Karafiáth Orsolya

„Személyi igazolvány – hát lássuk csak, ki vagy te, barátom” – tapadt a fülembe és játssza magát végtelenítve a híres Bródy-szám. Nem hittem, hogy valaha aktuálisan csengő lesz megint.

„Azt mondani, hogy bármit megtehetek, amit csak akarok, olyan, mint kihúzni a dugót a kádból, és azt mondani a víznek, hogy mehet, ahová akar. Próbáljátok ki, és meglátjátok, mi történik.”

Mit tegyünk, ha azt látjuk, öreg rokonunk már sétálni sem akar lemenni? Ha már egyáltalán nem érdekli, hogy néz ki, csak bámul maga elé naphosszat? Abban biztosak lehetünk, hogy nem azért szomorkodik, mert megöregedett.

Hozd le a gitárod, és énekelj pár dalt! Írjál már valami jópofa szöveget az eseményhez. Vezesd le ezt az estet. Persze szívességből, fizetni nem tudunk…

„Dolgozzá, fojtsd el magadba az indulatot, mer különbe börtön, diliház, rezgetés. Ha meg ezt nem fogadod el, szociopata vagy. Azt kész. Vagy ha úgy gondolkozol, mint a Hamlet, akkor depressziós. Mer hogy mi értelme csinálni valamit is? Ha látod, hogy semmi, dilis vagy. Aszongyák, ez nem látja a dolgokat úgy, ahogy vannak. Közbe meg aki látja, az a dilis.”

Sokáig nem értettem, hogy a nyilvánvaló ellenérzéseken kívül mi vált ki még belőlem diszkomfortérzetet, ha belépek egy Nemzeti Dohányboltba, vagyis a nedóba. Aztán megfejtettem, mitől alakult ki az eladók arcán tanulmányozható új mimika.

Nagyon megoszlanak a vélemények, egyesek egy nagy kalap trágyának tartják. Másokat szórakoztat. Nekem sokkal többet jelent, mint egy szimpla olvasmány.

Az egzotikus gyümölcsöknek gyakran már kóstolás nélkül megszavazzuk a bizalmat. De valóban jobb egy borsos árú ritkaság, mint például egy lédús sárgabarack?

A csodavárás csalóka dolog. Általában csalódás a vége…

„Nem lett volna szabad gyereket szülni sem Lindának, sem neki, Aliidénak, sem senkinek a családjából. Csak végig kellett volna élni az életüket.”

„Kiröhögnek az utcán, és fel se nézel?” – szólított meg egy ismerősöm pár napja. „Annyira megszoktam már, hogy nem tűnik fel” – feleltem neki.