Gyerekkatonák Csádban - Cukorka és kalasnyikov

  • Jászberényi Sándor
  • 2007.11.22 00:00

Külpol

A háborús jogot szabályozó genfi konvenció tiltja a gyerekkatonák alkalmazását a fegyveres konfliktusokban. A korhatárt 15 évben állapították meg. Ehhez képest Afrikában és Ázsiában számos háborút ennél zsengébb korú gyerekek bevetésével vívnak meg. E háborúk felnőtt gazdái nemcsak a normális gyerekkor lehetőségét veszik el tőlük, de kihasználják azt is, hogy gyerekek a háborús jog megsértéséért nem vonhatók felelősségre.
A háborús jogot szabályozó genfi konvenció tiltja a gyerekkatonák alkalmazását a fegyveres konfliktusokban. A korhatárt 15 évben állapították meg. Ehhez képest Afrikában és Ázsiában számos háborút ennél zsengébb korú gyerekek bevetésével vívnak meg. E háborúk felnőtt gazdái nemcsak a normális gyerekkor lehetőségét veszik el tőlük, de kihasználják azt is, hogy gyerekek a háborús jog megsértéséért nem vonhatók felelősségre.

"Több embert öltem meg, mint ahány éves vagyok" - mondja Mohamed Ali, a Csádi Köztársasági Hadsereg katonája, és mélyen a szemembe néz.

"Hány éves vagy most?" - kérdezem; úgy tizenötnek saccolom.

"Tizenhét" - mondja. Harcoltam Guérédénél és N'djamena ostromában.

"Miért maradtál a hadseregben a békekötés után?"

"Mert naponta háromszor kapok enni."

Ali az ötödik kiskorúnak tűnő katona volt a fővárosban, N'djamenában, akivel megpróbáltam szóba elegyedni. Négyszer fegyvert fogtak rám, úgy küldtek el még melegebb éghajlatra; a legnyomósabb érvem, amellyel végül sikerült szóra bírnom Alit, végül a pénz volt. Az öt gyerek ama négyezer gyerekkatona közé tartozik, akik nem léteznek és nem is teljesítenek fegyveres szolgálatot az országban. Legalábbis a kormányzati nyilatkozatok szerint. Amióta 2006-ban a kormány és a lázadó fegyveres erők (Front Uni pour le Changement, FUC) békét kötöttek, az egyesített hadseregen belül és a kormányban mindenki valaki másra mutogat, ha a hadseregben szolgálatot teljesítő gyerekekről faggatják.

"Ha leírod, hogy melyik katonai bázison teljesítek szolgálatot, megkereslek, és elvágom a torkod" - rögzíti az interjú szabályait Ali. Kiderül, hogy négy éve lépett a hadseregbe, önkéntes. Felgyújtották a faluját, most a bosszúvágy fűti. "Hétköznapi történet az enyém."

Mindenki ellen

A volt francia gyarmat már az 1960-as évek közepén, a felszabadulás után pár évvel az egymást váltó diktatúrák és a polgárháborúk poklába süllyedt, a béke azóta is ritka, csak fegyverszünetek vannak. Ha az aktuális kormány éppen nem visel hadat a törzsekből szerveződő milíciákkal szemben, akkor a törzsek gyilkolják egymást földért, vízért, haszonállatokért. A törzseket nem tartják vissza az államhatárok sem: amíg Darfurban az arabokból verbuvált Dzsándzsavid terrorizálja és irtja a kisebbségben lévő törzseket (zaghawákat, furokat, dajukat), addig Csádban a többségben lévő zaghawák teszik ezt a többivel. Egy zaghawa közmondás szerint nem vagy férfi, amíg meg nem öltél egy másikat, s az erre a gondolatra épülő bölcsességek még az államfő, Idriss Déby Itno rádióbeszédeiből és a kormány nyilatkozataiból is visszaköszönnek. Legutóbb például a kormány azt szabta a béke feltételéül, hogy ugyanakkora emberveszteségeket kell elszenvedniük a lázadók egységeinek, mint a kormánypártiaknak, csak ezután lehet tárgyalóasztalhoz ülni. Ez a szám több tízezerre tehető.

