"Valami rokonaim... "Gábor Lajos és Boros Lóránd, a Bahrtalo! (Jó szerencsét!) című film főszereplői

Film

Gábor Lajos bádogosként dolgozik Kolozsváron, üstöt készít, tetőt-tornyot javít, cigány nyelvet tanít; mikor mire van épp kereslet. A cigány kultúrát kutató Boros Lóránd is tőle tanulta a nyelvet, majd Egyiptomba ment idegenvezetőnek. Lakatos Róbert filmjének főszerepeiben most mindketten magukat alakítják: Lalit és Lórit, akik a marketingkampány szerint (is) kiköpött képregényhősök.
Gábor Lajos bádogosként dolgozik Kolozsváron, üstöt készít, tetőt-tornyot javít, cigány nyelvet tanít; mikor mire van épp kereslet. A cigány kultúrát kutató Boros Lóránd is tőle tanulta a nyelvet, majd Egyiptomba ment idegenvezetőnek. Lakatos Róbert filmjének főszerepeiben most mindketten magukat alakítják: Lalit és Lórit, akik a marketingkampány szerint (is) kiköpött képregényhősök.

Magyar Narancs: Hol találkoztatok először?

Boros Lóránd: A kocsmában. A kolozsvári Music Pubban.

Gábor Lajos: El akarta szedni a barátnőmet. Akkor még bajusza volt a csávónak, úriember volt, nem úgy, mint most.

BL: Etnológiát végeztem, magyar néprajzot. Cigány táncokkal meg zenével foglalkoztam, és érdekelt a gábor-cigányok világa, amely egy zárt közösség, de láttam Lalin, hogy ő épp két világ határán van.

MN: Ezek szerint kinézted Lalit, hogy majd az ő révén jobban megismerheted ezt a zárt világot.

BL: Igen, de aztán nagy barátság lett belőle. A kutatásból pedig együttlét és ivászat. Van egy nagyon jó írása Bréda Ferencnek (író, költő, egyetemi tanár - a szerk.), ami még nem jelent meg, de nagyon jól megragadja Laliban a magicet. Mert azon kívül, hogy a kalapjával, a tradicionális cigány viseletével nagyon sok ember szemében egzotikum, ez az írás arról szól, ami emberként különössé teszi. A gábor-cigányok közül már vagy harminc éve nagyon sokan adventisták lettek vagy áttértek más, neoprotestáns kis vallásokra. Lali ugyan a gyümölcspárlatokat nem tudta elhagyni, de azért szellemileg átvett ebből valamit, és nagyon jól látja az élet misztikus oldalát. Kis tanítómesékkel, állatparabolákkal tanított. Minden egyes előadás előtt tartott egy ilyen magic, szellemi tanítást. Olyasmik voltak ezek, mint a Zohár tanítómeséi.

GL: Sokféle tanítványom volt: egyetemi tanárok, egyetemista csajok a filológiáról, a nyelvészetről, néprajzról. De a nyelvvel együtt cigány misztikát, filozófiát is tanítok. Voltak olasz, lengyel, szlovák tanulóim is. Nekem mindig tetszett a más, ami kulturálisan nem csak az enyém. Ezért a gábor-cigányok között sokszor ki is szokták kérni a véleményemet, ha olyan probléma adódik, amit nem cigány szempontból kell nézni. Ilyenkor meg szoktak kérdezni, hogy Lali, te mit szólsz ehhez, te úgyis sokat jársz emberek közt, úriemberek közt is. A gábor-cigányok nem nagyon keverednek más cigányokkal. A törvényünket, a viseletet, a szokásokat én is betartom, de én voltam az első cigány valamikor a kilencvenes évek elején, aki levágta a pakompartját. Ma már sok cigány van, aki nem hordja. Ha kalap nélkül megyek a városban, nem probléma, de a bajuszt nem tudod megcsapni, mert ha megcsaptad, az azt jelenti, hogy nem akarsz többé gábor-cigány lenni, szégyelled magad a cigányokkal.

MN: A rendező, Lakatos Róbert is e kocsmai-baráti társaság tagja volt?

BL: Persze, Lakatos Robit már akkor ismertem, amikor még Lengyelországban járt a filmművészetire, és amikor hat év után hazajött Kolozsvárra, el volt veszve, már nem ismert szinte senkit. Én vittem le a barátaimhoz, a Music Pubba. Voltak közös, low-budget filmterveink, amik közül a Casino Transilvaniát meg is csináltuk.

MN: Az, hogy olyan jól bírjátok a kamerát, már élesben, a forgatáson derült ki?

