Jarboe La Salle Devereaux a New York-i poszt-punk színtér egyik legjelentősebb zenekarában, az 1997-ig aktív Swansben szerzett nevet. Szólókarrierje tizennyolc éve kezdődött. Hipnotikus koncertjei, abszolút kategorizálhatatlan zenéje és megdöbbentően sokszínű hangja teszi bármikor felismerhetővé. Az elmúlt héten Budapesten lépett fel - a koncert után beszélgettünk vele.
*
Magyar Narancs: Minden koncerted rettentő intenzív élmény, és csak félig szól a zenéről, félig viszont egy általad teremtett, különleges atmoszféráról. Mi van, ha egy koncert előtt nem vagy ehhez megfelelő hangulatban?
Jarboe: Nem hangulatok működtetnek. Ez koncentráció kérdése: el kell jutnunk azokra a helyekre, amelyekre a zene nyit ajtót. Persze van, ami kizökkent a koncentrációból. Ha csak lehet, szeretek bemenni a közönségbe, az emberek között énekelni, érezni, hogy együtt éljük át az élményt - és frusztrál, ha ezt nem tudom megtenni. Számomra a közönség, a nézőtér a tökéletes közeg.
MN: Miért?
J: Egyrészt, mert ott hallod igazán, amit csinálsz, ott körülvesz, átalakít a zene, ott érezheted, hogy a közönségnek valódi élményben van része, és nem csak egy előadást lát. Másrészt mert az a célom, hogy lebontsam a falat köztem és a közönség között.
MN: És ez minden este, minden közönséggel működik?
J: Mindig működik. A közönség mindenütt tele van nyitottsággal és alázattal - még soha senki nem próbált meg bántani, senki nem zaklatott. Ez csodálatos.
MN: Tudatosan törekszel hipnotikus hatásra?
J: Számomra minden koncert meditatív, transzszerű állapotban zajlik, és ez így volt már a Swansszel is, a karrierem kezdete óta. Ez is a célunk: hogy ne csak eljátsszuk egymás után a dalokat - ettől egyre inkább szeretnék eltávolodni -, hanem egyfajta hangzuhatagot hozzunk létre, és magunk is a zene, a hangok, a rezgés, a frekvencia részévé váljunk. A dalok már nem érdekelnek.
MN: Sosem fáradsz bele abba, hogy ezt egy turnén, estéről estére előidézd?
J: Csodálatos dolog része lenni egy ilyen átalakító, embert formáló hatású élménynek, ebbe nem lehet belefáradni. Ez egészen más, mint minden este felmenni a színpadra, és elénekelni néhány dalt.
MN: És ehhez az átalakuláshoz nincs szükség ihletett, különleges állapotra, csak tudatos munkára?
J: Nem hiszek az ihletben. Ha az inspirációra kellene várnom, jó néhány koncertet le kéne fújnunk.
MN: Tizenkét éve oszlott fel a Swans. Menynyire tudod magad függetleníteni az akkori zenédtől?
J: A Swans olyan volt nekem, mint egy iskola, az formált engem olyanná, amilyen vagyok, és ennek a hatását egész életemben érezni fogom. Felbecsülhetetlen értékű tapasztalatot szereztem ott: minden, amit csinálok, a Swansben gyökerezik. Az a sok év nem olyan, amit valaha is magam mögött hagyhatnék, az mindig bennem marad, a legapróbb, legegyszerűbb dolgokban is. Hihetetlen élmény volt - bárcsak minden zenész végigmehetne azon, amin én! Hogy lássák, milyen egy hosszú, brutális turné, mindennap egy-egy nagyon hosszú előadással, minden este lecserélt berendezéssel, úgy, hogy minden egyfolytában változásban van, és ez masszív koncentrációt igényel - csak dolgozni, dolgozni keményen. Ha ezen egyszer átmentél, utána minden más egyszerűnek tűnik.
MN: Korábban hosszú időt töltöttél a Közel-Keleten, most pedig az indiai kultúrán alapul az új lemez, a Mahakali.
J: Mindig is érdekelt a keleti filozófia, a buddhizmus és a különféle istenségek, fensőbb létezők ideája. Úgy érzem, a karrierem alatt végig, különféle módokon, de folyton utaltam Mahakalira (Maha Kali, azaz a Nagy Kali a pusztítás hindu istennője - K. B.). Még a Swansszel is, a Great Annihilator albummal: hiszen a Nagy Megsemmisítő maga Kali istennő. És az anya, minden nő anyja, a matriarcha ideája is végigkísérte a pályámat. Nagy indíttatást éreztem magamban, hogy megcsináljam ezt a lemezt, még ha tudtam is, hogy nagyon veszélyesek azok az energiák, amiket ezzel felszabadítok.
MN: Hogy fogtál hozzá az elkészítéséhez?
