Könyv - Két új világ - Aldous Huxley: Majmok bombája; Sziget
Takács Ferenc 1984 januárjában esszét jelentetett meg az ÉS-ben Ezerkilencszáznyolcvannégy - ezerkilencszáznyolcvannégyben címmel, melyben a mindaddig legfeljebb szamizdatban olvasható Orwell-mű hazai kiadását sürgette - e cikk felidézésével kezdődik Aldous Huxley magyarul most először olvasható regényének, a Majmok bombájának utószava. Hiszen disztópia ez is, sőt a műfaj két mestere nagyjából egyszerre írta a regényeket - még sincs okunk azon csodálkozni, hogy e mű magyar kiadását hatvan évig senkinek nem jutott eszébe számon kérni. Pedig alapműveiket olvasva nem tűnik ostobaságnak egy súlycsoportba sorolni Orwellt és Huxleyt: a (jóval korábban megjelent) Szép új világ hatása végül is nem kisebb az 1984-énál. A Majmok bombája viszont finoman szólva nem ez a kategória.