Száz híres/88. Palasovszky Ödön

KOmplett

„Állj meg és kiálts. / Tested táncával, lelked szüntelen hangjaival. (…) Mert mind egy család, aki te szeretsz. Keresd meg őket a te játékaidban. Keresd meg magadat is. /Hol vagy te? hol vagy? / Mert mind egy család, akinek a szemében ugyanaz a tűz villan. /(…) Keresd meg őket a te játékaidban.”

Az avantgárd hercegének is nevezték, és herceg volt, valóban. Versei talán nem is versek, már túl vannak azok is a kategóriákon, a belőle természetesen kiömlő ritmikus, látomásos képek, erős dallamú sorok halmaza. Weöres Sándor egyenesen a beatköltők előfutárának nevezte. Elfúl bennem, ahogy olvasom, nem is tudom úgymond rendesen olvasni, kimondódik bennem, megtelíti a tüdőmet, mozdulatot akar a lüktetése. Palasovszky versei élni akarnak, hangzani, kiállni a színpadra. Fényt kívánnak, rivaldafényt, hogy aztán a takarásban – immár feltöltekezve – maguk világítsanak tovább. (Zenét kapnak bennünk, pulzálnak, ki kell próbálni: „Így jártak ők jártunk a napban / jártunk az erdő kékein / így jártak-keltek egykoron – / futótüzek amerre szállnak / véráramuk titkos ösvényein / bukószelek amerre kalandoznak – / így jártak-keltek egykoron”.) Szétmázolt balladák, a „dolgok gáttalan iramát” öntudatlan követők.

false

 

Fotó: Marjai Judit

Színház és tánc és költészet. A testet is a lírához rendelte, mellé és nem alá, a mozdulatokba átültette a szavakat, a szavakba a mozdulatot. (Gyönyörű ember volt, sokszor nézegetem a képeit – még öregen is vonzó. Egyik legvonzóbb karakter a számomra. A képet azért választottam, mert a test és a szenvedés képe, az ismétlődések üteme valahogy mindig őt idézi…)

Egy furcsa éjjelen „ismerkedtem meg” vele. A beszélgetést egyszer csak megakasztotta egy barátom, aki talpig bársonyban elkezdte szavalni a Karmazsin litániát. Szürreális volt, lenyűgöző, elhalkult a zsivaj, figyeltünk. Én először azt hittem, belőle csak úgy öntudatlan szakadt fel egy költemény, de aztán elmondta, Palasovszky verse ez. Hosszú vers, mint majd mindegyik, úgy ömlenek, mint a felborult üvegből a bor, rá a szőnyegre, a parkettára, a ruhánk is boros lesz, alig lehet kitisztítani aztán, átitat a vers, nyomot hagy, napokig kaparászta belül a gondolataimat, vagy éppen ringatta. Ó, karmazsin. Éreztem a színt, és éreztem azt, hogyan ragadják meg a szavak az árnyalatokat. Nem körülír Palasovszky, hanem belülről szól ki a dolgokból. Így az olvasó/hallgató is bevonódik, illetve beszippantódik, el sem kell engednünk magunkat, hiszen nem vonzás ez, amit elutasíthatunk, hanem örvény, mely vonzóvá teszi a fulladást.

„Kiálts nekik: a te vérszerinti rokonaidnak – / Talán meghallja valaki / talán mások is kiáltanak. / Talán mindenki így fog kiáltani. / Talán megváltoztatja arcát a világ.”

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.