Helyzetjelentés: Kora tavasz keleten

szerző
Keresztury Tibor
publikálva
2001/8. (02. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Érdekes, gondoltam, a tetőtérben azt olvastam, úgy pörög itt minden, a keleti végvárban, mint a fergeteges istennyila, a Lugasban meg nem változott semmi egy teljes naptári év során. Voltál közben otthon, ordítottam Zolikára, elnyomván négy másodperc erejéig Zoltán Erikát, Zolikám? Pont így ültél, ebben a tekert pózban ennél az asztalnál, amikor legutóbb bejöttem, esküszöm, csak akkor egy évvel fiatalabb voltál, gyakjalak. No, gyerek? Bírja még? Megmaradt? Reggel még megvoltak, bízom, ma is jó esélyekkel indulok haza. És mi a hír, mondjad, Debrecenben, hogy élnek a cívisek? Panaszkodnak, azt mondja, hogy lenyúlják a pénzeket. Kik, Zolikám, ne ejtsél már kétségekbe éhgyomorra teljesen. Hát ezek. Eladják egy tenderért az öreganyjukat. Autópálya, díszburkolat, repülőtér, kandeláber: egyre megy. Mit nem mondasz, de te azért megvagy, remélem, rendesen, nem veszélyeztetik a sörödet. Azt azért nem, szerencsére, de nagyon fogy már a türelem. Növekszik a népakarat, hogy nevezzék meg a felelősöket. Jönnek majd a tényfeltárók, mondom neki, biztosan, magam, szelíd literátor, kihalóban levő állatfajta, csak a közhangulatot tesztelem.

Érdekes, gondoltam, a tetőtérben azt olvastam, úgy pörög itt minden, a keleti végvárban, mint a fergeteges istennyila, a Lugasban meg nem változott semmi egy teljes naptári év során. Voltál közben otthon, ordítottam Zolikára, elnyomván négy másodperc erejéig Zoltán Erikát, Zolikám? Pont így ültél, ebben a tekert pózban ennél az asztalnál, amikor legutóbb bejöttem, esküszöm, csak akkor egy évvel fiatalabb voltál, gyakjalak. No, gyerek? Bírja még? Megmaradt? Reggel még megvoltak, bízom, ma is jó esélyekkel indulok haza. És mi a hír, mondjad, Debrecenben, hogy élnek a cívisek? Panaszkodnak, azt mondja, hogy lenyúlják a pénzeket. Kik, Zolikám, ne ejtsél már kétségekbe éhgyomorra teljesen. Hát ezek. Eladják egy tenderért az öreganyjukat. Autópálya, díszburkolat, repülőtér, kandeláber: egyre megy. Mit nem mondasz, de te azért megvagy, remélem, rendesen, nem veszélyeztetik a sörödet. Azt azért nem, szerencsére, de nagyon fogy már a türelem. Növekszik a népakarat, hogy nevezzék meg a felelősöket. Jönnek majd a tényfeltárók, mondom neki, biztosan, magam, szelíd literátor, kihalóban levő állatfajta, csak a közhangulatot tesztelem.

H

Hogy mit hozott hosszú távon Lagzi Lajcsi a konyhára, arról nincs hiteles adat, de az biztos, hogy ez volt az elmúlt idők - de az is lehet: minden idők - legnagyobb projektje errefelé imidzsmarketingilag. Nyolcvanezer polgár dalolta valamikor az év végén a Nagytemplom előtt átszellemült arccal, minden búját elfeledve, hogy csipkés kombiné, állítólag önként; ha ez kell, persze hogy legyen, a hülyének is megér kilencmilliót. Arról szólt a legnézettebb magyar műsor két vagy három folytatásban, hogy milyen jó hely ez a Debrecen, hogy ott milyen vidámak az emberek. Az üdvösen objektív helyi napilap tett ugyan egy-két ellenvetést, hogy milyen már az, amikor a Kossuth Lajos szobra mellett felállított pódiumon az új, modern próféta, egy másik Lajos, Lakodalmas intéz vidám dalban szózatot a néphez, de az efféle beszéd itt senkit nem érdekel: Tisza István szobra és a Dáridó összenő, összeér, pörgés van, program és fejlesztés, az értékrend nem ér rá most arra, hogy meglássa benne a diszkrepanciát. Egy friss szellemű, színvonalas, diákokhoz szóló újság viszont annektálva lett az előbbi, megszobrozott emberből kifolyólag: nem közölte Orbán Viktor és Fésüs rektor úr avatóbeszédét teljes terjedelemben, hiánytalanul, mintegy négy-öt újságoldalon - hatvanezer egyetemista bukott volna rá mohón pedig. De most már jó lesz, mert az lett az új főszerkesztő az Egyetemi Életnél, aki a hetvenes években ugyanitt már bizonyított, s az előző húszas-harmincas gárdánál jobban ismeri, helyesebben fel tudja mérni az egyetemi hallgatóság olvasói igényeit, alig hatvankét évesen.

