Mókuskerék: K. úr újrakezd

szerző
Keresztury Tibor
publikálva
2001/3. (01. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kacag, nevet, a könnye is kijön, pedig - a sör nevű üveges folyadék érdekes bukéját aprócska, óvatos kortyokkal tesztelvén - be van szarva rendesen. A színlelt jókedv inkább társainak szól - végigélt már velük egy pár komoly elhatározást így szilveszterkor, és pont annyi sunnyogást, farolást január másodikán. A magyarázkodást, hogy miért kell éppen az új évhez ragaszkodni ennyire, mikor a dolog jövő héten, de akár holnap is, érted, holnap, ugyanannyi joggal elkezdhető. Mondhatni, alanyi jogon. Miért kell a dolog s az új év kezdetét szigorúan összemosni, ilyen mereven tekinteni? Mit számít már az a pár nap tíz, húsz év után? Semmit, tényleg semmit, veregeti meg a vállukat ilyenkor, aki a kopfban kacagott, de ezen a ponton már egyáltalán nem nevet, mivel elgondolkozott. Attól, hogy megcsinálta újra, nála ne keressen senki felmentő ítéletet. Ki vagyok én, gondolja, hogy mindenki nekem magyarázkodik.

Kacag, nevet, a könnye is kijön, pedig - a sör nevű üveges folyadék érdekes bukéját aprócska, óvatos kortyokkal tesztelvén - be van szarva rendesen. A színlelt jókedv inkább társainak szól - végigélt már velük egy pár komoly elhatározást így szilveszterkor, és pont annyi sunnyogást, farolást január másodikán. A magyarázkodást, hogy miért kell éppen az új évhez ragaszkodni ennyire, mikor a dolog jövő héten, de akár holnap is, érted, holnap, ugyanannyi joggal elkezdhető. Mondhatni, alanyi jogon. Miért kell a dolog s az új év kezdetét szigorúan összemosni, ilyen mereven tekinteni? Mit számít már az a pár nap tíz, húsz év után? Semmit, tényleg semmit, veregeti meg a vállukat ilyenkor, aki a kopfban kacagott, de ezen a ponton már egyáltalán nem nevet, mivel elgondolkozott. Attól, hogy megcsinálta újra, nála ne keressen senki felmentő ítéletet. Ki vagyok én, gondolja, hogy mindenki nekem magyarázkodik.

Persze, persze:

az abbahagyás

nem szilveszterkor kezdődik el. Abbahagyni bármit - heroint, dohányzást, ivást, lopást, hazudozást, áfa-csalást, paráználkodást, játékgépezést - csak folyamatában lehet: ha valamiről, erről van a nagyon gyorsan magába szállt, betojt kacagónak személyes tapasztalata. Készülni kell rá sok-sok hónapot, trenírozni, mint egy lovat, a szervezet lágy részeit. Ez többnyire akként zajlik, hogy az ürge szántszándékkal, erőszakkal, napról napra arra gondol, hogy romokban hever az élete. Nem kicsikét, hanem úgy igazán, rendesen. Ezt néha erőltetni kell, mert nehezen hihető, hisz voltaképp minden működik: a család sem költözött el egyelőre, ő is él még, a jelekből ítélve úgy tűnik, de azért a gázszivárgás folyamatos. Elhinni, hogy komoly baj van, miközben erre látszólag és konkrét módon semmi nem utal - valahol itt dől el a dolog, megtenni a kezdő lépést ehhez képest csak másodlagos. Elhinni ezt végre, minden körülmény dacára, s nem remélni önmagadtól többé oly könnyen kicsalható, halasztó hatályú felmentő ítéletet - hát az nem valami vidám dolog. Folyik a jéghideg verejték végig a hátadon, az ablakot is fel kell tépni többnyire, letesztelni a kölyköket, megvan-e mind, s szuszognak-e rendesen. Ha szuszognak, akkor már csak túl kell élni ezt az éjszakát - aztán megy minden a szokásos rend szerint, mint a karikacsapás.

Ha van érdemi, jó külső kapcsolat, a következő napot első lendületből a pszichiátrián kell kezdeni. Ha nincs, akkor a kocsmában - a végeredmény majdnem ugyanaz. Fő, hogy lehessen a rémületet valahogy fenntartani, minden energiát mozgósítva prolongálni, állandósítani a kétségbeesést, kicsikarni azt az érzést, hogy még egy ilyen éjszaka nem elviselhető. A legjobbakat félni terápia után, a kórházi folyosón vagy magányos iváskor lehet: mindenkinek csak javasolhatom. Ha ez is megvolt, jöhet a mindennapos aprómunka a kitűzött dátumig - és itt jön be a szilveszter a képbe, mert az kell hozzá sajnos, bármilyen viccesen hangzik is, valami kötött, demonstratív, valami nehezen mozdítható. Aztán kilépsz a januári, metsző alkonyatba elsején délután, és körülnézel: jé, de furcsa a világ. Tiszta vagyok.

Egy év, két év, öt év - a kitűzött terminus - végén

túlhabzó lelkesedéssel

várnak vissza a kollégák, akik majd csak holnap kezdik el. Édes öregem, fogadnak szeretettel, csakhogy itt vagy újra köztünk, édes öregem. Képzeld, elváltam, képzeld, félresiklott az életem, képzeld, nem ittam, nem szúrtam, nem szívtam a múltkor két álló napig. És ez megint egy döntő pillanat. El kell menni a gratulálás után a régi helyszínekre újra, nélkülük, teljesen egyedül, visszanyerni alapszinten az időközben elfeledett sűrű, termékeny kétségbeesést, hogy amikor belül szólnak, a vállalkozás újra, azonnal elkezdhető legyen. Elmenni, és regisztrálni: épp így ült az ürge a játékgép előtt egy-két-öt álló éve is, fejvakarva nézvén a piros színű call manager feliratot a monitoron, s a pultoslány akkor is éppen így nem tudta megmondani, mi a teendő ilyenkor, azon túl, hogy ütjük; hogy tehát az a felirat mi a faszt jelent. Csodálni a buszállomás melletti lepusztult ivóban, ahogy a fénysebesség ütemében részegedik le a műszak, a megfáradt buszosok, őszintén átélve azt a nagyon nagy örömet, hogy nem sofőrök vagyunk. Élvezettel konstatálni, ahogy egy egyedül érkező, magányos vendég a sarokban mélyen eltöpreng, benyúl a táskába, s az előtte álló steppelt dzsekije hátára ragaszt egy Mérgező! feliratú öntapadós halálfejes matricát, majd - mint aki végzett mára - fizet, s észrevétlenül távozik. Menni a körúton állomásról állomásra, büszkén, hogy megcsináltuk, tántoríthatatlanul, mégis készen arra, hogy bármikor rossz legyen - fenntartván a készenlétet, a begyakorolt képességet arra, hogy az összeomlás bármikor naprakész helyzetben találjon, s a dráma - mint egy jó hírt hozó laza e-mail - mindenkor fogadható legyen.

Persze felmerül a kérdés,

miért kell egyáltalán

ilyen remek évek után újra elkezdeni. Fogas kérdés. Jogos. Nem is fogjuk sokáig megválaszolatlanul hagyni, ne féljetek, emberek.

Keresztury Tibor

szerző
Keresztury Tibor
publikálva
2001/3. (01. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...