Mókuskerék: K. úr újrakezd

  • Keresztury Tibor
  • 2001. január 18.

Tudomány

Kacag, nevet, a könnye is kijön, pedig - a sör nevű üveges folyadék érdekes bukéját aprócska, óvatos kortyokkal tesztelvén - be van szarva rendesen. A színlelt jókedv inkább társainak szól - végigélt már velük egy pár komoly elhatározást így szilveszterkor, és pont annyi sunnyogást, farolást január másodikán. A magyarázkodást, hogy miért kell éppen az új évhez ragaszkodni ennyire, mikor a dolog jövő héten, de akár holnap is, érted, holnap, ugyanannyi joggal elkezdhető. Mondhatni, alanyi jogon. Miért kell a dolog s az új év kezdetét szigorúan összemosni, ilyen mereven tekinteni? Mit számít már az a pár nap tíz, húsz év után? Semmit, tényleg semmit, veregeti meg a vállukat ilyenkor, aki a kopfban kacagott, de ezen a ponton már egyáltalán nem nevet, mivel elgondolkozott. Attól, hogy megcsinálta újra, nála ne keressen senki felmentő ítéletet. Ki vagyok én, gondolja, hogy mindenki nekem magyarázkodik.
Kacag, nevet, a könnye is kijön, pedig - a sör nevű üveges folyadék érdekes bukéját aprócska, óvatos kortyokkal tesztelvén - be van szarva rendesen. A színlelt jókedv inkább társainak szól - végigélt már velük egy pár komoly elhatározást így szilveszterkor, és pont annyi sunnyogást, farolást január másodikán. A magyarázkodást, hogy miért kell éppen az új évhez ragaszkodni ennyire, mikor a dolog jövő héten, de akár holnap is, érted, holnap, ugyanannyi joggal elkezdhető. Mondhatni, alanyi jogon. Miért kell a dolog s az új év kezdetét szigorúan összemosni, ilyen mereven tekinteni? Mit számít már az a pár nap tíz, húsz év után? Semmit, tényleg semmit, veregeti meg a vállukat ilyenkor, aki a kopfban kacagott, de ezen a ponton már egyáltalán nem nevet, mivel elgondolkozott. Attól, hogy megcsinálta újra, nála ne keressen senki felmentő ítéletet. Ki vagyok én, gondolja, hogy mindenki nekem magyarázkodik.

Persze, persze:

az abbahagyás

nem szilveszterkor kezdődik el. Abbahagyni bármit - heroint, dohányzást, ivást, lopást, hazudozást, áfa-csalást, paráználkodást, játékgépezést - csak folyamatában lehet: ha valamiről, erről van a nagyon gyorsan magába szállt, betojt kacagónak személyes tapasztalata. Készülni kell rá sok-sok hónapot, trenírozni, mint egy lovat, a szervezet lágy részeit. Ez többnyire akként zajlik, hogy az ürge szántszándékkal, erőszakkal, napról napra arra gondol, hogy romokban hever az élete. Nem kicsikét, hanem úgy igazán, rendesen. Ezt néha erőltetni kell, mert nehezen hihető, hisz voltaképp minden működik: a család sem költözött el egyelőre, ő is él még, a jelekből ítélve úgy tűnik, de azért a gázszivárgás folyamatos. Elhinni, hogy komoly baj van, miközben erre látszólag és konkrét módon semmi nem utal - valahol itt dől el a dolog, megtenni a kezdő lépést ehhez képest csak másodlagos. Elhinni ezt végre, minden körülmény dacára, s nem remélni önmagadtól többé oly könnyen kicsalható, halasztó hatályú felmentő ítéletet - hát az nem valami vidám dolog. Folyik a jéghideg verejték végig a hátadon, az ablakot is fel kell tépni többnyire, letesztelni a kölyköket, megvan-e mind, s szuszognak-e rendesen. Ha szuszognak, akkor már csak túl kell élni ezt az éjszakát - aztán megy minden a szokásos rend szerint, mint a karikacsapás.

Ha van érdemi, jó külső kapcsolat, a következő napot első lendületből a pszichiátrián kell kezdeni. Ha nincs, akkor a kocsmában - a végeredmény majdnem ugyanaz. Fő, hogy lehessen a rémületet valahogy fenntartani, minden energiát mozgósítva prolongálni, állandósítani a kétségbeesést, kicsikarni azt az érzést, hogy még egy ilyen éjszaka nem elviselhető. A legjobbakat félni terápia után, a kórházi folyosón vagy magányos iváskor lehet: mindenkinek csak javasolhatom. Ha ez is megvolt, jöhet a mindennapos aprómunka a kitűzött dátumig - és itt jön be a szilveszter a képbe, mert az kell hozzá sajnos, bármilyen viccesen hangzik is, valami kötött, demonstratív, valami nehezen mozdítható. Aztán kilépsz a januári, metsző alkonyatba elsején délután, és körülnézel: jé, de furcsa a világ. Tiszta vagyok.

Egy év, két év, öt év - a kitűzött terminus - végén

túlhabzó lelkesedéssel

várnak vissza a kollégák, akik majd csak holnap kezdik el. Édes öregem, fogadnak szeretettel, csakhogy itt vagy újra köztünk, édes öregem. Képzeld, elváltam, képzeld, félresiklott az életem, képzeld, nem ittam, nem szúrtam, nem szívtam a múltkor két álló napig. És ez megint egy döntő pillanat. El kell menni a gratulálás után a régi helyszínekre újra, nélkülük, teljesen egyedül, visszanyerni alapszinten az időközben elfeledett sűrű, termékeny kétségbeesést, hogy amikor belül szólnak, a vállalkozás újra, azonnal elkezdhető legyen. Elmenni, és regisztrálni: épp így ült az ürge a játékgép előtt egy-két-öt álló éve is, fejvakarva nézvén a piros színű call manager feliratot a monitoron, s a pultoslány akkor is éppen így nem tudta megmondani, mi a teendő ilyenkor, azon túl, hogy ütjük; hogy tehát az a felirat mi a faszt jelent. Csodálni a buszállomás melletti lepusztult ivóban, ahogy a fénysebesség ütemében részegedik le a műszak, a megfáradt buszosok, őszintén átélve azt a nagyon nagy örömet, hogy nem sofőrök vagyunk. Élvezettel konstatálni, ahogy egy egyedül érkező, magányos vendég a sarokban mélyen eltöpreng, benyúl a táskába, s az előtte álló steppelt dzsekije hátára ragaszt egy Mérgező! feliratú öntapadós halálfejes matricát, majd - mint aki végzett mára - fizet, s észrevétlenül távozik. Menni a körúton állomásról állomásra, büszkén, hogy megcsináltuk, tántoríthatatlanul, mégis készen arra, hogy bármikor rossz legyen - fenntartván a készenlétet, a begyakorolt képességet arra, hogy az összeomlás bármikor naprakész helyzetben találjon, s a dráma - mint egy jó hírt hozó laza e-mail - mindenkor fogadható legyen.

Persze felmerül a kérdés,

miért kell egyáltalán

ilyen remek évek után újra elkezdeni. Fogas kérdés. Jogos. Nem is fogjuk sokáig megválaszolatlanul hagyni, ne féljetek, emberek.

Keresztury Tibor

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.