BL: Robi eredetileg teljesen másképp képzelte el a Bahrtalo!-t. Az EU-hoz újonnan csatlakozott országok részt vettek egy Across the Border című dokumentumfilm-sorozatban, a Bahrtalo! eredetileg ennek volt az egyik, az osztrák-magyar határról szóló epizódja. Robinak akkor már volt egy bizalmi tőkéje a Csendország miatt, szóval lement helyszínelni, de nem tudott megegyezni azzal a fazonnal, akivel elképzelte a filmjét. Ez egy lomtalanító volt, egy osztrák fazon, aki azért jött Magyarországra, mert volt valami sáros ügye Bécsben. Amikor kiderült számára, hogy ez a film a mozikban is menni fog, az utolsó pillanatban visszalépett. Robi kétségbeesetten hívott, hogy Lórikám, szerezz nekem egy gábor-cigány családot. És akkor én el is indultam szerezni egyet. Szereztem is, de bemondtak olyan árakat...

GL: Valami rokonaim...

BL: Szóval, hogy ha ők a héttagú családdal kimennek Bécsbe, az akkor napi 150-200 euró fejenként, plusz a két autó meg az egyebek. A végére napi 1500 euró jött ki, az 10 napos forgatással számolva 15 000 euró. Mondtam is Robinak, aki ezt meg se mondta az osztrákoknak. Én akkor Lalinál tanultam, innen jött az ötlet, hogy legyen ő a főszereplő. Akkor Robi még alig ismerte Lalit, ezért levittem a kocsmába, beszélgettek, és utána mondta, hogy Lali jó lesz, de kellek én is. Mert akkor már Robi átírta a fejében az egész sztorit. Ez egy fikciós dokumentumfilm, mert mi ketten a büdös életben nem mentünk volna el Bécsbe orgonáért vagy plüssmaciért.

MN: És a kamerát hogy szoktátok meg?

BL: Az elején még bele-belenéztünk, de aztán hamar megszoktuk.

MN: Magatokat adtátok, de gondolom, rá is játszottatok egy kicsit.

GL: Élveztem a helyzetet, de nem érdekelt a kamera. Ha elkezdesz figyelmet adni a kamerának, akkor baj van. Régebben már szerepeltem egy filmben, a híres román-francia Lucian Pintilie rendezte, Már túl késő, ez volt a címe. Akkor láttam, hogy mit jelent a filmezés, hogy ahhoz a harminc másodperchez, amiben feltűntem, reggeltől délután négy óráig kellett állni.

MN: Mi történt az Across the Border után?

BL: Az a film le volt zárva, egy kompakt egység volt, bemutatták, és nyert díjakat is.

GL: Lipcsében az Arany Galambot és Siracusában is nyert.

BL: Igen, a Robocop rendezője kérdezte is Robit, hogy ki ez a két tehetséges színész. Most jut eszembe, nekem is volt filmes múltam, két reklámfilmet csináltam; egy vodkareklámban bakter vagyok, egy cigány választási kampányban pedig vőlegény.

MN: Szóval eltelt két és fél év, és folytatódott a történet.

BL: A kisfilm idején fejeztem be az egyetemet, aztán éjjeliőr voltam, és a másfél egyetememmel rájöttem, hogy mind olyan szakokat végeztem, amivel sikeresen éhen lehet halni. És akkor jött egy másik bandita barátom, aki mondta, hogy jó a papagájom, menjek el Egyiptomba idegenvezetőnek. Amikor 11 hónap múlva visszajöttem, leültünk Robival kávézni egy kolozsvári talponállóban, és ott mondta, hogy szeretné folytatni a történetünket. Elmeséltem, hogy mi történt velem időközben Egyiptomban, és ez adta az ötletet a folytatáshoz. Figyelem, ahogy a kész film kapcsán sokan vitatkoznak, hogy mi ez: dokumentumfilm-e, vagy sem. Ez a folytatás is csak annyiból az, hogy mi saját magunkat játsszuk, túljátsszuk vagy aluljátsszuk, de maga a sztori nagyrészt fikciós. Az arab lányokkal való tánc speciel valós volt.

GL: Én nem akartam kimenni Egyiptomba. Bécsig elmenni, az más, onnan akár gyalog is hazajön az ember, de Egyiptomban már úribb embereket is kivégeztek a terroristák, mint mi. Anyám meg a testvéreim mondták, hogy te Lali, nagyon hülye vagy, ha mész, én meg szóltam Robinak, hogy oké, megyek, de ha meghalok, a két gyermekemet ki fogja eltartani. Azt mondták a cigányok, hogy ha történik velem valami, Robinak eléjük kell állnia. Azt mondtam nekik, ne féljetek, mert ott van még Lóri, Muhi András (a film producere - a szerk.) és a többiek a csapatból. Amikor visszajöttünk, én Magyarországról nem mentem el két napig, annyira örültem, hogy végre itt vagyok.

Neked ajánljuk