Köves Gábor

Vészjóslóan kattog az írógép, kerekedik a történet: először még csak afféle kamaszos írásmű, de a szerző - serdülő úrilány vidéki kastélyban - hamar rátalál a főtémára. Elég egy óvatlan pillanatban kinéznie az ablakon, és már benne is van élete regényében, melytől, amíg csak él, nem szabadulhat. Az ő szerepe az áruló lesz.

Nagy szegénységben, de annál nagyobb szeretetben cseperedett - az ilyen és ehhez hasonló adalékok, még ha becsületszóra így is történt, egy megátalkodott Dickens-rajongót is képesek elriasztani az olvasástól, akkor is, ha történetesen egyik kedvenc színészünk életrajzában találkozunk velük. Al Pacinónak is volt gyermekkora, na ja, ez már csak így van, a legnagyobb sztárokkal is megesik az ilyesmi, és nem Pacino hibája, hanem szerkesztési koncepció, hogy sokat beszéltetik a bronxi háromszobásról, a számtalan nagybácsi és nagynéni közt töltött gyermekkorról.

Elhozta az Arany Pálmát Cannes-ból, legutóbb pedig a legjobb európai film díjával távozott az Európai Filmakadémia gálaestjéről. A román új hullám vezéralakjának kikiáltott rendezővel sokszorosan díjnyertes (és erősen Oscar-esélyes) filmje, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap hazai bemutatója kapcsán beszélgettünk.

A modorosságokban kicsit is járatos néző előtt hamar leleplezi magát ez a mozi, olyat ugyanis csak az úgynevezett függetlenek szoktak, hogy mintegy mellékesen komponálják bele a képeikbe a közérdekű információkat. A Kalifornia királya kezdőképei is e lényegre törő aszimmetria szerint alakulnak: a tájba keresetlenül belógatott McDonald's felirat nem hagy kétséget afelől, hogy a valóság mely rétegébe is keveredtünk.

Alternatív univerzumok márpedig léteznek. Ami a science fiction csatornáit illeti, a jelenség aligha szorul bizonyításra, de a szebbnek mondott irodalom is számos bizonyító erejű példával szolgál a miénkkel párhuzamosan létező világokat illetően. Ezek némelyike kis helyen is elfér, a hivatalosan is jegyzett világok óvatlan polgárainak olykor elég egy pályaudvari csomagmegőrzőt felnyitniuk, hogy megváltónak kijáró üdvözlésben részesüljenek a bentlakó apró népektől.

A magyar film megkésett nagy pillanata volt, amikor Schütz Ila, tán utolsó filmszerepében, alaposan betépett a háziak által hanyagul elöl hagyott, süteménynek nézett space cake-től. A váratlanul megmámorosodott takarítónő jó időben és jó helyen elsütött kabarétréfa volt, amelyre - ritka, de van ez így - pont annyi volt bízva, amennyit egy ilyen poén elbír. Az arányérzékből ily módon jól vizsgázó Valami Amerikával ellentétben Frank Oz másfél órásra duzzasztja a takarítónős geget: az ő filmjében egy váliumos üvegcse jár kézről kézre egy temetésre összegyűlt társaság soraiban, melyben nyugtatók helyett épp ellentétes élettani hatással bíró bogyók találhatók.

Alig van a hatvanas éveknek olyan napja, ami ne szerepelt volna már valamelyik amerikai (mozgó)képeskönyvben. Fogynak a mellékszereplők is, akiknek révén újra meg újra vissza lehet térni a tett színhelyére, legyen az háborúellenes tüntetés vagy politikusgyilkosság, ami megrengette a világot.

Hál' istennek, még egy rövidítéssel beljebb vagyunk. De Niro, úgy is, mint rendező, producer és mellékszereplő, egyszer és mindenkorra tisztázza, mit takar a három betű: CIA.

Épp húsz éve annak, hogy játszani kezdték (nem nálunk persze, ide alapos késéssel érkezett) Wim Wenders Berlin felett az ég című filmjét, melynek történetünk szempontjából leginkább azért van jelentősége, mert az évforduló alkalmából újra műsorra tűzte egynémely berlini filmszínház a Peter Falk angyalmúltját leleplező műalkotást.

Roth már az első oldalakon temet. Hőse és halottja semmi esetre sem hősi halott. Nem volt se jó apa, se kitartóan szerető férj, szeretteinek és viszontszeretteinek száma csekély.