Keresztury Tibor

a hazában elsőként, országos amatőr sztriptízversenyt rendezett, férfi és női kategóriában, ami tényleg kuriózum, ha jobban belegondolunk. Hát akkor gyerünk.

Érdekes, gondoltam, a tetőtérben azt olvastam, úgy pörög itt minden, a keleti végvárban, mint a fergeteges istennyila, a Lugasban meg nem változott semmi egy teljes naptári év során. Voltál közben otthon, ordítottam Zolikára, elnyomván négy másodperc erejéig Zoltán Erikát, Zolikám? Pont így ültél, ebben a tekert pózban ennél az asztalnál, amikor legutóbb bejöttem, esküszöm, csak akkor egy évvel fiatalabb voltál, gyakjalak. No, gyerek? Bírja még? Megmaradt? Reggel még megvoltak, bízom, ma is jó esélyekkel indulok haza. És mi a hír, mondjad, Debrecenben, hogy élnek a cívisek? Panaszkodnak, azt mondja, hogy lenyúlják a pénzeket. Kik, Zolikám, ne ejtsél már kétségekbe éhgyomorra teljesen. Hát ezek. Eladják egy tenderért az öreganyjukat. Autópálya, díszburkolat, repülőtér, kandeláber: egyre megy. Mit nem mondasz, de te azért megvagy, remélem, rendesen, nem veszélyeztetik a sörödet. Azt azért nem, szerencsére, de nagyon fogy már a türelem. Növekszik a népakarat, hogy nevezzék meg a felelősöket. Jönnek majd a tényfeltárók, mondom neki, biztosan, magam, szelíd literátor, kihalóban levő állatfajta, csak a közhangulatot tesztelem.

Hófödte csúcsok, kardszerű sziklaszirtek felé araszol a hatüléses sílift gyufaszálnyi ősfenyők, pontnyi méretű lesiklók fölött. Két ember ül benne: egy tipikus faarcú és egy kétségbeesett, aki avval a céllal érkezett az Alpok közepébe, hogy szokásosan visszatérő, szorult pszichés helyzetében egy hétre most lelazuljon, erőt gyűjtsön, előkészítvén a talajt ahhoz, hogy bizonyos később meghozandó döntések folyományaképpen mentális státusában pozitív irányú, kardinális változások történjenek. A félórás út alatt cikkünk két főhőse egyetlen szó elhangzása nélkül a következőképpen diskurált, ekképp értekezett.

Kacag, nevet, a könnye is kijön, pedig - a sör nevű üveges folyadék érdekes bukéját aprócska, óvatos kortyokkal tesztelvén - be van szarva rendesen. A színlelt jókedv inkább társainak szól - végigélt már velük egy pár komoly elhatározást így szilveszterkor, és pont annyi sunnyogást, farolást január másodikán. A magyarázkodást, hogy miért kell éppen az új évhez ragaszkodni ennyire, mikor a dolog jövő héten, de akár holnap is, érted, holnap, ugyanannyi joggal elkezdhető. Mondhatni, alanyi jogon. Miért kell a dolog s az új év kezdetét szigorúan összemosni, ilyen mereven tekinteni? Mit számít már az a pár nap tíz, húsz év után? Semmit, tényleg semmit, veregeti meg a vállukat ilyenkor, aki a kopfban kacagott, de ezen a ponton már egyáltalán nem nevet, mivel elgondolkozott. Attól, hogy megcsinálta újra, nála ne keressen senki felmentő ítéletet. Ki vagyok én, gondolja, hogy mindenki nekem magyarázkodik.

