás. A nemzetközi példa azt mutatja, hogy a drogfogyasztást sem totálisan tiltani, sem engedélyezni nem szerencsés. 2006-ban elkészítettük az ORFK stratégiáját, ami teljes mértékben összhangban van a nemzeti drogstratégiával. Eszerint a bűnügyi szervek feladata a kínálat csökkentése, a dílerek elfogása, míg a fogyasztás- és keresletcsökkentés elsősorban bűnmegelőzési kérdés. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha a rendőrjárőr utcán, rendezvényen drogozókat lát, nem fogja előállítani őket. Ez most is bűncselekmény, de a bűnügyi, nyomozó szervek elsősorban a szervezett bűnözői csoportok felszámolására törekszenek.
MN: Mi a probléma a közös fogyasztással?
GG: Bizonyos drogoknál jellemző, hogy ritkán fogyasztják egyedül. A jelenlegi törvény szerint azonban az, aki továbbadja a cigarettát, nagyobb bűnt, átadást és terjesztést követ el, mint aki meggyújtja. Ezt szükséges lenne megváltoztatni, ésszerűbbé kell tenni a törvényt.
MN: Mert nem a fogyasztó a potenciális célpont.
GG: Persze hogy nem. A narkománia egyszerre betegség és bűncselekmény. Bűncselekmény, hiszen a fogyasztó már az első alkalommal tudja, hogy törvényt sért. Más kérdés, hogy maga a fogyasztás nem minden esetben jár együtt a betegséggel. Például: horgászás közben fiatalok körbeadnak egy füves cigarettát. Ez bűncselekmény. A kérdés, hogy változik-e a helyzet azzal, ha rács mögé juttatjuk őket. Nyilván nem. Nem is erre készült a jogszabály. Nem tudjuk felszámolni a keresletet, de a kínálatra le tudunk csapni. Csak az vezet eredményre.
MN: A magyar politikában két vonal is érzékelhető, az MDF-es Pettkó András a büntetés szigorítását sürgeti, míg az SZDSZ ki-kikacsingat a dekriminalizálás felé.
GG: Árulja már el valaki, hová büntessünk tovább?! A miénk a legsúlyosabb kábítószertörvény szinte egész Európában. Ma Magyarországon ha valakit jelentős mennyiségű kábítószerrel való kereskedés miatt fognak meg, komoly, letöltendő börtönbüntetésre számíthat. Akár életfogytiglani szabadságvesztésre is lehet ítélni. Ahhoz azonban, hogy megfogjuk a dílereket, tetten kell érnünk a fogyasztókat, hiszen így tudjuk igazolni a kereskedelmet. Ilyenkor a fogyasztót bevisszük, felvesszük a jegyzőkönyvet, mehet elterelésre, majd jöjjön tanúskodni a díler ellen. Ez azonban iszonyatos papírmunkával jár. És azt se felejtse el, hogy a magyar joggyakorlatban az a fogyasztó sem kap letöltendőt, aki elutasítja az elterelést. A bíróságok önálló intézkedésként próbára bocsátást, ritkán pénzbüntetést szabnak ki, sokszor enyhébbet, mint amit a szabálysértési hatóságok szabnak ki például kisebb közlekedési szabálysértések során. Nem mondom, hogy a kollégák nem örülnének, ha a fogyasztás átminősülne szabálysértéssé.
