Húsvét hétfő: A locsolkodás stációi

  • Keresztury Tibor
  • 2001. április 19.

Lélek

Mottó: "Zöld erdőbe´ vótam, / Adj egy sört, oszt´ jó´ van."

Nem, noha faluhelyen minden bizonnyal vannak még ilyen tiszteletre méltó, bajuszos csodabogarak, akik hagyományőrző jelleget, magyaros körítést adnak annak, hogy már délben ittasak. A városi locsolókat azonban kevéssé lelkesíti, hogy ennek az egésznek megadják a módját úgymond, s például régi gúnyákat felöltve, mintha megőrültek volna, ősi rigmusokat skandáljanak - mint ahogy a nők sem arra vannak a bérházakban kihegyezve, hogy szíves fogadtatásukra frissen szedett fűvel fedett tálon szebbnél szebb festett tojások pompázzanak. Felvetődhet, teljes joggal, hogy akkor ez az egész cirkusz mi célt szolgál, mire jó. A Miskolcon és Debrecenben végzett több évtizedes megfigyeléseim alapján nyugodtan mondhatom, hogy ezt az össznépi, kollektív, nagy játszmát - kötött sorrendben - lényegileg hármas szándék élteti és motiválja: az igen rövid lefutású tojásgyűjtő ambíció, az anyagi haszonszerzés vágya, majd az ingyenes, legálisan jóváhagyott, egyenes vonalú, zökkenőmentes s lehetőleg minél gyorsabb lerészegedés ígérete.

Mentem én is,

hogyne mentem volna, a Megfeszített bocsássa meg, mentem eleget. Először egy kantáros nadrágban, de abba egyszer beleszartam, s onnantól nem tudták rám adni semmilyen ünnepen. Valóságos Gáti Oszkár voltam, mondtam a verseket, tarisznya híján egy centrumos nejlonszatyorba pakolva a líra által kiérdemelt tyúktojásokat. A húsvéti akcióban akkortájt még - prepubertás stáció - főszerepet játszott nálam a szerelem, s mivel természetemnél fogva kissé túlfűtött voltam érzelmileg - az iskolai lányvécébe mintha hazajártam volna, állandó vendégként számíthattak rám -, meglehetősen sok virágszálnál voltam érdekelt locsolásilag. Az említett beszarás is egyértelműen ennek a szerelmes alkatnak volt köszönhető: a hét-nyolc helyen irdatlan mennyiségben bezabált krémes süteményt déltájban már egyszerűen nem bírta bevenni a szervezet; slussz-passz, mondta a bél, kifele. Egészen különös járással ballagtam haza azon a különösen szép emlékű feltámadási ünnepen: miként ha az egyik lábam húsz centivel rövidebb lett volna, úgy szállítottam nagy odafigyeléssel a Rákóczi utcán a rakományt.

false

 

Fotó: MTI

Nagyjából egy időben avval, hogy az érzelmek szerepét a motivációkat illetően a szemközti trafikban kapható indián katonák s gombfocicsapatok képében határozott

tárgyi kontúrokat öltő lóvé

vette át, otthon is megélénkült a forgalom. Lánytestvérem ugyan nem volt, de ez nem érdekelt senkit, lévén anyám ´68 tájt súlyosat hibázott: egy hajnali fél hétkor becsengető vadidegen kisfiúnak félálomban adott egy tízest, s ennek azonnal híre ment az Avason. Jöttek, mint a tatár hordák, jöttek, mint az oroszok, pirkadattól délutánig szólt a csengő húsvéthétfőn évekig. Nincsen lány a háznál - ordított, hogy a sor végén is értsék, a negyedik szavalni akaró ágrólszakadtra a lépcsőházban az öregem, nem baj, mondta csendesen, és nem tágítva, jó lesz a néni is. Az is ad. Voltaképpen tőlük jött az ötlet, hogy nem kell ahhoz serdületlen hajadon, hogy több legyen a katonám és a futballcsapatom: az udvari asszonynép elhivatott, beható tanulmányozásának kezdete ekkori eredetű. Éles ésszel hamar rájöttem, a keresetem szempontjából egyenesen kapóra jön, hogy ezek egymást, mint a szart, annyira gyűlölik; hogy tehát végtelen, irigy hiúságuk számomra könnyűszerrel kamatoztatható. Mennyit adott Csengős nyanya?, kérdezte Skriba Barnáné Motoros Mária villámló szemekkel, számonkérő éllel, miközben köldökig lelógó, ménkű nagy mellei közé húzta szeretettel a légszomjtól vöröslő fejemet, egy húszast, vágtam rá azonnal a fuldoklással vegyes gerjedelem közben, pedig még nem is voltam aznap nála, s már öt forint is meghaladta az átlagos árfolyamot - csak ott, fűztem hozzá gondolatban, próbálván eltolni a tizenegy éves számra vitát nem nyitó, kíméletet nem ismerő, célirányos erőszakkal rányomott borospoharat, a szex sajnos potenciálisan kizárható. És menekülés közben köszönettel átvettem a huszonkét forintomat.

Na, később ez aztán

elmaradt, ez a poháreltolás,

aminek köszönhetően a hetvenes évek egyik napfényes húsvétján a frissen átadott tapolcai Júnó szálló előtti bokorban töltöttem az ünnepet. Három dolgon gondolkoztam megfeszített agymunkával: 1. Hogy kerültem Tapolcára, azon belül a bokorba. 2. Hol vannak a többiek. 3. Hol hagyhattam el az Alföldi papucsomat - de nem adhattam pontot sajnos helyes válaszért magamnak, így pár órás sétával zokniban ballagtam haza. Aztán, amiként egy idő után nem volt már szükséges egy idős tárgyszemély, lány a locsoláshoz, akképpen nem kellett húsvét az iváshoz: ez lett úgy nagyjából az irigylésre nem túl méltó, a locsolkodás felfüggesztésével egybeeső felnőttkorom kezdete.

Mióta tart a böjt, már sokadszor, újra, kívülről figyelem a húsvét úgy maradt, élő rekvizítumait, a locsolkodó hősöket. Egyikük az idén kéjes örömömre háromból vette be a tárva-nyitva lévő szemközti kertkaput. Egy másik elszánt súlyos önhibából

biciklivel

próbálta meg abszolválni a programot: hullámvonalban támadott a Tőzsér utca irányából, láthatóan nem volt ura már a gépnek, de vitte a lendület, mi több, férfi volt, nem hátrált, egyenesen rátett egy lapáttal, tekert az öltönyben, mint aki a sárga trikóról érzi, az erős mezőnyben lemarad, megpróbálja mégis, bármi áron, ha törik, ha szakad. Láttam, baj lesz, mondtam is, hogy baj lesz, csak úgy befelé, magamnak, újabban így beszélgetek, mert én egészen biztosan nem szólok közbe, nem vágok bele a szavamba, nem kérdezek és nem felelek, baj lesz, mondtam, ismerve a Küküllő utcai terepviszonyokat, s mit ad az úr, tényleg: az ablakom előtti fekvőrendőrön akkorát bukott, hogy nagy ívben, fejjel fogta a betont. Szárnyalás közben, a leszálló ág kezdetén a fejére borult az ünneplős fekete zakó: hullt az aprópénz, fésű, kulcscsomó, miközben a megfordított U alakban szálló locsolkodó testből a fenék volt a legmagasabb ponton található. Kihajoltam, megkérdeztem, él-e, nem felelt, nem mozdult, nem adott semminemű életjelet, de amire segítőleg leszaladtam, már felemelt mutatóujjal oktatta a kerékpárját, s javában kortyolta a kölnivizet.

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.