J: Sokat foglalkoztam a salamoni mágiával, tanulmányoztam a kabbalát, csináltam különféle szertartásokat - volt egy mentorom, aki segített ezekben -, még egy varázsköröm is volt. Az egyik effekt a lemezen annak a suhanásnak a hangja, amit úgy vettem fel, hogy a mikrofont a varázskör felett lengettem - ezt nem lehet megismételni, hiszen ez annak az egy szertartásnak volt a része, a gyertyákkal és minden egyébbel együtt. Eléggé őrült dolog volt. Azok az energiák is, amiket az előbb említettem, innen, a démoni szellemek megidézéséből származnak. Ha figyelsz, hallhatod is, ahogy a lemezen azt sikoltom, hogy "Furfur" (mutatja): nos, Furfur a pokol hercege, hatalmas, erős istenség. Amikor a mentorom azt mondta, hogy használjam Kali energiáját Furfur erejével szemben, hozzátette, hogy a salamoni mágia nagyon, nagyon veszélyes, készüljek fel egy pokoli futamra. És én láttam is ezt valóra válni. Egyik csapás jön a másik után, végig a turnén - és ezek az erők a semmiből jönnek. Először Blake Judd (a Nachtmystium, a turné egyik előzenekarának énekese - K. B.) törte el a lábát. Tegnap pedig, ahogy Prágában készültem a fellépésre a buszon, hirtelen az egész busz megrázkódott egy nagy csattanás kíséretében: egy vörös autó nagy sebességgel nekicsapódott egyenesen a busznak. És a német fellépésemen még teljesen jól éreztem magam, aztán a derült égből hirtelen elkaptam ezt a furcsa fertőzést a torkomban - olyan volt, hogy két napja még azt éreztem, nem bírom tovább, haza kell mennem, vagy belehalok. Aztán jött egy orvos, és adott egy nagyon erős antibiotikumot, más orvosok pedig még erősebbeket.
MN: Mindez nem rémített meg?
J: Nem, mert mindez csak azt mondja nekem, hogy egyre nagyobb és nagyobb alázattal kell küzdenem az energiákkal, és én ezt is teszem teljes erőmből. Hiszem, hogy ez a folyamat visszafordítható: amikor azt gondolod, hogy nem lesz szerencséd, olyankor valóban nem is lesz, vagy amikor azt hiszed, hogy rosszra fordulnak a dolgaid, tényleg rosszra is fordulnak - de ugyanezt meg is lehet fordítani.
MN: A Mahakalin vendégszerepel Phil Anselmo és Csihar Attila is. Miért épp őket választottad?
J: Philipet több okból is. Az a bizonyos szám (Overthrown - K. B.) a természet pusztításairól szól. Eszembe jutott a Katrina hurrikán, és az az éjszaka, amikor a vihar lecsapott. Anyámra és nagyanyámra gondoltam, akik New Orleansban születtek - nem tudtam aludni aznap éjjel. Philip Louisianában él, úgyhogy volt egy hosszú beszélgetésünk Louisianáról, a Katrináról és persze a zenéről. Azt mondta, szívesen dolgozna velem, mert valami mást szeretne csinálni, nem metált. Az első kérdése is ez volt (pokoli mély, rekedt hangon): "Jarboe, nem metállemezt fogsz készíteni, ugye?" Mondtam neki, hogy nem, én egy Jarboe-albumot készítek. Azt mondta, hogy akkor jó, mert metálos felkéréseket nap mint nap utasít vissza. Elmondtam neki, hogy csak akusztikus gitár lenne a számban, az ének amolyan a cappella lenne, mindenféle effekt nélkül. Ez felvillanyozta, és ő is nagyon elégedett volt a végeredménnyel. Õ a ma élő egyik legnagyobb rockénekes a planétán - és én ezt akartam a lemezen. Philipnek nem közege ez az elektromosgitár-nélküliség, de a személyisége, a hangja olyannyira erőteljes, hogy nem is kell köré egy csomó hangos gitár, hogy megmutatkozzon az ereje. Egy hatalmas, masszív rocksztárt akartam ebbe a csendes dalba. Attila pedig bájos ember. Szeretem a black metalt, és szeretem, amit Attila a Mayhemmel vagy Stephen O'Malleyvel csinált, és szeretem a hangját is. Õ is nyitott volt a kísérletezős zenére. Felkértem a kiadóján keresztül, és ő igent mondott, és még az is kiderült, hogy ismeri és szereti az eddigi munkáimat. Öröm volt vele dolgozni.
MN: Black metal énekes a lemezen, black metal zenekar dobosa a turnén, és a mostani előzenekar is szegecsekbe és bőrbe öltözött, festett arcú black metalosokból áll. Mi ez a nagy vonzalom?
J: Szeretek mindent, ami szélsőséges, mert bizonyos értelemben szórakoztatónak tartom. Amit szeretek a műfajban, és ami miatt szeretek velük turnézni, az az, hogy van bennük egyfajta teatralitás, jó érzék az előadáshoz, és maximálisan odateszik magukat. Ezért tisztelem őket.
MN: Vendégként az egyik legbrutálisabb gore/grind zenekar, a nevéhez méltó zenét játszó Cattle Decapitation ("marhalefejezés") idei albumán is felbukkansz. Hogyhogy igent mondtál nekik?
J: Billy Anderson volt a technikus ezen a lemezen - aki a Swans Soundtracks for the Blindján is. Õ pedig bármit kérne, azonnal megtenném. Később persze találkoztam Travisszel is (Travis Ryan, a Cattle... frontembere - K. B.), és nagyon jól kijöttünk egymással. Amikor pedig később felkért egy norvég énekes, hogy énekeljek egy állatjogi számban, a régi sláger, a Don't Kill The Animals feldolgozásában, megkérdeztem Travist is, hogy nem lenne-e kedve neki is énekelni benne. Igent mondott, úgyhogy most együtt énekeljük, hogy "Ne bántsd az állatokat". Nagyon kedves kis dal.
