Rendőrpara

KOmplett

„Személyi igazolvány – hát lássuk csak, ki vagy te, barátom” – tapadt a fülembe és játssza magát végtelenítve a híres Bródy-szám. Nem hittem, hogy valaha aktuálisan csengő lesz megint.

Az utóbbi hetekben több írás is megjelent a különös rendőri igazoltatásokról, többek között itt a magyarnarancs.hu-n is megírta egykori csoporttársam, Dercsényi Dávid, hogyan nézték – és kezelték – bűnözőként. De a legfelkavaróbb a budaörsi eset volt számomra, mikor két egyetemistát vegzáltak, majd kényszerítettek fejenként ötvenezer forint bírság megfizetésére, mert nem volt náluk személyi, és mert állítólag szemeteltek.

Az esetet követően rengeteg történetet osztottak meg a nyilvánossággal, mely arról szólt, miként szórakoznak a szervek bírság reményében (és igen gyakran a legnagyobb tételt kell kicsengetni) egyszerű járókelőkkel vagy kocsivezetőkkel. A legszebb az a példa volt, mikor a sofőrt megállították a kihalt utcán, hogy átment a piroson (nem ment át, állítja), de hát egyedül volt két rendőrrel szemben, sansza sem volt védekezni. Rögtön kontrázott rá egy másik kommentelő, hogy őt azzal tartották fel, hogy nem ég a lámpája. „De ég” – felelte. „Akkor találunk valami mást” – jött a válasz, így egyszerűbb volt megkenni őket valamennyivel.

Nos, az én generációm még tudja, milyen tartani a rendőrségtől. Nekem nem volt fiatalon dolgom velük, csak éppen a szüleim annyit meséltek egykori igazoltatásokról, az ifipark elől történő elvitelekről, március tizenötödikékről, hogy egyszerűen átszivárgott belém: sosem lehet eléggé résen lenni. Ennek ellenére például strandra sosem megyek iratokkal (az jó terep lenne a rend őreinek pedig, minden második delikvenst lehúzhatnák), és bizony, a kisboltba se teljes menetfelszereléssel érkezem. Bár ezek után bőven meggondolom ezt, hiszen elég bent lakom, mindenhol posztol egy-két egyenruhás. Csak megjegyzésként: előző héten felpattintották a kocsinkat, és mellettünk az egész utcában az összeset, teli volt az utca széthajigált cuccokkal, de rendőrt sehol se leltünk…

Nem tudom, mire megy ki ez az egész, mert szerintem semmire nem vezet a félelem elültetése azokban, akiknek amúgy nem lenne okuk félni. Főképp úgy, hogy köztudott, valódi helyzetben épp nem tudnak kiküldeni senkit (épp tegnap történt, hogy egyik ismerősöm egy lakásból verekedés zajait hallotta, de azt mondták, erre nem mennek ki), vagy éppen mikor engem zaklattak, és azt a választ kaptam, hogy akkor jelentkezzek, ha valóban meg is támadtak már… (A rendőrséggel voltak jó élményeim is – ezt egy következő írásra tartalékolom.)

P. S.

Találtam két kis mottót.

Az első egy vicc, amin pár napja nagyot nevettem. Szőke nőt megállítja a rendőr: „Kérem a nevét!” Mire a nő: „Rendben. De akkor az enyém mi lesz?” Most hirtelen úgy látom, ez a kis poén pontosan illeszkedik a kialakult helyzetek abszurditásához, hiszen hasonló értetlen válasz esetén a kis hölgyet becibálnák az őrszobára… Úgy tűnik, mindannyian feltételezett bűnösök vagyunk, és csak rossz válasz létezik.

A második egy idézet, minden kommentár nélkül: „Aki feladja az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot” – írta Benjamin Franklin az 1700-as években.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.