H

A Loki söröző közönsége viszont egyáltalán nem avval foglalkozik, hogy Kossuth Lajos, Lagzi Lajos, Tisza István, Egyetemi Élet meg ilyenek. Na, főnököm, fogadnak lelkesen, csakhogy itt vagy újra, és sorolják, hogy - lehetőleg aznap - mit írjak meg. A dolgozó népet szolgálván, a következőkben tehát kérésükre összefoglalom, hogy nevezett helyen mitől idegesek az emberek.

Hogy nincsen csapat, először is. Két héten át az tartotta lázban a drukkereket, hogy a Nagyerdőre közelesen két argentin érkezik, megváltó, dél-amerikai zsonglőrök, valóságos istenek, akik pótolják majd végre Tobét (Sándor Tamást - a szerk.), aki után itt azóta is betöltetlen, irdatlan űr maradt. Aztán azt írta az újság, a két pali a próbajátékra a saját pénzén érkezik, s ettől a sörözőben átható közröhej keletkezett. Na, ezek sem a pampák királyai, bazd meg, veregették röhögés közben a vállamat, részvéttel és kárörömmel, úgy, mintha én hívtam volna ide őket, legfeljebb valami tehénpásztorok: két bunkó az ottani járási bajnokságból, akik megpróbálják itt a parasztnak eladni magukat. Két pojáca, két szélhámos, nyilván, akik ördöngösnek akarnak látszani - s két edzés után nyomban kiderült, hogy ez a vélekedés helytálló, nem túloz, teljesen igaz; mehettek is békében a Ferihegyre újabb jegyet váltani. Vettek helyettük egy harmincéves szerbet meg egy szlovák védőt, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Loki sörözőben ez a döntés bárkit is megnyugtatott. Nem értik ugyanis, akárhogy törik a fejüket, hogy ki az úristen fog a hamarosan felépülő, európai szintű, Bajnokok Ligája-meccsre is alkalmas, huszonötezres stadionban játszani, ki fog oda rajtuk, a meccsekre megszokásból még kijáró kétezer főn kívül bárkit is becsábítani. Rendben van, mondják, hogy kilobbizták ezek a stadionfejlesztési projektből a cuccot Debrecennek, ezért tartjuk őket, helyes, de úgy fogunk kinézni ott, mint Akasztón a háromfős B-közép. Nehogy kiessünk, teszik hozzá, ráadásul, mert még az is benne van, oszt´ a Csepelt meg a REAC-ot kelljen majd a fűtött gyepre ráengednünk két számmal nagyobb szegecses dorkóban, persze ha addigra Vadicska már föl nem szántja, tönkre nem teszi. Azt írd meg még, teszik hozzá, hogy hol a pénz, amit Tobéért fizetett Izrael, mert ezt évek óta elfelejtik megválaszolni nekünk. Hol vannak azok a milliók, ezt kérdezd meg, bazd meg, miért nem építettek abból itt időközben csapatot. Megkérdezem.

H

Ha a dolgozó a Piac utcai pincéből a szurkolói kérdések súlyával a vállán a napvilágra feltapogat, kétségkívül egy új belvárossal szembesül. Tágas placcon süvít a szél a Hortobágy felől, mindenhol kovácsolt padok, lámpaoszlopok, díszkövek, virágcserepek. Lehetne korzózni, de mivel hétfő van, nem korzózik éppen senki, mindenki siet. Balra pillantván, a Simonffy utcánál aztán sokkolja a látvány: pár méterrel beljebb a bontás alatt levő Kishalász négy romos, sárga fala meredezik. Az ott a múlt, gondolkozik, a díszburkolat a jelen, melyen a fényes jövőbe diskurálva, kart karba öltve átsétálhatunk. A bontás pedig kiseprűzi ebből a jelenből azokat, akik nem kellenek: a veszteseket, akik nem bírják az iramot, akik nem illenek bele a képbe városfejlesztésileg. Akik ott ültek, mióta a krónikás az eszét tudja, bent a sötét Kishalászban, irdatlan rossz borok fölött, s ha kellett, ha nem, elmesélték, hol csúsztak meg, hol siklott félre az életük. Az utolsó hely is eltűnik a föld színéről, ahol a város panoptikumba illő, helyi karaktereinek koncentrált csapata otthon lehetett, ahonnan nem nézték vagy nem rúgták ki őket, ők viszont berúghattak fillérekből, sőt akiben fölhorgadt a szándék, az utolsó kétszázasból nőt is vehetett. A szépülő belváros nem tűri a jelenlétüket; a díszburkolatnak az ő tántorgó lépteik nem kellenek. A Kishalásszal mindezen túl megszűnik a vécés néni intézménye, ami egyedül itt élte át a rendszerváltást, így a kisunnyogó ürgék után az utcára rikácsolva, szitkozódva Debrecenben ebben az életben már soha senki nem szalad. Megszűnnek végleg a bádogasztalok, az üvegből levő kávéspoharak s azok a torz mimikák, elkent mondatvégek, amiket helyi specialitásként csak itt láthattak és hallhattak az erre fogékonyak. Lesz helyette szálloda, parkolóház, konferenciaközpont, bármi, ami kell ide a tervek szerint, és akkor majd aludhatunk, parkolhatunk, konferenciázhatunk.

Keresztury Tibor

szerző
Keresztury Tibor
publikálva
2001/8. (02. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...