Az idén a legkisebb gyerekem is elesett. Tavalyig még hősiesen tartottuk a frontot nála, bár a két nagyobb cinikus minden kérés ellenére énekelt. Dilinyós vagy, veregették feszt a vállát, egy bácsi a Mikulás, a Jézuska meg maga az öreg. Nem tűnt fel, hogy nincs közöttünk, amikor csengetnek, nem figyelsz a részletekre egyáltalán? Jött hozzám fátyolos szemekkel, nagy kétségbeesésben, hogy akkor most nyilatkozzam a valóságot illetően, azonnali jelleggel, ha lehet. Persze hogy bácsi, adtam az ártatlant kétértelmű módon, de nem olyan bácsi, mint a többiek. Attól Mikulás. Ha olyan volna, akkor nem volna Mikulás, fejtegettem, s közben azt gondoltam, hű, de gyenge ez. Hogy pedig én a Jézuska volnék, azt szemenszedett rágalomnak kellett minősítenem, arra biztatván, nézzen rám, s nyugodtan higgyen a szemének: az, akit karácsonykor olyan nagyon várunk, biztosan nem szőrös ennyire.

Bán Zoltán András a magyar kritikai élet fenegyereke, aki méretes ambícióval, jól táplált önbizalommal és rengeteg munkával, időt, fáradságot nem kímélve elérte, hogy manapság valószínűleg őt utálják a legtöbben az irodalmi élet berkeiben. Hivatásos agent provocateurként feltétlen tiszteletet érdemlő bátorsággal értelmezte újra a negatív bírálat szerepét és feladatát, autentikus vehemenciával, visszhangos sikerrel perelvén visszaaz istent-embert nem kímélő kritikai furor létjogát.

Bán Zoltán András a magyar kritikai élet fenegyereke, aki méretes ambícióval, jól táplált önbizalommal és rengeteg munkával, időt, fáradságot nem kímélve elérte, hogy manapság valószínűleg őt utálják a legtöbben az irodalmi élet berkeiben. Hivatásos agent provocateurként feltétlen tiszteletet érdemlő bátorsággal értelmezte újra a negatív bírálat szerepét és feladatát, autentikus vehemenciával, visszhangos sikerrel perelvén vissza az istent-embert nem kímélő kritikai furor létjogát.

Esterházy Péter áll a puszta közepén, mögötte egy magyar tarka - nem, amiről Lyotard ír: ez a posztmodern állapot.

Az Olimpiáról már szeptember közepén ódákat regéltek az első éjszaka jogát gyakorló hétpróbás felsőbbévesek. Jómagam először nem is értettem, azt se nagyon tudtam, eszik, avagy isszák, amiről a Fácán bádogasztalánál állandóan szó van, de aztán kiderült, hogy dugják, merthogy ez egy nő neve. Kíváncsi természetű, a földi hívságokra éhes, otthonról épp elkerült fiatalemberként azonnal elkezdtem kidolgozni a megismerkedésünket elősegítő egyéni felkészülési tervemet, de mire elkészültem volna, nem is volt már szükség tervre, mert a Hamu és gyémánt című film vetítése alatt, mintegy bemutatkozásképp, megfogta a nemi szervemet. Keresztury Tibor vagyok, súgtam a fülébe jól nevelten, s rendkívül boldogan, mert éles ésszel azonnal felfogtam szakszerűen célirányos mozdulata üzenetét a ruhatár híján a lábamra fektetett bőrkabát alatt: avval, hogy a markában vagyok, váratlanul nekem is bizalmat szavazott, addigi, kiugrónak semmiképp sem nevezhető részeredményeim dacára a paradicsomba utazó keretbe engem is beválogatott, ekképp pedig aznap éjszakától, feltéve, ha kibírom a film végéig, én is az olimpiai mozgalom tagjának tudhatom magam.

Már útközben tisztán látszott, le kell szállni a magas lóról az igényeket illetően, hogy a folytatás zökkenőmentes legyen, holott őszintén megmondom, már addig is azt hittem, lent vagyok. Azt viszont egyáltalán nem gondoltam, épp az hoz majd fordulatot az események menetében, hogy valaki meg pont most fog felszállni rá.

Én, ha egy magyar kempingbe betérek, a recepción meg se állok, lendületből befordulok a budiba. Ha szaladnak utánam, mondom nekik, jövök mindjárt, csak előtte elmegyek a vizesblokkot megtekinteni. Nálam ott dől el ugyanis, hogy van-e tere a további tárgyalásnak egyáltalán.