A törzsek természetükből - és az immár két generáción átívelő háborús helyzetből - fakadóan potenciális fegyverforgatónak tekintenek bárkit, aki elbírja a kalasnyikovot. Gyakorlatilag minden falunak saját milíciája van, amely a hadra fogható összes embert jelenti, életkortól függetlenül. Ha befolyásuk és a fegyveres jelenlétük meggyengül valamelyik térségben, válogatás nélkül soroznak be bárkit, akit a környéken találnak.

Katonai csoportból pedig több van Csádban, mint humanitárius intézményből. Bár a legerősebb két milícia, a kormánypárti zaghawákból verbuvált ANT (Armée Nationale Tchadienne) és a FUC most épp békét kötött, több lázadó csapat továbbra is harcol az ország keleti, Szudánnal szomszédos felében, nemcsak a kormány, de egymás ellen is. Ide sorolható a zaghawa kormányzásból dezertált zaghawákból létrejött SCUD (Soucle pour le Changement, l'Unité et la Démocratie), és a RaFD (Rassemblement des Forces Démocratiques), aztán a darfuri népirtás során már megismert szudáni csoportok, a JEM (Justice and Equality Movement) meg az SLA (Sudanese Liberation Army) is.

E milíciák közös tulajdonsága, hogy Szudánban éppúgy megtalálhatóak a bázisukat képező törzsek, így ha valamelyik országban csatát vesztenek, a határ túloldalán rendezhetik és tölthetik fel soraikat. A sok "demokratikus", "egységes", "felszabadító" jelző a hadseregek nevében ne tévesszen meg senkit. E fegyveres csoportoknak semmilyen politikai elképzelésük nincs a jövőről: törzsi háborúban vesznek részt, ami a javak megszerzéséért folyik.

A tökéletes katona

"Képzeljen el egy olyan katonát, aki nem hoz saját döntéseket, minden körülmények között végrehajtja a parancsot, és élelmen és vízen kívül semmit sem kér" - mondja a hatvankét éves belga ENSZ-tanácsadó, Charles Hock. Abéchében vagyunk, az ország keleti felében, a város egyetlen kocsmájában, az ENSZ bázisán. Itt, a keleti régióban az ENSZ már a negyedik szintre emeli a biztonsági előírásokat (az ötödik az evakuáció): sötétedés után tilos kijárni, közlekedni csak konvojban szabad, és kerülni kell a kapcsolatot bármelyik fegyveres alakulattal. Belőlük egyébként van egypár a FUC által ellenőrzött térségben, esténként néha hallani, ahogy sportlövészetet rendeznek a városka főterén. Kőhajításnyira a szudáni határ.

Charles úgy negyven éve az összes nagyobb afrikai konfliktusnál jelen volt, most az ENSZ biztonsági tanácsadójaként dolgozik az országban. "A forgatókönyv ugyanaz - meséli. - A katonai alakulatoknak a legritkább esetben van saját élelmezésük és utánpótlásuk, az élelmiszert és ivóvizet szinte mindig rekvirálják. Megérkeznek egy faluba, elveszik az élelmet, és ha katonákra is szükségük van, ultimátumot intéznek a falu vezetőjéhez, hogy állítson elő egy bizonyos számú hadra fogható embert - 12 és 15 éves kor között. Ez erőszakos besorozás, hiszen sem a szülők nem akarják gyermeküket háborúba engedni, sem a gyerekek nem akarnak harcoló alakulat tagjává válni. Nemet mondani viszont nem lehet, hiszen nincsen törvény és felelősségre vonás, eggyel több vagy kevesebb falu pedig senkinek fel sem tűnik a térségben."

Természetesen az is gyakori, hogy a gyerekek önként jelentkeznek a hadseregbe, mivel valamilyen atrocitás éri a falujukat vagy a törzsüket. Sokan egyszerűen biztonságosabbnak érzik a hadsereget, mint civilként elszenvedni a háborút, mások a győzelem után beígért jutalmak miatt csatlakoznak.

