Száz híres/85. Ken Kesey

KOmplett

„Dolgozzá, fojtsd el magadba az indulatot, mer különbe börtön, diliház, rezgetés. Ha meg ezt nem fogadod el, szociopata vagy. Azt kész. Vagy ha úgy gondolkozol, mint a Hamlet, akkor depressziós. Mer hogy mi értelme csinálni valamit is? Ha látod, hogy semmi, dilis vagy. Aszongyák, ez nem látja a dolgokat úgy, ahogy vannak. Közbe meg aki látja, az a dilis.”

„Fura élmények gazdagítják életed” – harapom ki a szerencsesütiből, és ez az egyetlen nem fura dolog körülöttem. Az utóbbi hetekben lassanként minden a feje tetejére állt, egyetlen biztos pont az életemben a rendelt étellel egy időben érkező szerencsesüti. De az mindig jön, ebben nem kell csalódnom. „Merj kockáztatni” – jött a Sors üzenete tegnap, de én nem kockáztatok, mindig ugyanazt rendelem.

false

 

Fotó: Havas Miklós

Az, hogy mit tudok megenni, nagy hullámokban változik. Pizza-ázsiai-tiroli vonulatok sorjáznak egymás után, és megnyugtat ez a kiszámíthatóság, a bizalmam egy kis időre helyreáll: rendben vagyok, és amúgy is, minden rendben van. Amúgy a káosz. Egy ideje a súlyos alvászavaraim miatt masszív fejfájással ébredek. Ilyenkor általában dalok cikáznak a fejemben, mindenféle nagy szomorú melódia, de ma reggel csak úgy, mint dallamtapadás esetén a gyerekkori nagy kérdés ismétlődött újra meg újra: „Én vagyok én, te vagy te, ki a hülye, én vagy te?”

Az ősi tapasztalat azt mondatja velem, hogy erre nem lehet jól válaszolni, már kicsiként az volt a nyerő, aki gyorsan feltette, aztán csak vigyorgott. De ha magadban magadat kérdezed, a helyzet bonyolódik egy kicsit. A második kávéig törtem a fejem a frappáns válaszon, de nem tudtam jól kijönni a szituból. Már csak azt próbáltam felfejteni, hogyan kapaszkodhat ez most ilyen makacsul az elmémbe. Aztán rájöttem. Sok apró momentumnak kellett összesimulnia, hogy ebben a zsigeri hülyeségben öltsön testet. Kétségbeesett félválaszként a ravaszul érkező, mindennapi kétségeimre.

Nemrég olvastam újra a szerző remekművét, a Száll a kakukk fészkére címűt, amit utoljára gimnazistaként vettem kézbe. És tudom is, most miért. Megint nagy és őrült projektbe vágtam, megint nulla pénzből. Az ilyen szívességkérésekkel kikövezett utakat már nem nagyon szívesen járom, de nem tudok lemondani a rögeszméimről, amit kitalálok, azt szeretem megvalósítani. Ám nagyon sokszor értetlenségbe ütközöm, többen megjegyezték most is, hogy hát őrült vagyok én, hogy ekkora elmebetegséggel próbálkozom?

Egyesek próbálták megérteni, miért teszem vajon. Az nyilvánvaló, hogy ezek a kísérletek kasszacsörgéssel nem kecsegtetnek, hírük is általában kétes, előfordul, hogy még azok is megutálnak vagy elijednek tőlem, akikben még pislákolt némi rokonszenv. De amikor bennem ez erős kényszer, megőrülök, ha egy-egy vízióm nem testesül meg. A lelket csak az alkotótársaim tartják bennem ilyenkor. Épp telefonon egyeztettem egyikükkel, aki nyakig benne van, nélküle semmit nem tudnék csinálni. „Szerinted is kattant vagyok?” – szegeztem neki a telefonba. „Nem – felelte –, de ha megnyugtat, engem is annak tartanak. Szerintem éppen hogy mi vagyunk a normálisak.” Kesey könyve is ugyanígy nyugtat: segít kilépni a saját magunk köré emelt kalitkából, már csak azzal, hogy utána hirtelen lendülettel mi támadunk a kérdéssel: Én vagyok én, te vagy te…

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.