Például Tivadar (K. úr nyaral - II.)

szerző
Keresztury Tibor
publikálva
2000/36. (08. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Én, ha egy magyar kempingbe betérek, a recepción meg se állok, lendületből befordulok a budiba. Ha szaladnak utánam, mondom nekik, jövök mindjárt, csak előtte elmegyek a vizesblokkot megtekinteni. Nálam ott dől el ugyanis, hogy van-e tere a további tárgyalásnak egyáltalán.

Én, ha egy magyar kempingbe betérek, a recepción meg se állok, lendületből befordulok a budiba. Ha szaladnak utánam, mondom nekik, jövök mindjárt, csak előtte elmegyek a vizesblokkot megtekinteni. Nálam ott dől el ugyanis, hogy van-e tere a további tárgyalásnak egyáltalán.

Tivadarban - ahová azért mentünk, mert láttuk a tévében, hogy a cián óta nem megy oda senki - kívül-belül csillogott a melléképület. Emberi életnek nyoma sem volt benne, mondtam is a gyerekeknek: kísértetbudi. Csak ezután fordultam a kombinében napozgató asszonysághoz: Kezeit csókolom, ez itt tényleg kemping? Magácska meg esetleg a recepció? Igen, nyugtatott meg, a fűbe helyezvén a Nők Lapját, csak most vendég nincsen, a többi már be is zárt. Ott a sarokban, fűzte hozzá, négy faházban ugyan vannak, de ők gyakorlatilag láthatatlanok. Pestiek - legyintett, és a meggyőző WC-n túl ez bírt végképp maradásra, mert a kiejtés azt ígérte, hogy a keleti néplélek kérdése ügyében húsz éve folytatott kutatásaimat itt elmélyíthetem. Azóta csodálom ugyanis annak akcentusát, ahogy az itteni emberek a "pesti" szót kimondják, már amennyiben feltétlen muszáj: kevéssé a lakóhely, mint inkább az emberi minőség jellemzéseként.

Borzongással

vegyes tisztelet

van benne, mely annak szól, aki fönt lakik, s onnan ide homályos okokból, ám vélhetően semmiképp sem hátsó szándék nélkül leereszkedik, egyszersmind valami elemi, ősi frusztráció, a peremlét, a félresiklott élet hirtelen fölérzett, tengermély bánata, mely a tömör minősítés tartalmát leplezetlen gyűlölettel keresztezi. Egy időben kifejezvén a gyanakvó értetlenséget a pestiek született, ab ovo mássága s afölött, hogy mit keres itt náluk ez a más anyagból gyúrt illető. Nem kellett ahhoz ugyanakkor feltétlenül Diósgyőr-Fradi/Újpest/Kispest-meccsekre járni, hogy a bizalmatlanság kölcsönös voltát megtapasztalja a megfigyelő, hisz a néni valószínű sosem volt kint, mégis az ottani rigmusok vérforraló emléke visszhangzott a kiejtésében. Kerestünk is - nem volt nehéz - két jó sátorhelyet rögtön, éjszakánként négy Borsodi áráért.

A hét közben teljes volt a nyugalom, a parti állapotok pedig paradicsomiak. A kedves kis közösség sem zavarta a kempingbeli magányunkat: este nyolckor bújtak csak elő a jóistent felköszönteni. Dicsérték az urat teljes elszántsággal, gitárkísérettel, s körülbelül akkora beletestált bizalommal, mintha mondjuk még mindig élnének a szüleim. De

az a célszemély,

akit az ég felé pislogva olyan nagyon vártak, Tivadar fölött egyelőre nem mutatkozott, úgyhogy addig is, amíg megérkezik, megittak négy liter pálinkát, hogy könnyebben teljen az idő. Arra gondoltam estéről estére, a feszült várakozás perceiben, hogy lényegesen jobban járnak, ha a megváltó reggel jön meg nekik. Elég lesz persze akkor is magukat irtózatos másnaposságukban a vizitre összekapniuk, de ha este jön a mindenható, akkor viszont tényleg baj van, mert félő, ezt a csürhét látva, abban a szúrásban elszelel, továbbáll inkább Fehérgyarmatot rendbe tenni, ily módon Tivadarban a megváltás elmarad. Ebből adódóan e fölöttébb kellemes kempingben nevezettel sajnos jómagam sem találkozhatok, s nem tudom megkérdezni tőle a következőket. Hogy van az, Jóuram, hogy a Kossuthon is annyit dicsérik már, hogy kihűl a levesem, mire az a drága Bolgár úr jön végre, s nyugodt körülmények között enni kezdhetek; hogy van az, hogy a sűrű, ráadásul dalos fohászkodástól már a Tisza-parton sem tudok elaludni, oszt mégis meghaltak a szüleim? Egyre nő a műsoridő, éjjel-nappal gazsulálnak a stúdióban, s verik kint a tájon a gitárt átszellemült képpel az emberek, de magának még ez is kevés?