Tolmácsommal, a félig csádi, félig szudáni származású humanitárius munkással, Mohameddel Abéché piacán keresünk katonai egységeket. Mivel nincs közvilágítás, biztonságosabbnak találjuk, ha kora délután indulunk útnak. Fél óra mászkálás után bele is futunk a FUC egyik terepjárójába. A kocsi vezetőfülkéje fölé nehézgéppuskát szereltek, két oldalán mint érett banánfürtök lógnak az RPG-gránátok. Hatan utaznak rajta, egyedül a vezető tűnik húsz év felettinek. "Azonnal tegye el a fényképezőgépet! - mondja, és kibiztosítja a puskáját. - Hadd lássam a papírjait!" Egy kalasnyikov csöve néz velem farkasszemet. "Magának nincs engedélye katonai dolgokat fényképezni. Le is lőhetném kémkedésért." Mohamed már fehéredik az idegességtől, ekkor viszont vitatkozni kezdenek a katonák arról, hogy mi legyen a sorsunk. "Kapnak öt percet, hogy eltűnjenek." Futva tesszük meg az utat az UNHCR bázisa felé. Félúton elhajt mellettünk a terepjáró, a szudáni határ felé indultak. A hátul ülő kiskatona vidáman felénk integet.

Másnap visszamegyünk a piacra, hogy újra szerencsét próbáljunk. Egy felfegyverzett csapat veszettül alkudozik egy műanyag bőröndre. Felajánljuk, hogy megvesszük nekik, ha isznak velem egy kávét. Nem isznak, mert ramadán van, de az alkuba belemennek, és egy sátorponyva alatt válaszolnak a kérdéseimre. Fényképeket is készíthetek a nagy barátkozásban. Megtudom, hogy a besorozott gyerekek nem minden esetben lesznek harcoló katonák, a falvakban verbuvált kiskorúak munkája főleg a teakészítés, a vízkeresés, kecskefejés és más kisegítő feladatok. Megkérdezem, hogyan kerül kalasnyikov egy kiskorú kezébe. Úgy, ha kiérdemli.

A besorozott gyerek kiképzésen esik át, amely testi fenyítéssel kezdődik, és ideológiai sulykolással ér véget. A felnőttek felszítják bennük a gyűlöletet az éppen ellenséges törzs iránt, harcosként új nevet adnak nekik, és minden elképzelhető módon azt sugallják, hogy nem gyerekek, hanem felnőtt harcosok, akik félelmet és tiszteletet ébresztenek a civilekben. A gyerekek eredeti identitását jószerivel teljesen törlik; a kiképzés után tökéletes gyilkológépet kapnak a hadseregek. A tisztek azért szeretik a gyerekkatonákat, mert gyorsan alkalmazkodnak az új körülményekhez, és mindent elkövetnek, hogy megfeleljenek feletteseiknek. Erősen tartja magát az a nézet is, hogy kis termetük miatt nehezebb célpontot nyújtanak az ellenséges lövészeknek, bátorságban és kegyetlenségben viszont úgy teljesítenek, mint a felnőttek.

A Közép-afrikai Köztársaságban, Sierra Leonéban a gyerekeket különböző kábítószerekkel (főleg amfetaminszármazékokkal, de heroinnal is) függővé tették, hogy jobban harcoljanak. Vajon Csádban a harcoló alakulatok használnak-e bármilyen stimulánst bevetés előtt?

"Nem" - hangzik a kategorikus válasz a FUC-osztag vezetőjétől. "Mi nem adunk drogot senkinek" - néz mélyen a szemembe. A tekintete túl homályos ahhoz, hogy ezt készpénznek vegyem.

Fegyverhez tapadva

"Senki sem tudja, mi lesz az elkövetkező néhány hónapban" - mondja Francois, egy humanitárius alapítvány mérnöke az UNHCR, az ENSZ menekültügyi szervezetének bázisán. "De hogy ki fognak törni a törzsi zavargások, az olyan biztos, mint ahogy itt ülünk."

Ebben pedig gyerekek is részt fognak venni, annak ellenére, hogy idén májusban az UNICEF és a csádi kormány szerződést írt alá a csádi gyerekkatonák azonnali leszereléséről. Déby elnök erről a megállapodásról azt mondta, hogy ez a csádi állam - a Korán, a Biblia és az alkotmány után - negyedik tartóoszlopa, s habár az elnök hosszú regnálása alatt alkotmányt is módosított, hogy hatalomban maradhasson, úgy tűnik, ezt a kijelentését komolyan gondolta. Az egyezmény után szabadon engedtek 383 nyolc és tizenhét éves közötti gyerekkatonát a Mongo nevű városka melletti ANT katonai bázisról, akiket az UNICEF, az UNHCR és több humanitárius gyerekjogi szervezet (Christian Childrens Fund, Care, Jesuit Refugee Service) próbál rehabilitálni. N'djamenában négy, Abéchében egy rehabilitációs tábor is működik.

