Köves Gábor

Az Örökmozgóban rendezett orosz filmhéten ezúttal nem a művészeké, hanem egy sikeres produceri irodáé, a Profité volt a főszerep. Az orosz filmgyártás legújabb kori viszonyairól a stúdió producerével beszélgettünk.

Három komplett detektívregénynyel (és a Különleges megbízatásokkal együtt immár két kisregénynyel) a sorozatindító Azazel után elég szó esett már arról, hogy kicsoda és mit akar a szerző. Röviden: semmit és mindent. Az álnév mögé bújt irodalmár persze csak játszik, amikor krimit ír, de - miként az az általa is sokat idézett orosz klasszikusoktól sem idegen - forradalmi programot is hirdet.

Nyolc évvel azután, hogy az Igor Buharov (Szilágyi Kornél), Ivan Buharov (Hevesi Nándor), Vasile Croat (Horváth László) és Nyolcas István (Nyolcas István) összeállítású 40 Labor filmkészítő kollektíva elkészítette a Másik ember iránti féltés diadala című filmet, a két Buharov saját nagyjátékfilmmel jelentkezett. Úgy terveztük, hogy a Lassú tükör premierje alkalmával Szilágyi Kornéllal ülünk le beszélgetni, de hamar csatlakozott hozzánk másik két volt "40 Labor"-os; Nyolcas István és a Lassú tükör főszerepét alakító Horváth László is.

Az Amélie csodálatos élete óta a francia film egyik legismertebb reklámarca. A színésznővel, aki a Francia Filmnapokon moziba kerülő Egyedül nem megy című filmben megint csak enged a romantikának, egy párizsi kávéházban beszélgettünk.

A nyolcvanas éveket nyögjük, ihlető forrását minden diszkóalapú retromozgalomnak. Az oroszok már a diszkóban vannak, övék a Brighton Beach-i táncparkett és a keleti parti drogkereskedelem, de a rendőrség egyelőre még az ős-brooklyni keménytökűek hitbizománya. A rendfenntartás, miként a rendbontás is, apáról fiúra szálló mesterség, a legkisebb fiúkon a sor, hogy gumibottal a kézben továbbvigyék az apai örökséget. Rendezőnk, James Gray is ilyen legkisebb fiú: úgy csüng a papa moziján, mintha legalábbis az élete függne tőle, hogy alkalmi színtársulataival időről időre újrajátszhassa A keresztapát vagy a Francia kapcsolatot.

Ott járunk, ahol a madár se, viszont a mozi már kismilliószor. Coenékkal, a jó nevű műfaji idegenvezetőkkel tesszük meg az első métereket a western ritkás aljnövényzetében, a kamera a szikkadt texasi semmit veszi, közben pedig Tommy Lee Jones azzal az Oscar-díjat érő (idén mégsem ő kapta), megfáradt orgánumával rákezd a régi nótára. A nyugdíj előtt álló seriff keserveit sorolja, csupa elszáradt közhelyet a változó időkről, olyasmiket, hogy ez már nem az ő világa, meg hogy a régi szép időkben... - hervasztóan second hand kezdet, annyi szent.

Vétójoga van, ha apja bármely írásából film készül. Az idősebb Simenonról, Maigret atyjáról és A londoni férfi írójáról a fiatalabb Simenonnal beszélgettünk a Tarr-film díszbemutatójának másnapján.

Vészjóslóan kattog az írógép, kerekedik a történet: először még csak afféle kamaszos írásmű, de a szerző - serdülő úrilány vidéki kastélyban - hamar rátalál a főtémára. Elég egy óvatlan pillanatban kinéznie az ablakon, és már benne is van élete regényében, melytől, amíg csak él, nem szabadulhat. Az ő szerepe az áruló lesz.

Nagy szegénységben, de annál nagyobb szeretetben cseperedett - az ilyen és ehhez hasonló adalékok, még ha becsületszóra így is történt, egy megátalkodott Dickens-rajongót is képesek elriasztani az olvasástól, akkor is, ha történetesen egyik kedvenc színészünk életrajzában találkozunk velük. Al Pacinónak is volt gyermekkora, na ja, ez már csak így van, a legnagyobb sztárokkal is megesik az ilyesmi, és nem Pacino hibája, hanem szerkesztési koncepció, hogy sokat beszéltetik a bronxi háromszobásról, a számtalan nagybácsi és nagynéni közt töltött gyermekkorról.

Elhozta az Arany Pálmát Cannes-ból, legutóbb pedig a legjobb európai film díjával távozott az Európai Filmakadémia gálaestjéről. A román új hullám vezéralakjának kikiáltott rendezővel sokszorosan díjnyertes (és erősen Oscar-esélyes) filmje, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap hazai bemutatója kapcsán beszélgettünk.

A modorosságokban kicsit is járatos néző előtt hamar leleplezi magát ez a mozi, olyat ugyanis csak az úgynevezett függetlenek szoktak, hogy mintegy mellékesen komponálják bele a képeikbe a közérdekű információkat. A Kalifornia királya kezdőképei is e lényegre törő aszimmetria szerint alakulnak: a tájba keresetlenül belógatott McDonald's felirat nem hagy kétséget afelől, hogy a valóság mely rétegébe is keveredtünk.