Búvármúzeum - A bányató kincse

szerző
Kovács Bálint
publikálva
2009/35. (08. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"És akkor a számítógépasztal alól előúszott egy harcsa." E mondat nem valamelyik Douglas Adams-regényből származik, és még csak nem is tudatmódosító szerek ihlették. Tartalma tökéletesen fedi a valóságot - legfeljebb a valóság néha kissé abszurd.

"És akkor a számítógépasztal alól előúszott egy harcsa." E mondat nem valamelyik Douglas Adams-regényből származik, és még csak nem is tudatmódosító szerek ihlették. Tartalma tökéletesen fedi a valóságot - legfeljebb a valóság néha kissé abszurd.

Késő délután, de még harminc fokban érkezem az Esztergom-Kertváros és Dorog közt található Palatinus-tóhoz, a kiváló - csak épp sehol sem hirdetett - strand melletti búvárbázishoz. A tó vizéből épp három békaember bukkan elő, nem messze a sekélyebb vízben pancsoló kissráctól. "Ha hiszed, ha nem, ennek a gyereknek - mutat tizenegy éves fiára Sturcz Antal, az Esztergomi Spartacus SE búvárszakosztályának vezetője - már több merülése volt, mint annak a három felnőttnek összesen." Én mindent elhiszek - búvár-ügyekben nem vagyok túl tapasztalt. Tapasztalatot a Búvármúzeum megtekintése sem igényel, pedig 50-60 méterre a parttól és nyolc méterrel a tó felszíne alatt van.

Kollár K. Attila és fia, Krisztián öt éve foglalkozott először a saját búvármúzeum megnyitásának gondolatával, azt azonban hamar belátták, hogy pusztán a kiállított tárgyakat tekintve aligha tudnák felvenni a versenyt a konkurenciával. Ha viszont az egész

a víz alatt volna,

rögtön más lenne a helyzet - az ötletgazdák tudomása szerint ez egyedülálló a világon; az országban biztosan. Megannyi lelkes támogató segítségével viszonylag hamar elkészült a víz alatti tárlat - sokan saját gyűjteményük darabjaival járultak hozzá, de befogadó helyet is sikerült találni - a nagyjából 50 köbméteres ketrec is gyorsan megépült.

Hogy életemben nem volt rajtam még búvárruha, a búvárpipámat meg talán kisgyerekkoromban, a kádban használtam utoljára, nem akadály. "Az emberek 10-15 százalékának nem sikerül a merülés - magyarázza Sturcz. - Előjöhet olyan klausztrofóbia vagy pánikroham, amiről addigi életében nem volt tudomása, vagy gond lehet az egyenlítéssel." Akkor a magyar fociválogatott semmiképp se merüljön, gondolom magamban, de az oktató elmagyarázza, hogy itt mit jelent az egyenlítés. A felszínen 1 atmoszféra (azaz 1 bar) a nyomás, a víz alatt 10 méterrel ez már 2 atmoszféra - azaz a dobhártyát kétszeres (20 méteren háromszoros, és így tovább) erő nyomja. Hogy a dobhártya mégse szakadjon be, néha befogott orral kell megpróbálni kifújni a levegőt - mintha bedugult volna a fülünk.

Nekem mindössze ennyi lesz a feladatom a víz alatt, az amatőröket Sturcz kíséri, és ő is kezeli a búvárfelszerelésüket - vagyis leginkább levegőt enged a palackból a mellényembe, ha emelkednénk, és kiereszti belőle, ha mélyebbre süllyedünk. Mivel a neoprénruhában nem lehet elsüllyedni, zsebre vágok néhány ólomdarabot (a kényelmetlen ólomöv mára kiment a divatból); felveszem a békalábat, úszószemüveget (hogy ne párásodjon, előbb bele kell sercinteni egy embereset), majd a nagyjából kétórányi merülésre elegendő sűrített levegővel feltöltött palackot - és merülök.

Noha odalent a magamfajta szárazföldi patkány nemigen tudja megkülönböztetni az egyik irányt a másiktól,

nehéz lenne eltévedni,

mivel kötélpálya segíti a haladást; így úszni is alig kell, elég a horizontális és a csökkent nehézkedés miatt alaposan leegyszerűsített kötélmászásra hagyatkozni. Gyanútlanul azt hiszem, hogy odalent csak a múzeum vár - így alaposan meglepődöm, mikor egyszer csak meglátok egy széken ülő csontvázat, szemben egy komplett számítógéppel. Na nem a beállítás lep meg - ez van, ha az ember Windowst használ -, inkább a dolognak a bevezetőben már említett abszurd bája. Az asztal alól előúszik egy jól megtermett harcsa ("Kicsike volt az, a nagy az akkora, mint én" - tájékoztat már a felszínen Sturcz), békésen megszemlél bennünket, aztán új pihenőhelyet keres, és mi is továbbhaladunk.

A múzeum anyaga nem nagyon tér el a felszíni kiállításoktól, a majd' száz kiállított tárgy a hazai könnyűbúvárkodás történetét hivatott bemutatni; minden idősebb húszévesnél, és már semmi sem működőképes. Akad itt negyvenéves újralégző készülék, légzőautomatával és búvártelefonnal egybeépített arcmaszk, egy teljes szovjet gyártmányú száraz búvárruha (a száraz ruha hidegebb vizekbe merülésre alkalmas, mert az alá vett mackónadrág és -felső, netán pufajka a merülés alatt is száraz marad), ólomövek, búvárórák és egy bemutató a víz alatti fényképezés történetéről, na meg az első magyar búvárokról. Mindezt a meleg víz miatt egyre inkább ellepik a kagylók és az algák, így a múzeumot néha a felszínre kell emelni, nagytakarítás céljából - ilyen téren is jóval szerencsésebbek a felszíni kiállítások: azokhoz elég egy porszívó.

A ketrec még mindig nem az utolsó a víz alatti látnivalók sorában: hamarosan egy jó állapotban lévő, csak épp elmerült telefonfülkéhez érkezünk (volt humoruk a telepítőknek, azt meg kell hagyni), amelyben egy nagyobb sügér tanyázik. Sturcz rögtönzött cirkuszi bemutatót is tart: a tó fenekén búvárkésével (amely minden búvárfelszerelés kötelező szériatartozéka, a halászhálókba való gabalyodás okozta vízbefúlást elkerülendő) felnyit egy-két kagylót, és megeteti velük a körénk sereglett halakat. A sügérek semmivel sem tartanak jobban az embertől, mint mondjuk egy balatoni hattyú: mikor elfogyott a kagyló, mohón bekapják Sturcz ujja végét is, hátha maradt rajta még valami. A közelben a rákok már gyanakvóbban figyelnek, nem is jönnek elő a süllyesztett stég alól.

A felszínen, a neoprénruha leráncigálása közben nincs más hátra, mint megállapítani: a múzeum meglehetősen egyedi környezete miatt azoknak is hatalmas élmény, akik egyébként fütyülnének a búvárkodás történetére.

Megtekinthető hétvégenként reggel 9-től este 6-ig, de bejelentkezés ajánlott a 06/30/348-5549 számon.

szerző
Kovács Bálint
publikálva
2009/35. (08. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...