Dolgozz ingyen!

KOmplett

Hozd le a gitárod, és énekelj pár dalt! Írjál már valami jópofa szöveget az eseményhez. Vezesd le ezt az estet. Persze szívességből, fizetni nem tudunk…

Sokan ismerjük ezt, írók, zenészek, fotósok, sajtósok. Sajnos mióta annyi pénz sincs a kulturális projektekre, mint korábban, barátoknak, ismerősöknek vagy akikkel már sokat dolgoztunk együtt, természetesen vállaljuk a dolgot. Nekem is nagyon sokan segítenek, és én igyekszem viszonozni ezeket, amivel tudom. Persze nagyon ki tud borítani, ha szintén rémesen leterhelt alkotótársaimat kell nyomasztanom mindenféle kérésekkel, óhajokkal, borzalmas, mikor a munka annyira összebonyolódik, hogy tényleg minden energiánkat elveszi, és pontosan tudom, hogy anyagilag nem fogja megérni, mert nem érheti meg az ügy. Zeneszerző barátom ingyen komponál, körbeudvarolunk helyszínekért ismeretleneket, színészek és műsorvezetők jófejségből lenyomják az estet. Igyekszünk a semmiből is ötletekkel, kényszermegoldásokkal várat építeni, ami csodák csodájára meg is áll a végén.

Pályázni az utóbbi időben reménytelen, ezt már teljesen feladtam. De a baráti szívességháló még működik, bár mindenki egyre rosszabbul él közben, nincsenek munkák amúgy sem, vagy ha vannak, bagóért. De mondom: a saját szívügyeket tűzön-vízen keresztülviszi az ember, és a többi művész általában nem zárkózik el, jönnek, csinálják, írják és leszerepelnek benne, elkészülnek a fotók is. De az utóbbi években komoly tendencia, hogy nagy rendezvények, erős cégek is a művész ingyenmunkájára építenek. Jön a megkeresés X vendéglátó-ipari egységtől (elegáns étteremlánc tagja), hogy jöjjek már el a vacsorájukra, vigyorogjak egész este, húzzam ki a tombolát, és ha lehet, a fogások között olvassak is fel valamit. És nem tudnék-e szólni egy zenész ismerősömnek, hogy muzsikával is feldobjuk kissé az eseményt? Mikor megkérdeztem, mindezt mennyiért képzelték el, a kis csönd után jött, hogy hát kapok vacsorát. Mondtam, hogy ingyen elvből nem lépek fel sehol (kivéve ugye barátoknak). Máris kevésbé lett a hang barátságos, hogy jó, akkor fizetnek tíz-, azaz tízezer forintot, remélik, megfelel. Nem, nem felelt meg.

Még szebb, mikor egy nagy multi kér meg arra, írjak már a kiadványukba. A kérdésre, hogy mégis mennyiért, döbbent hallgatás a válasz. Hogy hát ez nekem is jó, nekem is reklám. Legbájosabb, mikor kifejtik, mi az nekem összedobni egy kis szöveget, látják, amúgy is mennyit írok. Vagy hogy mibe telik normálisan felöltözni és levezetni egy eseményt, úgyis annyit csináltam már. Én passzolom már jó ideje az ilyen „lehetőségeket”, de azt látom, mindig akad, aki megcsinálja bagóért vagy annyiért sem. Így mentek le a munkák árai, egyik énekesnő barátnőmmel a minap beszéltük, hogy mostanában kevesebbet fizetnek egy nagy műsorért, mint 2009-ben. Egyre inkább dühít, hogy egy szervező vagy egy marketinges tényleg azt képzeli, hogy a művésznek már az öröm, ha szerepelhet (vagy teszem azt, egy fotósnak elég, ha kint van a neve, mert a képért persze nem akarnak fizetni), és máris busásan honorálva van minden.

Attól félek, hogy amíg tartja magát a makacs a tévhit, hogy az alkotó úgymond nem dolgozik, ez a hozzáállás bajosan változik meg. De felgyorsíthatjuk az eseményeket, ha kategorikus nemet mondunk az ilyen felkérésekre, vagy ha elvállaljuk, rendes árat kérünk. Lehet, hogy elesünk így pár dologtól, de a kényelmetlen, nyomasztó érzéseinktől is. Sosem felejtem el, mikor szívességből elmentem egy műsort levezetni, mert azt mondták, nincs pénz a rendezvényre. És ott láttam, hogy csak a dekor többet kóstál, mint az én éves fizetésem. Ez elgondolkodtatott…

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.