"Sajnos biztonsági okokból nem engedélyezhetem, hogy látogatást tegyen a táborokban" - mondja Annalaura Sacco, a menekültek ügyeivel foglalkozó ENSZ-biztos. A humanitárius szervek mindent elkövetnek, hogy megóvják a gyerekek identitását és személyiségi jogait, és biztonságérzetet nyújtsanak. "Nem lenne szerencsés, ha az eddig nehezen kialakított bizalom meginogna egy ismeretlen látogatása miatt." Rákérdezek, hogyan közelítenek ezekhez a gyerekekhez. "Nincs bevett forgatókönyv" - tudom meg. Felnőttnek hiszik magukat, akiknek azt tanították, hogy fegyverrel kell érvényt szerezniük a jogaiknak meg a véleményüknek. A humanitárius munkások ezen próbálnak változtatni. Oktatásban részesítik őket, lehetővé teszik, hogy szakmát tanuljanak, és visszaadják őket a családjuknak, ha ez lehetséges. Sacco azt is elárulja, hogy jelenleg a megismerés és feltárás szakaszában járnak, érdemi segítséget akkor tudnak nyújtani, ha megértik a törzsek belső működését, azokat a szokásokat, amelyek kitermelik a gyerekkatonaság intézményét.

"Mindannyian tudjuk, hogy ez csak átmeneti állapot" - mondja Adam Abdelkarim szociális munkás. "Ezek a gyerekek gyakran alkohol- vagy drogfüggők, bármit is tanítunk nekik, hiába adagoljuk az amerikai álmot, előbb-utóbb újra valamelyik táborban találják magukat, vagy egy faluban, ahová bármikor betörhet az ellenséges törzs. "A keleti régióban nincs törvény, azé a jog, akié a fegyver" - mondja Adam -, ezek a gyerekek pedig értenek az öléshez, ideális katonák. Egyetlen harcoló fél sem fog lemondani róluk, s mivel nincs stabilitás az országban, sem pedig munkalehetőség, a legtöbb volt gyermekkatona örömmel csatlakozik újra a hadsereghez." Adam szavait igazolja, hogy néhány hónappal ezelőtt újabb sorozásról érkeztek hírek a keleti régió menekülttáboraiból. A humanitárius munkások szerint napról napra nő a feszültség, a béke mind törékenyebb: A FUC keleten soroz, az ANT északon, és senki sem tudja, milyen lázadó csoportok fognak érkezni Darfurból, ha véget ér az esős évszak.

*

De ma még béke van Csádban. Tűz a nap, a piacon gyerekek játszanak egy autógumival, szamarak isznak az árnyékban. A gyerekek körülállják a külföldit, cukorkát kérnek, és csipkednek; azt hiszik, azért fehér a bőröm, mert koszos vagyok. Megkérdezem, hogy ki akar focizni. Mindenki feltartja a kezét. "Ki akar katona lenni?" - kérdezem újfent. Egy kezet sem látok a levegőben.

Vezénylés

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szeptemberben jóváhagyta, hogy európai katonákat vezényeljenek a szudáni határhoz. A háromezer francia katona ez év végéig érkezik meg, elsősorban azért, hogy "növeljék a közbiztonságot", humanitárius segítséget és védelmet nyújtsanak az itt élő civil lakosságnak, függetlenül attól, hogy a helyi törzsekhez vagy éppenséggel a szudáni menekültekhez tartoznak (az utóbbiak számát 200 000 körülire becsülik). A katonák feladata lesz a háromszáz humanitárius munkás védelme is. Katonai erőt is bevethetnek, magyarul lőhetnek bármelyik csoportra. Több humanitárius munkás azonban aggódik. A területen dolgozó külföldi csupán annak köszönheti viszonylagos biztonságát, hogy nem visel fegyvert (ez minden járművön és épületen fel is van tüntetve), így nem is jelent fenyegetést egyetlen háborúzó félre sem. Habár Franciaország és az Egyesült Államok is a kormányt támogatja, erőszakos haláleset még nem történt, humanitárius munkást nem gyilkoltak meg. Ennek a kényes status quónak vethet véget, ha az uniós csapatok bármelyik csoportra tüzet nyitnak a térségben, potenciális célponttá téve így a külföldi segélyszervezeteket.

Neked ajánljuk