Tivadarban - ahonnan már

tényleg alig lehet

keletebbre menni -, az új keletű imádkozós pesti tempót leszámítva, egyébiránt minden olyan, mint húsz évvel ezelőtt. A tíz körül érkező egy darab napilapért naponta ölre megy a három betűéhes ember, viszont a múlt heti RTV Részletessel Tiszát lehet rekeszteni. Harmincat küldenek, büszkélkedett a kocsmáros, bár az egész parton csak itt nálam van működő televízió. Turisták nincsenek, a lakosságot illetően pedig hiányos a piármunka országimázsilag: alulfejlett a nemzeti érzés, a millenniumi tudat. Szent István döntése itt augusztus huszadika táján sem vet különösebb érzelmi hullámokat, kéne egy zászlót sürgősen küldeni. Példának okáért, ha gólt kap a Dunaferr, a védelem helyett Orbán Viktort szidják, milyen munka ez. Ha így megy tovább, a keleti végeken elszabotálják az EU-csatlakozást. Tivadar ugyanis minden jel szerint

abszolúte nem

akar Európába menni, Tivadar tökéletesen jól érzi magát Tivadarban, ha menni kéne Európába testületileg, már a falu határában elakadna Tivadar, egyrészt mert van ott egy kitűnő kocsma, másrészt mert nem tudná, hogy Fehérgyarmat felé kell-e menni, vagy Tarpának forduljon-e inkább a menet. Ápolgatva őrzik viszont az apáról fiúra szálló helyi hagyományokat: az összlakosság este tízre egy emberként részeg, a folyópart egyetlen hatalmas, egybefüggő óbégatás. A választékos verbális effektekben addig sem különösebben bővelkedő kommunikáció innentől végletesen leegyszerűsödik: a férfiaknál gyakorlatilag annak bizonygatására, folyamatos, repetitív hangoztatására korlátozódik, hogy ők mennyire részegek - de tényleg, bászmmm, kurvára részegek vagyunk, de tényleg, bászmmm, mint a verkli -, a nők pedig ezt készséggel elismerik, s hangot adván efölötti örömüknek, hálásan visítanak. Tetszik nekik a produkció. Egyébként aki a leghátrább tart a berúgás felé vezető, nem túl rögös úton, az a leghangosabb: hangerővel pótolja a gyengébb kondíciót, üvöltéssel leplezi a teljesítményhiányt. Éjféltájt a bátrabbak ruhástól a vízbe ugranak, a jópofák, meg lehugyozzák kívülről a sátrakat, amelyekben a gyerekeim alszanak.

A hétvégére Nyíregyháza felől erősítést kapnak a helyi emberek. Infernális rémülettel konstatáltam alkonyattájt a vízről felérkezvén, hogy a

pénteki diszkóra

való tekintettel

ponyvás IFA-val, tizenkét autóval mellénk is kitelepült egy baráti kollektíva: az a szimpatikus embertípus, melynek köreiben kizárólag Dominik, Dzsesszi, Kimberli és Debóra névre hallgatnak a gyerekek. Lepakolták a platóról a kerti székeket, a sörösrekeszeket, faanyagból baltával és százas szöggel összeácsolták az asztalokat, majd beültek egy-egy székkel a zuhanyok alá, s kifolyatták magukra a kemping komplett melegvíz-készletét, mégse legyenek a táncparketten büdösek. Jaj, mondta az egyikük már hajzselézés közben, miután többszörösen meggyőződött róla, hogy a jeges víz alatt remegő hat- és nyolcéves kisfiam kristálytisztán hallja, ma este akkorát szopatok, hogy a farkam leszakad.

Na, gondoltam, elmegyek én azt a helyet megtekinteni, ahol ilyen viharosan szövődik a szerelem. Menet közben a tivadari kemping szemetese biztosított róla, hogy emelné a magyar órák számát eggyel, valamint - bár egyáltalán nem kérdeztem tőle semmit - őszintén bevallotta, hogy tíz éve egy jó barátja unszolására megivott egy pohár tejet, és utána alig tudták az orvosok megmenteni. A vízparti falusi diszkó dinamikája amúgy pont olyan, mint az úttörőtáborban a sóderé. Nyolckor még viszonylag lelkesen ütögetik a tenyereket a gyerekek, fennhangon éneklik, hogy "sóder, sóder, a lábam alatt, galambom", de ahogy egyre fenyegetőbb a féltízes takarodó veszélye, úgy csökken a dalolási együttható, fokozódik a csőrözési kedv: egyre több úttörő nyálazza meg a galambja száját, s takarodóra a szabadidő-tevékenység össznépi smárolásba megy át. A különbség csak annyi, hogy ebben a műfajban a szemezés a petting, a fal mellől történő sasolás pótolja a tenyércsattogást az ABBA együttes népszerű slágere alatt, majd az elfogyasztott felesektől bátorságot nyerve, éjfél körül indul meg a táncparketten unottan lötyögő női párok szétválasztásának folyamata, hogy alig másfél óra múlva kezdetét vegye az ősi szatmári pásztorélet hagyományán nyugvó terelés: csak itt a felszedett nők az állatok, a töksötét föveny a karám. Azt viszont, hogy Tivadarban aznap este megvalósult-e a nagy álom, azt már nem figyeltem meg: másnap mindenesetre megvolt a farka a zuhanyozóban mindenkinek.

Keresztury Tibor

szerző
Keresztury Tibor
publikálva
2000/36. (08. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra