"A hétköznapi ember brühüje" - Berniczky Éva író

  • Jászberényi Sándor
  • 2008. szeptember 25.

Könyv

Első regénye, a Méhe nélkül a bába 2007-ben jelent meg a Magvető Kiadónál. Az írásaira a kritikától olyan jelzőket kapott, mint "szexista", "mágikus realista", illetve hogy "női irodalom". Férjével Kárpátalján él. Jászberényi Sándor
Első regénye, a Méhe nélkül a bába 2007-ben jelent meg a Magvető Kiadónál. Az írásaira a kritikától olyan jelzőket kapott, mint "szexista", "mágikus realista", illetve hogy "női irodalom". Férjével Kárpátalján él.

Magyar Narancs: Elég messze lakik Budapesttől, amely a kortárs magyar irodalmi élet központjának tekinthető. Kárpátalja irodalmi értelemben nem a világ vége?

Berniczky Éva: Valakinek bizonyára a világvége, írója válogatja. Számomra egyáltalán nem az. Kárpátalján írni ugyanolyan, mint a világ bármely pontján. Ha mégis ragaszkodunk a Magyarországhoz való viszonyulásom ilyen beméréséhez, akkor azt kell mondjam, számomra inkább jelent egyfajta szabadságot a minket elválasztó határ és pár száz kilométer, mintsem hátrányt. Az elzártságért cserébe kívülálló maradhatok és független, nem érdekelnek a trendek, érzékenységek, íratlan megfelelési törvények, elvárások, nem is ismerem azokat az érdekszférákat, ahol taposnom kellene. Ez persze nem érdem, a helyzetem alakította így, ilyen nagyszerűen, személyre szabottan. Természetemnél fogva is csendes háttér-munkás vagyok, egyáltalán nem vonz a pezsgés, a megjelenés. Bele is pusztulnék, ha napi szinten kellene személyesen részt vennem az irodalmi életben. Én itt, Kárpátalján is szigeten élek, távol a helyi irodalmi élettől.

MN: Romániában hihetetlen gyorsan magára talált a kortárs román irodalom, hetente jelennek meg jobbnál jobb könyvek. Elmondható ez Ukrajnáról is?

BE: Igazán szégyellem, de nem tudom összevetni őket. A magyar irodalmi életet ugyan követem a sajtóból, folyóiratokból, interneten, de az ukránról szinte semmi nem jut el hozzám. És ezért az utóbbi időben kizárólag magamat okolhatom. Egyetemista koromban annyi sok rossz, nívótlan irodalommal traktáltak bennünket, hogy hosszú időre immúnissá váltam az ukrán literatúrára. Aztán később persze olvastam jó dolgokat is, de elvétve, túl keveset ahhoz, hogy egészében láthassam. Ráadásul ezek az írások magyarországi közvetítéssel jutottak el hozzám. Mindenesetre arról árulkodtak, hogy ebben a hatalmas, irreális országban a számtalan visszahúzó erő, mesterséges nyomorítás és gyilkos ideológiák ellenére vannak, születnek szuverén alkotók, akik írásaikkal rácáfolnak egykori véleményemre. Kíváncsivá tettek, kezdek odafigyelni. Óvatosan azt mondhatjuk, hogy igen, a szomszédaink is kezdenek magukra találni.

MN: Önt előszeretettel pakolja a kritika a "női írók" közé. Létezik egyáltalán ez a kategória?

BE: A "női író" mint kategória létezik, az irodalom azonban számomra továbbra is nemtelen. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy az Éjszakai állatkert és a Szomjas oázis (két deklaráltan női antológia - a szerk.) megjelent. Szembe ment olyan bemerevedett, görcsös nézetekkel, amelyek az irodalom nemtelensége mellett törtek lándzsát, javított valamit az aránytalan eltolódáson. Az új hangok, friss áramlatok, a pimasznak tűnő, de jogos felütések soha nem ártottak az irodalomnak. Mindenesetre a Forgács Zsuzsa Bruria szerkesztette kötetek jól megkeverték az állóvizet, annyi bizonyos. Azt hiszem, ránk fért. Magamon érzem, milyen nehéz szabadulnom az évszázados beidegződésektől.

MN: Regényének a főhősei erős, a saját lábukon álló nők, akik a klasszikus elvárásoknak igyekeznek megfelelni. Szexus-kizsákmányolás-bűnhődés a fő motívumai. Női szereplőit veri a férjük, molesztálják őket, nemileg alá vannak rendelve a férfiaknak.

BE: Ez igaz, de engem elsősorban a tehetetlenségük érdekel, az, hogy nem tudnak mások lenni. Még mindig nem jöttem rá, mi az, ami miatt nem képesek kitörni. Pedig számtalanszor körbejártam már ezeket a nőket. Mondhatnám, kíméletlenül kibeszéltem a gyengéiket. Velük mindig kegyetlenebbül bántam, mint a férfi figuráimmal. Ebből látszik, mennyire közel érzem magamhoz valamennyit. A gyilkos kritikát elsősorban magamon szoktam gyakorolni.

MN: A történetei kilátástalanul reménytelen világban játszódnak, igazi tragédiák nélkül.

BE: Azok, akik ebben a világban élnek, nem fogják fel mindezt tragédiának. Számukra ez a taszító sivárság a természetes. Ugyanúgy tudnak örülni, keseregni, boldogok és boldogtalanok, mint a távlatokban gazdag, reményteljes világok lakói. Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre, ki tudja, én az előbbieket ismerem jobban. Róluk tudok írni, az ő világukat vagyok képes lefordítani az irodalom nyelvére, de nem a tragédiájukat. Ahhoz nem vagyok elég erős, a tragédiát meghagyom a nagy íróknak. Valakinek az apróságokkal, a jelentéktelennek látszó mozdulatokkal, grimaszokkal is kell foglalkoznia. Felvállaltam a hétköznapi ember brühüjét a mi kis Kazohiniánkban.

MN: Kárpátalján meg tud élni abból, hogy magyar író? Jelenleg min dolgozik?

BE: Mindig valamilyen szövegben ülök. Hol a sajátomban, hol a máséban. És mindkettőt élvezem. A szöveggondozás bármely fázisát a szerkesztéstől a korrektúráig szívesen végzem. Ennek egy részét megfizetik, egy részét nem. A külső megrendelések azért jók, mert közben nem érzi magát tehetségtelennek az ember. Olyan jó gyomlálgatni más rossz mondatait, rendet rakni bennük, miközben a saját gyatra, kezelhetetlen szövegemet hagyhatom pihenni, hurrá, nem kell írni. Miközben persze írni muszáj. Konkrétan most éppen egy novellával viaskodom már jó ideje, ja, és éppen ma fejeztem be a Mozgó Világba a hónaplómat. No, ez utóbbi például a mi viszonyaink közepette biztos, jó kereset. De ha az itteni kiadótól kapok munkát, most már azt is elfogadhatóan megfizetik. Nálunk a kevés is sok. Egyébként ugyanaz a tervem, mint amikor az első prózámhoz hozzáfogtam. Írni egy jó novellát, nem több - de nem is kevesebb.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.